UtánpótlásSport
2025. május 15.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Asztalitenisz

2025-05-03 20:45

Fegyver Zsófia sorozatban szállítja a nemzetközi sikereket, és meg sem állna az éremig az U13-as Eb-n

A KSI 13 éves asztaliteniszője, Fegyver Zsófia amellett, hogy hazai szinten dominál, és sorban nyeri a korosztályos versenyeket, nemzetközi porondon is halmozza az érmeket. Az újoncok Európa-ranglistáján harmadik helyén álló ígéret idén már a linzi, az eszéki és a szarajevói nemzetközi utánpótlás-bajnokságról is egy vagy akár több dobogós helyezéssel tért haza. A fiatal elmondta, hogy az év fő versenyén, az U13-as Eb-n is szeretne majd nagyot alkotni, érmet nyerni.

Az U13-as Európa-ranglistát vezető, ugyanakkor a válogatottból kikerült Fazekas Lizett mellett Fegyver Zsófia szintén a hazai leány asztalitenisz-utánpótlás nagy reménységeinek egyike, és nemcsak itthon, hanem Európában is az élvonalba tartozik az újoncok között.

A 13 esztendős Fegyvernek már korábban is akadtak nemzetközi sikerei, azonban az elmúlt egy évben abszolúte szintet lépett,

az idei évet pedig különösen jól kezdte: januárban a linzi nemzetközi versenyen (WTT-állomás) az U13-asok között egyesben ezüst-, míg az U15-ösöknél vegyes párosban – Gergely Márk oldalán – aranyérmes lett. Aztán az eszéki nemzetközin (ETTU-verseny) Zsófia egyesben a második, párosban – Fazekas Lizettel közösen – az első helyen végzett. Majd legutóbb Szarajevóban, az újabb ETTU-viadalon folytatódott a sikerszéria, ahol a KSI játékosa ezúttal már nem talált legyőzőre egyesben, és a dobogó legfelső fokára állhatott fel az U13-asok küzdelmeiben. Pályafutása során ez volt a harmadik aranyérme egyesben nemzetközi eseményen.

„Szerintem nagyon jó, minőségi edzéseim vannak, és elsősorban ennek köszönhető, hogy az elmúlt időszakban sikerült sokat fejlődnöm, és egyre jobb eredményeket elérnem – mondta Fegyver az Utánpótlássportnak. – Tavaly nyáron a válogatottnál megváltozott a rendszer, ami a felkészülést illeti, úgy érzem, ez jó hatással volt rám. Jelenleg már többségében, hetente általában három napot a válogatottban készülök az Ormai-csarnokban, míg a másik két napon a KSI-ben edzem. A játéknak szinte minden elemében nagyot tudtam előrelépni, a szervám és a fonákom is jóval magabiztosabbá vált, illetve a tenyeresem – amely szerintem a legfőbb fegyverem – ugyancsak stabilabb lett.

Nagyon elégedett vagyok eddig az idei szezonommal, remekül sikerültek a versenyek.

Bízom benne, hogy hasonlóan tudom majd folytatni a következő hónapokban, hiszen a java, vagyis a legfontosabb versenyek még hátra vannak."

Fegyver Zsófia (balra) egyesben és párosban is rendre remekel a nemzetközi utánpótlás-bajnokságokon Forrás: ETTU
Fegyver jelenleg az előkelő harmadik helyen áll az U13-asok Európa-ranglistáján,

míg a 28. pozíciót foglalja el a világranglistán. A fiatalt legközelebb a két hét múlva esedekés, soltvadkerti korosztályos ob-n láthatjuk majd játszani, és utána a katalóniai Platja d'Aróban rendezendő nemzetközi utánpótlás-bajnokságon (WTT-verseny) folytatja a szezont. A nyáron aztán ostravai U15-ös Európa-bajnokság várhat rá a serdülőválogatott tagjaként, majd szeptemberben jön a svédországi U13-as Eb, amelyre minden bizonnyal majd éremszerzési reményekkel utazhat.

Az U13-as Eb-n mindenképpen az lesz a célom, hogy egyesben bejussak a legjobb négy közé, szeretnék éremmel hazatérni a saját korosztályomban az Európa-bajnokságról.

Nyilván, az előtt vár még rám az U15-ös Eb is, amelyen újoncként, tehát két évvel fiatalabbként elsősorban a tapasztalatszerzés lesz a célom."

(Kiemelt képen: Fegyver Zsófia Forrás: WTT)