Dunaferr: az aranykort hozó vasmű és a hanyatlás története az egykori sportfellegvárban
Az ezredfordulón Magyarország első számú sportvárosa volt, mára a dunaújvárosiak meg sem közelítik a Dunaferr egykori sikereit. A vasmű folyamatosan a megszűnés felé tart, ami a negatív gazdasági és a társadalmi következményeken túl a sportéletre is borzasztó hatással van.
„Több mint 700 milliárd forintot követelnek a vasmű hitelezői a felszámolásba dőlt ISD Dunaferr Zrt.-n” – számolt be egy hete a 24.hu, de már évek óta tulajdonosváltásoktól, csődközeli helyzetektől, elbocsátásoktól hangos az egykor kiemelkedően sikeres dunaújvárosi vasmű. A Dunaferr egykor 8-9 ezer alkalmazottnak adott munkát, a hírek arról szólnak, hogy a mára 2600 főre csökkent állomány minden tagjának felmondanak, a továbbiakról pedig egyelőre keveset tudni.
Nem kérdés, jó ideje már a végjáték zajlik az ikonikus vállalatnál, a negatív gazdasági, munkaerőpiaci és társadalmi hatásoknak talán még csak egy része látszik, noha közel sem olyan meghatározó már a gyár a dunaújvárosiak életében, mint a hőskorban.
A népességszám is jelentős csökkenést mutat: huszonegy éve 55 ezren, 2011-ben 48 ezren, 2022-ben 42 ezren éltek Dunaújvárosban a KSH adatai alapján. Az elmúlt tizenegy esztendőben 14 százalékkal csappant meg a lakosság, ráadásul
Fejér megyében Székesfehérváron jóval kisebb mértékben, mintegy öt százalékkal fogyatkozott a népesség 2011 óta, a Budapesthez közelebbi, északnyugati területeken pedig nőtt. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a megye déli régiójában a települések nagyobb része vesztett lakosságából az eltelt tizenegy év alatt.
A Dunai Vasmű létrehozásáról 1949-ben döntöttek, és ez volt az első ötéves terv legjelentősebb beruházása. Eredetileg Mohácsra tervezték a gyárat, azonban a Szovjetunió és Jugoszlávia közötti konfliktus miatt a déli határtól távolabb Dunapentelén építették fel a kombinátot. A települést 1951-ben Sztálinvárosnak nevezték át, és kialakították a „legpanelesebb” várost, amely 1961 óta Dunaújvárosnak hívnak. A Telex részletes cikkben mutatta be a Dunaferr kezdeti történetét.
Ahogyan a gyár és a város építése elkezdődött, a sportegyesületet is létrehozták. A Dunaferr SE a honlapja szerint 1951 óta működik, és az 1968-as mexikóvárosi olimpián már részt vehetett versenyzője (Nyers László birkózásban), az első érmet pedig Kovács Péter tornász szerezte 1980-ban, Moszkvában, ugyanis a férficsapat összetettben harmadik helyen végzett. Az egyesület legismertebb sportolója Csollány Szilveszter, aki a 2000-es Sydney-i játékokon, gyűrűn aranyérmet nyert.
| Labdarúgás | férfi: 2000 |
| Kézilabda | férfi: 2000, női: 1998, 1999, 2001, 2003, 2004 |
| Jégkorong | férfi: 1996, 1998, 2000, 2002, 2013, 2014 |
| Vízilabda | női: 2001, 2002, 2003, 2004, 2005, 2009 |
| Röplabda | férfi: 2002 |
A női kézilabdázók Európa csúcsára is felértek, ugyanis Zsiga Gyula vezetésével Bajnokok Ligáját nyertek 1999-ben. A csapatban olyan klasszisok szerepeltek, mint a kétszer a világ legjobb játékosának választott Radulovics Bojana, Bohus Beáta, Mátéfi Eszter vagy Siti Beáta.
A Dunaújváros női csapata a mai napig az élvonalban szerepel, igaz, nem közelíti meg a korábbi eredményeket, a 2024/25-ös évadban a tizedik helyen zárt.
