Egy újabb Gerevich a páston – a 10 éves Edvárd folytatja a családi tradíciót

A fővárosi diákolimpián első vívóversenyén szerepelt a 10 éves Gerevich Edvárd, akinek dédnagyapja a hétszeres olimpiai bajnok Gerevich Aladár, nagypapája pedig a legendás mesteredző, Gerevich György.

A május végén rendezett vívó diákolimpián több mint háromezer gyerek népesítette be a fővárosi BOK-csarnokot. A nyüzsgő tömegben a kardforgató növendékek között

Hamar kiderült, hogy az egyezés nem véletlen. A sisak a 10 éves Gerevich Edvárdot rejtette, akinek dédnagyapja a hétszeres olimpiai aranyérmes, tizennégyszeres világbajnok Gerevich Aladár, nagypapája pedig a legendás mesteredző, többek között a háromszoros ötkarikás győztes Szilágyi Áron nevelőtrénere, Gerevich György.

A Gerevich családban szinte mindenkinek köze volt – nem is kevés – a víváshoz korábban. A teljesség igénye nélkül emelhetjük ki csak az említettekhez szorosan kapcsolódva Gerevich Aladár feleségét, az olimpiai bronzérmes, világbajnok, háromszoros Európa-bajnok tőrvívónót, Bogen Ernát, vagy másik fiúgyermeküket, a kétszeres olimpiai bronzérmes, négyszeres világbajnok kardozót Gerevich Pált.

A diákolimpiára Edvárdot az édesapja, ifj. Gerevich György kísérte el, aki szakítva a családi tradíciókkal, nem a páston találta meg a számításait. Aztán most mégis vívóversenyen szurkolt, a kisfia életének legelső megméretésén.

„Nálunk generációról generációra mindenki vívott, és én lettem a fekete bárány, aki megtörte ezt a családi hagyományt – kezdi Edvárd apukája, ifj. Gerevich György. – Bár több előnye is volt a családi örökségnek, én ezt gyerekként nagy nyomásként éltem meg. Másfél évig én is vívtam és édesapám volt az edzőm, de valahogy nem ezt a pályát képzeltem el magamnak. Mindig inkább azt csináltam, amit a családban senki. Nem értettek a számítógéphez, most IT-vezetőként dolgozom, senki sem tudott síelni, hát síoktató is vagyok. Bennem is mindig megvolt a sikerorientáltság, de nem a vívás vonalán. A teljes nevem egyébként Gerevich György Aladár. Kell-e ecsetelni, hogy már ez milyen terhet jelentett a vívóteremben? Két éves koromban a BVSC igazolt versenyzője voltam. Máig sem tudom, hogy ez miként volt lehetséges. Éreztem egy megfelelési kényszert a vívásban, amelynek nem akartam eleget tenni. Nem szeretném, hogy a fiam is hasonló helyzettel találkozzon, és ezért is nagyon jó, hogy én nem lettem vívó.

A Metropolis Vívó Clubba jár, Csaba Edina az edzője és szerintem nagyon jó helyen van.”

A diákolimpián Edvárd egyébként bejutott a legjobb 16 közé és csak a későbbi aranyérmes tudta megállítani. Ebben a korban természetesen nem az eredmény az elsődleges, és az édesapja emlékeiben sem a helyezés marad meg a viadalról.

„Nem vagyok túlzottan érzelgős típus, de volt egy jelenet, amikor nehezen tartottam vissza a könnyeimet. Edvárd egy öt tusig tartó asszóban 4:1-es hátrányban volt, amikor Edina elmondta neki, hogy mit változtasson. Mindent úgy csinált, ahogyan azt az edzője kérte, és megfordította, megnyerte a meccset. Ebből is nyilvánvalóvá vált, hogy milyen jó versenyző típus.

Edvárd sem a dédnagyapját, sem a nagypapaját nem ismerhette, de nagyon érdeklődő a felmenők munkássága, sikerei iránt. A szívéhez a labdarúgás, valamint a tenisz is igen közel áll, ám a rangsorában a vívás került az első helyre, és ebben Szilágyi Áronnak is jelentős szerepe van.

„Edvárd nyolc éves koráig hallani sem akart a vívásról. Szerettem volna neki megmutatni, de a saját példámból tanulva nem erőltettem. Aztán másodikos volt, amikor egyszer büszkén jött haza az iskolából, hogy sok híres ember közül felismerte Szilágyi Áront. Ekkor döntött úgy, hogy szeretné kipróbálni a vívást, és azóta mindennel szemben előnyt élvez nála ez a sportág. Még szülinapi zsúrt is lemondott a vívóedzés miatt. Most Áront tartja a példaképének, de már említette a dédnagyapját is. Örülök, hogy a fiam magától talált rá a vívásra. Meggyőződésem, hogy valamiben csak akkor lehetünk sikeresek, ha szeretjük azt csinálni. Persze, néha az edzői vagy a szülői támogatás is kell egy-egy mélyponton való átlendüléshez, de a belső, önálló késztetés a legfontosabb. Edvárd vívópályafutását illetően semmilyen elvárásom nincs. Bármeddig is jut, tudja, hogy azt ő érte el.

Már mondta, hogy szeretné, ha egyszer a tévében látnám. Válaszoltam, hogy ha odáig elérünk, akkor inkább élőben, a helyszínen nézném meg. És nekem apukaként lehet, hogy nagyobb boldogság lesz majd őt a korosztályos országos bajnokság dobogóján látni, mint ameilyen büszkeséget a család olimpiai bajnoki címei jelentenek. Ezzel együtt továbbra is hatalmas becsben tartjuk a család sikereit és gondosan ápoljuk az örökséget.”

(Kiemelt képünkön: Gerevich Edvárd Forrás: MVSZ)