UtánpótlásSport
2025. augusztus 2.
  • instagram
U17-es leány kézilabda Európa-bajnokság, Podgorica
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2025-06-03 13:55

Kiválasztón jártak az ország legtehetségesebb futsalosai

Négy nap alatt közel száz 17 éves fiatal tudását mérte fel a futsalválogatottak szakmai stábja.

A Frank Tamás vezette U19-es fiú futsalválogatott tavasszal a második helyen végzett Európa-bajnoki selejtező csoportjában, csak a kétszeres Európa-bajnok spanyolok ellen maradt alul az utolsó fordulóban. A 2006-os és 2007-es születésű játékosok ezzel kiöregedtek az utánpótlás-válogatottból, a szakmai stáb pedig a korosztályváltás után megkezdte a következő U19-es válogatott keretének kialakítását: első lépcsőben a hazai futsalklubok ajánlásai alapján összeállt mintegy 100 játékos felmérése szerepelt a programban. Az ifjú futsalosokat négy csoportra osztva mérte fel a szakmai stáb, amelynek Frank Tamás szövetségi edző és Balázs Zoltán kapusedző mellett tagja volt Sergio Mullor, a felnőttválogatott szövetségi kapitánya is – írja az MLSZ honlapja.

Minden csoport egy teljes napot töltött Telkiben, a játékosok egy délelőtti és egy délutáni edzésen vettek részt, illetve egymás elleni játék során adhattak számot a tudásukról. A négynapos kiválasztást követően a stáb összeállította az új korosztály első válogatott keretét, melybe 25, 2008-as és 2009-es születésű futsalos kapott meghívót. Az első válogatott összetartásra június 16-17-én kerül sor Telkiben.

„Minden csoporttól ugyanazt kértük az edzéseken, így pontosabban hasonlíthattuk össze a játékosokat, valamint minden edzésről videófelvételt készítettünk, amelyet felhasználtunk a kiválasztás során. Így alakult ki egy bő, 25 fős keret, amellyel nekivágunk a közös munkának – mondta Frank Tamás szövetségi edző az mlsz.hu-nak. – Ez természetesen a későbbiekben még változhat, hiszen minden korosztálynál tűnnek fel új futsalosok a kétéves munka során. Júniusban kétnapos összetartáson ismertetjük meg a játékosokkal a válogatottnál támasztott követelményeket, és kezdjük el a taktikai felkészítést, ősszel pedig már nemzetközi mérkőzések is várnak majd a csapatra. Szeretném megköszönni a kluboknak az együttműködést, és azt, hogy lehetőséget adtak a kiválasztó megtartására, a klubedzőket a továbbiakban is szívesen látjuk a válogatott összetartásain, edzésein.”

Az U19-es futsalválogatott júniusi összetartásának kerete:

Kapusok:

Tarnóczi Marcell (Újpest FC)
Domokos Ágoston (MFA)
Bognár Botond (Haladás VSE)
Elek Zsombor Attila (DEAC)
Papp Olivér (Kispest SE)

Mezőnyjátékosok:

Bittsánszky Benedek (MFA)
Kiss Csaba Ákos (MFA)
Andréka Kristóf Márk (MFA)
Papp-Kálmán Farkas (MFA)
Bessenyei Marcell (DEAC)
Barna Szabolcs (DEAC)
Komádi Dominik (DEAC)
Orlovics Olivér (PTE-PEAC)
Élő Bálint (PTE-PEAC)
Majoros Milán (Nyíregyházi Sportcentrum)
Farkas István (Kispest SE)
Balogh Zoltán (MVFC)
Hudák Botond (MVFC)
Henkel Bence (Csenger)
Balogh Attila (Szilágyi Futsal Veszprém)
Fekete Benedek (Bercsényi DSE, Gyirmót)
Takács Bence Zsombor (Csepel FC-THSE, Budaörs)
Alexa Ákos (Csepel FC-THSE, Vasas)
Szakács Botond (Nyírbátori SC)
Ükös Botond Balázs (Aramis SE)

(Kiemelt képünk forrása: MLSZ)