Az aranykorban Szabó József volt a Dunaferr SE elnöke 1982-től kezdve, aki nem nyugodott bele abba, hogy az együttesei az első és a másodosztály között ingáznak, bajnokcsapatokat szeretett volna látni.
„Kohómérnökként dolgoztam a Dunaferrben, amikor a pártbizottságtól szóltak, hogy én legyek a sportegyesület elnöke. Elsőre nemet mondtam, szerettem a szakmámat, de újra behívtak, azt mondták, kitalálták a megoldást: legyek társadalmi elnök! Az lettem, és azt hiszem, igencsak jó hírű klubot csináltunk a Dunaferrből.
Persze eleinte azt gondolták, nem vagyok normális, de összehoztuk.”
Szabó elmondása szerint a városban erős nosztalgiát éreznek az akkori időszak iránt.
„Az emberek a mai napig megállítanak, és mesélik az emlékeiket azokból az évekből. Fantasztikus sportélet volt, ma ennek sajnos nyoma sincs.”
Az elnököt 2002-ben leváltották, az gyár is új vezérigazgatót kapott, a sportegyesület támogatása pedig visszaesett.
„Az egész város megsínylette, hogy a vállalat és a sportélet is ilyen helyzetbe került. Nehéz erről beszélni, másképp is alakulhatott volna.”
A Dunaferr története során egyszer, 2000-ben nyert NB I-es bajnoki címet, méghozzá a később a válogatottat is vezető Egervári Sándor irányításával. 1998-tól a klub korábbi játékosa, Gróf András volt a futballisták ügyvezetője, aki így emlékezett vissza a sikerre:
„A másodosztályban már elkezdtük építeni a keretet, nem sztárokra alapoztunk, hanem olyanokra, akik a saját együttesükben valamiért nem kaptak elég lehetőséget, nálunk viszont ki tudtak teljesedni. Egervári kedvelt mondásával élve: szerethető csapatot akartunk. Azt hiszem, ez sikerült is, az öltözőben és pályán is olyan hangulat uralkodott, ami egyenes utat jelentett a győzelemhez.”
Dunaújváros igazi sportfővárosnak számított a kétezres évek elején.
„A lakosságszámhoz képest sokan, öt-hatezren jártak a meccseinkre, de az igazi érdeklődés akkor mutatkozott meg, amikor BL-selejtezőt játszhattunk Győrben. Tizenötezren látogattak ki a mérkőzésre, az egész ország szurkolt nekünk.”
A bajnoki cím után két évvel a Dunaferr úgy döntött, csökkenti a futballklub támogatását is, ez pedig azt okozta, hogy az élvonalbeli játékosok elmentek.
„Pénz nélkül a korábbi szinten már nem lehetett megmaradni. Fiatalokkal befejeztük a bajnokságot, kiestünk, aztán zuhanórepülés kezdődött. Azóta más néven egyszer még feljutott az élvonalba a csapat – én egyébként 2003-ban távoztam a klubtól. A visszatérésem tavaly érkezett el, a Megyei első osztályban szereplő együtteshez hívtak vezetőedzőnek, úgy éreztem, kaptam annyit Dunaújvárostól, hogy megpróbáljak segíteni. Megnyertük a bajnokságot, várjuk, hogy kell-e osztályozót játszani.
Kíváncsiak voltunk, hogyan áll az utánpótlás-nevelés a dunaújvárosi futballklubban.
„Küzdünk a létszámmal, sok minden elvonja ma már a gyerekek figyelmét a sportról, de akik itt vannak nálunk, nagyon lelkiismeretesen edzenek, állandóan ott vannak a felnőttek meccsein, és buzdítják őket.”
A Dunaújvárosi Központi Sportegyesület jelenlegi ügyvezető elnöke, Mátyás Gábor annak idején a Dunaferr birkózójaként került a klub kötelékébe, majd 1997-től vezetőedzőként dolgozott. Az egész egyesület vezetését 2008-tól vette át.
