Magabiztosan nyert az U18-as válogatott a szerbek ellen
A remek első félidőnek köszönhetően az U18-as labdarúgó-válogatott simán, három góllal legyőzte a szerbeket a svédországi felkészülési meccsen.
A Kemenes Szabolcs vezette U18-as labdarúgó-válogatott két mérkőzést játszik a héten Svédországban, és elsőként a szerbekkel találkozott. Az MLSZ beszámolója szerint a mieink ragyogóan kezdték a mérkőzést: Barkóczi Barnabás találatával már a 10. percben vezetést szereztek, majd Egri Imre góljával a 28. percben megduplázták az előnyt. Nemcsak eredményesen, hanem látványosan is játszott a magyar csapat, amely a 44. percben az újonc Vörös Barnabás góljával már 3-0-ra vezetett.
A második félidő már jóval kiegyenlítettebb játékot hozott, de a szerbeknek nem sikerült megszerezniük a szépítő találatot, így a mieink az első félidei remek játékuknak köszönhetően megérdemelt győzelmet arattak. A válogatott vasárnap délután a házigazda svédekkel mérkőzik meg.
„Ezen a mérkőzésen nagyon jó arcát mutatta a csapat, ez számomra az eredménynél is fontosabb – értékelt a mérkőzés után Kemenes Szabolcs szövetségi edző az mlsz.hu-nak. – Csapatként remekül működtünk együtt, és egyénileg is voltak kimagasló teljesítmények, a nemzetközi sikerességhez elengedhetetlen ennek a kettőnek a kombinációja. Úgy érzem, folyamatosan lépünk előre, bízom benne, hogy az előttünk álló mérkőzéseken is hasonló teljesítményre leszünk képesek."
Magyarország: Bozó Mirkó - Lakatos Noel (Tercza Gergő 83.), Mona Árpád, Vitályos Viktor, Bolgár Botond - Hős Zsombor (Szekér Botond, 90.), Madarász Ádám (Décsy Ádám, 61.), Vörös Barnabás - Egri Imre (Kun Ákos, 76.), Kovács Bendegúz (Kancsij Artúr, 61.), Barkóczi Barnabás (Bősze Levente, 61.),
Gólszerzők: Barkóczi 10., Egri 28., Vörös 44.
(Kiemelt kép forrása: mlsz.hu)