Csoda Hartán – az ország legjobb U15-ösei között a nagyközség lányai
A 2019-ben alapított Harta Kézilabda Club rövid története legnagyobb sikerét érte el azzal, hogy április végén bejutott az U15-ös leány országos bajnokság négyes döntőjébe. A nagyjából 3200 fős nagyközség egyesületében a legendás edző, Kolics János elhivatottan képezi a fiatalokat, akik az említett korosztályban elmondhatják magukról: az ország legjobbjai közé tartoznak.
A legtöbben valószínűleg nem tudnák elhelyezni Hartát Magyarország vaktérképén, ami nem csoda: egy – nagyjából 3200 lakosú – nagyközségről van szó, amit Budapesttől déli irányba, nagyjából 120 kilométerre találunk. A Duna-parti településen egyetlen általános iskola működik, a Ráday Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola; ebben az intézményben kezdődött el a Harta Kézilabda Club története 2019-ben, amikor Szászvári Lajos, az egyesület elnöke Kolics János segítségével megalapította a HKC-t.
Kolics János nevét a kézilabda-szurkolóknak valószínűleg nem kell bemutatni: a Dunaferr SE férficsapatával a kilencvenes évek végén, a kétezres elején három ezüst- és három bronzérmet szerzett, játékosok sorát adva a magyar válogatottnak; Dunaújvárosban – nem túlzás – legendás a státusza. A szakember a Dunaferrtől való távozás után sem szakadt el a kézilabdától,
„Hat évvel ezelőtt Szászvári Lajos barátom gondolt egy merészet, hogy ebben az apró községben le kellene tenni a kézilabdázás alapjait, szem előtt tartva, hogy így a lányok is sportolási lehetőséghez jussanak a településen. A fiúszakágról azért tettünk le, mert akkor a fociból szívtuk volna el azt a kevés fiatalt. Megkért, hogy segítsek neki a szakmai munkában, majd kettőt pislogtam, és már edzőként foglalkoztam a gyerekekkel, amit azóta sem hagytam abba; a nulláról építettük fel a klubot – emlékszik vissza a kezdetekre Kolics. – Az elejétől kezdve én viszem a 2010-ben és 2011-ben született korosztály csapatát, amellyel most bejutottunk az országos négyes döntőbe. A helyi általános iskolára támaszkodunk, ekkora községnél máshogy ez nem működne. Az intézménnyel szerencsére azóta is kiváló a kapcsolat, ennek köszönhető, hogy
A szakember elárulta, kezdetben – ekkora községhez képest nem meglepő módon – nem volt túl nagy az érdeklődés a kézilabda iránt az általános iskolában, ám a minimális létszám összejött, azóta pedig meg sem álltak a hartai lányok.
„A mai napig a fülemben cseng az egyik szülő kérdése akkoriból: »maradhat-e a gyerekem a csapatban, ha nem elég tehetséges?« Vegyes képességű társaság volt, de mindenkinek megadtuk a lehetőséget a játékra, a rendszer pedig fokozatosan kialakult, a hobbiból versenysport lett, majd jöttek az első sikerek; megszerettettük a gyerekeinkkel ezt a sportágat.
Az elejétől éreztem a gyerekek és a szülők érdeklődését, elhivatottságát, lelkesedését – ilyen közösséggel öröm a munka.”

Az említett diákolimpiai győzelmek előrevetítették az idei U15-ös országos bajnoki sikert. A Harta KC április végén a Szeged legyőzésével biztosította a helyét a várhatóan május végén megrendezendő négyes döntőben, amelybe keletről a Debreceni Sportiskolával jutott be, míg nyugatról nagy valószínűséggel a Ferencváros és a Győri ETO érkezik a Final Fourba. Mindezt úgy érte el a HKC együttese, hogy javarészt U14-esekkel áll fel.
Sokan azt hiszik, hogy utánpótlás-nevelő edzőként nem lehet kiteljesedni, de minden kollégámnak ajánlom, hogy ne féljen fiatalokkal foglalkozni, hiszen óriási szakmai kihívás, és a közös munka élménye hatványozottan jelen van. A Szeged elleni meccsünkre – ahogyan az összes többire – ugyanúgy készültem, mint korábban az NB I-ben a felnőtteknél: elemeztem, számoltam, értékeltem, de még az izgalom is ugyanakkora volt bennem.”
De vajon bármilyen kis településen fel lehetne építeni ehhez hasonlóan eredményes utánpótlás-nevelő egyesületet?
„A válaszom igen, de az tény, hogy szerencsénk is volt, tehetséges generációval kezdtük meg a munkát, akik alkalmasak a magas szintű kézilabdára. Ha az ország bármely pontján összegyűjtünk egy csapatra való fiatalt, biztosan találunk közöttük olyanokat, akiknek van érzeke a játékhoz. Ez az eredménye, ha ésszel, megfelelő módon költjük el a gyerekekre a hazai szövetségtől kapott támogatást; a lényeg, hogy minél több tornán induljunk, a játékosaink folyamatosan tapasztaljanak, a pályán legyenek. Felnőttcsapatunk nincs, középiskolát pedig nem találunk Hartán, így mi ezeket a lányokat az U15-ös korosztályig tudjuk kísérni.
Tavaly egy fiatalunk »ballagott el«, ő a NEKA-ra került, illetve a serdülőválogatott tagja, a jelenlegi idény végén pedig három játékostól köszönünk el, közülük kettő Balatonbogláron, egy pedig Budapesten kezdi meg az új idényt. Ráadásul a fiatalabb korosztályaink is hasonlóan tehetségesek! Öregkoromra olyan örömöt, élvezetet találtam ebben a munkában, ami mindennél többet ér.”
(Kiemelt képünkön: a Harta KC U15-ös csapata Forrás: Harta KC)