„A kétezres években a birkózásoktatás mellett Enyingen főállású testnevelőként dolgoztam, ugyanis a korábbi ügyvezető jelezte, hogy bizonytalan a klub jövője, érdemes lenne nekem is több lábon állni. Tehát voltak anyagi problémák, de éppen 2008-ban, mielőtt én átvettem az egyesület vezetését, négyéves támogatási szerződést kötöttek az ISD Dunaferr Zrt-vel, ami elég jó gazdasági lehetőségeket biztosított.”
Úgy tűnt minden a legnagyobb rendben, hiszen négy évre biztosított a működés. De jött a válság…
„Ez nagyon súlyosan érintette a gyárat, ezáltal a mi szerződéseinket is: nem tudták teljesíteni az abban foglaltakat. Akkoriban a felnőtt férfi kézilabdacsapat külön kft-ben volt, annak a támogatását megszüntették, és mi egyesületünk is jóval kevesebb pénzzel számolhatott. A fiúutánpótlást egy ideig még tudtuk működtetni, aztán sajnos azt is be kellett zárni."
A kétezres évek elején a profi bajnokságokban különálló gazdasági társaságok indulhattak, elsőként a labdarúgók, majd a női, aztán a férfi kézisek váltak ki, legvégül pedig a jégkorongozók.
„Ma összesen öt szakosztályunk van: a birkózás, torna, úszás és kajak-kenu, valamint a csapatsportok közül egyedül a röplabda maradt, de a felnőtt Extraligában a játékosaink döntő többsége utánpótláskorú” – mondta Mátyás.
Ez az eredményességen is meglátszik, mert a fiatalok a 2024/25-ös évadot pont nélkül zárták a férfiak élvonalbeli bajnokságában.
Kercsó Árpád neve összenőtt a dunaújvárosi jégkoronggal, hiszen a székelyföldi szakember Fejér megyében kezdte el azt a munkát, amire később csak a magyar hoki megújításaként hivatkozunk.
„1985. március 8-án mentem Magyarországra, soha nem felejtem el azt a napot – mondta Kercsó még februárban, amikor portérinterjút készítettünk vele. – A gyerekeknek elmondtam már az elején, hogy ők profi hokisok lesznek, és ennek megfelelően kell járniuk edzésre. A szülők látták, hogy komoly munka folyik, és befogadtak. Persze a kívülállók közül sokan mosolyogtak, hogy miért akar ez az ember itt profi hokit csinálni.”
A dunaújvárosiak hamar ellepték az ifiválogatottat, Kercsó hétéves munkájának köszönhetően tulajdonképpen a saját együttesére épült a korosztályos nemzeti együttes, amelynek a vezetését is megkapta a szakember. Ezen időszak alatt több évjáratban is talált kiugró tehetségeket, akikből csapatot tudott csinálni. Sokan jutottak el a válogatottig, amihez az is kellett, hogy Kercsónak hagyták, egészen a felnőttkorig vezesse az együtteseket.
Miután a legendás tréner távozott 2001-ben, Vladimir Matejov érkezett a klubhoz, ő nevelte a következő generációt. A korábbi válogatott jégkorongozó, Azari Zsolt – aki ma a dunaújvárosi utánpótlás szakmai igazgatója – elmondta, hogy a magára maradt klubot édesapja, id. Azari Zsolt és annak unokatestévre Gattyán György karolta fel.
„Sem az önkormányzat, sem a Dunaferr nem támogatta már a hokisokat, ekkor szerencsére volt, aki megmentse az egyesületet. Azzal a garnitúrával, amelyik ekkor nőtt fel, 2013-ban és 2014-ben is megnyertük az Erste-ligát, 2014-ben a magyar bajnokságot és a Magyar-kupát is többször elhódítottuk. Később Gattyán kiszállt, és hirtelen a legjobb költségvetésű csapatból a legszegényebbé váltunk. Tizenegy éve nem igazán versenyképes a büdzsénk, a hagyományainkból élünk. Azt szoktam mondani, nekünk az is nagy eredmény, hogy még életben vagyunk, és ki tudjuk nyitni a jégpályát.”
