UtánpótlásSport
2025. május 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kajak-kenu

2025-05-26 13:24

A második felnőttvilágkupán is eredményesek voltak a magyar fiatalok

Öt érmet szereztek az utánpótláskorú magyar indulók a lengyelországi felnőtt kajak-kenu világkupán.

.Május közepén rendezték meg a felnőtt kajak-kenusok első kiemelt nemzetközi versenyét, a szegedi világkupát, amin – nem meglepő módon – a magyar válogatott nyerte a nemzetek csatáját: a hazai indulók összesen hét arany-, öt ezüst- és nyolc bronzéremmel fejezték be a viadalt, ebből az eredményből pedig az utánpótláskorúak öt első, négy második és hat harmadik hellyel vették ki a részüket.

Ezt a számsort egy héttel később, a Lengyelországban megrendezett második világkupán nem tudták túlszárnyalni a fiatalok, akik Poznanban sem szégyenkezhettek, sőt! Összesen négy arany- és egy ezüstérmet tettek a közösbe, elsősorban a kenus lányok remeklésének köszönhetően.

A 2005-ös születésű olimpikon,

Kiss Ágnes Szeged után Poznanban is a csapat legeredményesebb utánpótláskorúja lett,

mindhárom számában (C2-200, C2-500 és C4-500) aranyérmet szerzett, mellette a négyesben a fiatalok közül Csorba Zsófia és Opavszky Réka is helyet kapott, Csorba pedig egyesben 5 kilométeren is első helyet ünnepelhetett.

Hogy a kajakosok se maradjanak medál nélkül, arról az ötszázas négyes gondoskodott: a Nádas Bence mellett három utánpótláskorú versenyző (Hidvégi HunorHidvégi ZalánKeller Gergő) alkotta kvartett másodikként ért célba a szám fináléjában.

A MAGYAR CSAPAT
FÉRFIAK
Kajak
K–1 200: Csizmadia Kolos
K–1 500: Nádas Bence; Varga Ádám
K–1 1000: Kopasz Bálint
K–2 500: Kurucz Levente (2003), Opavszky Márk (5. hely)Tamási Zsombor (2002), Hidvégi Zalán (2006) (nem jutott döntőbe)
K–4 500: Nádas Bence, Hidvégi Hunor (2004)Hidvégi ZalánKeller Gergő (2004) (2. hely); Opavszky Márk, Fodor Bence (2002), Balogh Gergely, Tamási Zsombor (4. hely)
Kenu
C–1 200: Juhász István (2005) (7. hely)
C–1 500: Fejes Dániel, Kollár Kristóf
C–1 1000: Fejes Dániel
C–1 5000: Adolf Balázs; Hajdu Jonatán
C–2 500: Adolf Balázs; Hajdu Jonatán
C–4 500: Kollár Kristóf, Juhász István, Molnár Csanád (2004)Rumi Gergő (2003) (5. hely)

NŐK

Kajak
K–1 200: Ujfalvi Laura (2003) (8. hely), Gombás Alíz (2006) (B-döntő, 4. hely)
K–1 500: Csikós Zsóka; Rendessy Eszter (2003) (8. hely)
K–1 1000: Csikós Zsóka, Rendessy Eszter (5. hely)
K–1 5000: Csikós Zsóka, Kőhalmi Emese (2002) (nem fejezte be a versenyt)
K–2 500: Lucz Anna, Kiss Blanka; Pupp Noémi, Fojt Sára (2003) (nem fejezte be a versenyt)
K–4 500: Lucz Anna, Kiss Blanka, Pupp Noémi, Fojt Sára (5. hely)Gombás AlízKőhalmi EmeseUjfalvi LauraPető Hanna (2006) (6. hely)
Kenu
C–1 200: Takács Kincső; Opavszky Réka (2003) (B-döntő, 1. hely)
C–1 500: Opavszky Réka (4. hely), Csorba Zsófia (2003) (7. hely)
C–2 200: Kiss Ágnes (2005), Nagy Bianka (1. hely)
C–2 500: Kiss Ágnes, Nagy Bianka (1. hely)
C–4 500: Opavszky RékaKiss Ágnes, Nagy Bianka, Csorba Zsófia (1. hely)
C–1 5000: Csorba Zsófia (1. hely)

(Kiemelt képünkön: Kiss Ágnes (jobbra) és Nagy Bianka Forrás: MKKSZ)