Több mint háromezer diák lép pástra a BOK-csarnokban
Nagyjából 3200 nevezés érkezett a vívók idei diákolimpiájára, melynek megnyitó ünnepségén az olimpiai bajnokok is szerepet vállaltak.
Csütörtökön a fővárosi BOK-csarnokban kezdődött meg a vívók négynapos diákolimpiája, amelyen ezúttal is számos ígéret mutatja meg magát a pástokon iskolai színekben.
Az ünnepélyes megnyitón beszédet mondott Schmidt Gábor sportért felelős helyettes államtitkár, Nagy Tímea szövetségi alelnök, kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó és Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke, majd a jelenlévők köszöntése után díjazták az elmúlt idény korosztályos és felnőtt Magyar-kupa-sorozatának győzteseit.

A fiatalok ízelítőt kaptak a kerekeszsékes vívásból, aztán a párizsi olimpián aranyérmes férfi párbajtőrcsapat tagjai tartottak bemutató asszót: Koch Máté és Nagy Dávid egymás ellen vívott, Andrásfi Tibor pedig bírói szerepkörben tűnt fel (Siklósi Gergely nem tudott jelen lenni).
amely azért is örömteli, mert a jelenlegi formájában egy évtizedes múltra visszatekintő megméretés annak idején pár száz gyerekkel indult útjára.
„Az elmúlt évek alatt nagyon sokat változott a rendezés, mert időközben rengeteget tanultunk a pedagógusoktól, edzőktől, szülőktől és nem utolsó sorban a gyerekektől – nyilatkozta Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke. – Az első két alkalommal még sok könnyes szemet, pityergő gyereket láttunk, és szerencsére hamar rájöttünk, hogy ez azért van, mert a már egyesületi szinten is vívó növendékek összekerültek az amatőrökkel, akiknek így nem igazán jutott sikerélmény. Így létrehoztunk A és B jelű csoportokat, hogy szétválasszuk a teljesen kezdőket a már gyakorlotabbaktól, és egyből több mosolygós arc lepte el a csarnokot.
A sportági klasszisaink, olimpiai bajnokaink is szívesen, első szóra látogatnak ki a versenyre, és mindenkihez kedvesen állnak, díjat adnak át, aláírást osztanak.”

Az autogramot osztókra nem várt könnyű feladat, mert az aláírásra vágyók hosszan kígyózó sorának végét sokáig látni sem lehetett.
„Nagyon örülök, hogy ilyen sok gyerek kért aláírást, igazából az olimpia után már hozzászoktam ehhez – mondta Koch Máté. – Sok kellemes emlékem felidéződik ebben a közegben, például én is nyertem diákolimpiát és számos alkalommal álltam a dobogón. Ez az esemény remek lehetőséget kínál arra, hogy a diákok megmutassák magukat és sikérélményhez jussanak, de elsősorban az a legfontosabb, hogy sportoljanak és mindezt jó hangulatban tegyék. Emlékszem, hogy gyerekként én is odamentem az olimpiai bajnokokhoz aláírást kérni, és nagy becsben tartottam a tőlük kapott ereklyéket.
Ezért is megyek minden ilyen eseményre örömmel és állok az utánpótlás rendelkezésére.”
(Kiemelt kép forrása: MVSZ)