A tradíció még az bevonzza az utánpótlást.
„Az Acélbikákat mindenki ismeri a városban, ezért az utánpótlás-nevelésünk működik. Bizonyára ennek köze van ahhoz, hogy a mai gyerekek szülei még emlékeznek a hőskorra, és nosztalgiával gondolnak vissza arra” – taglalta Azari Zsolt.
A huszonöt évvel ezelőtt sportőrület uralkodott a városban, aminek nagyon kedvezett, hogy egy területen volt a futballstadion, a jégcsarnok, a kézilabdacsarnok, benne a röplabdateremmel. A Mátyás Gábor, a DKSE elnöke így emlékezett vissza:
„Olyan központ volt, amelybe özönlöttek az emberek.
A lakosság nagy része kijárt, és imádta a sportot. Mára ez jelentősen megváltozott… Amellett, hogy nincsenek meg azok az anyagi lehetőségek, amelyek az élmezőnybe jutáshoz kellenek, az infrastruktúra is leépült: némelyik létesítmény olyan állapotban van, hogy nem szívesen teszi be a lábát az ember.”
Anyagilag 2014 körül is volt már egy törés a működésben: a Dunaferr vállalat jelentősen csökkentette a klub támogatását, ám azt még sikerült átvészelni.
2020 nyarán ott tartottunk, hogy hónapok óta meg kellett volna érkeznie a pénznek, de még csak információt sem kaptunk. Abban az évben októberben hivatalos levélben jelezték, hogy a gazdasági helyzetre való tekintettel, nem tudják kifizetni a támogatást, illetve a jövőben sem lesznek erre képesek. Ezt követően összehívtuk a rendkívüli közgyűlést, elfogadtuk, hogy ezen a néven nem működhetünk tovább, hiszen a főtámogató többé nem vesz részt a klub életében, úgyhogy ekkortól hívnak bennünket Dunaújvárosi Központ Sportegyesületnek.”
És miből működik ma a DKSE?
„Még 2019-ben bekerültünk a kiemelt egyesületek közé, ahonnan egy évre indoklás nélkül kiszorultunk. Nagy munkánk van abban, hogy 2021 óta ismét a kapjunk az állami támogatást, ez a költségvetésünkben igencsak jelentős tétel. Az egyes sportági szakszövetségektől is van bevétele a szakosztályoknak, valamint szponzori támogatásokkal és tagdíjakkal tudják kiegészíteni a büdzsét. Ezen felül a Sportoló Nemzet-programban is részt veszünk. A lényege az, hogy azoknak is legyen lehetőségük egyesületi keretek között sportolni, akik nem szeretnének versenyezni. Ebben mi abszolút partnerek vagyunk.”
Kíváncsiak voltunk arra is, mit gondol Mátyás Gábor arról, lehet-e újra nagy szponzora a klubnak.
„Sajnos azt kell mondanom, hogy erre kicsi az esélyt. A tao-rendszer bevezetése óta a nagy cégek döntő többsége letudja a támogatást annyival, hogy az adót felajánlja valamelyik klubnak. A klasszikus szponzoráció a tao megjelenésével megszűnt, azok a cégek pedig, amelyek ezen felül is támogatják a sportot, úgy látom, hogy többnyire nem önálló döntés alapján választanak klubot.”
A dunaújvárosi sport a kétezres évek páratlan dicsőségeit követően, fokozatosan egyre jelentéktelenebb lett, habár a Dunaferr még a legtöbbek számára fogalom, és az idősebb drukkereknek megannyi emlék ugrik be, ha a vállalat egyesületére gondol.
A helyzet nem rózsás. Vasmű még van, ki tudja, meddig, a sportélet sem szűnt meg, de a történetet megismerve az Illés-zenekar kérdése jut az ember eszébe:
(Kiemelt képünkön: A Dunaferr 1999/2000-es bajnok futballcsapata Forrás: Dunaújvárosi Hírlap)
