Koroncóról is el lehet jutni a világelitbe – a bronzérmes Gyertyás Róza volt a hazai felnőtt-vb magyar sztárja
Nagy meglepetésre Gyertyás Róza bronzérmet szerzett a budapesti felnőtt cselgáncs-világbajnokságon, ezzel ő lett a hazai vb egyetlen magyar dobogósa. A 23 éves fiatal a mindössze nagyjából 2600 lakosú községből, Koroncóról indulva – jelenleg már a Budapesti Honvéd versenyzőjeként – ért oda a világ legjobbjai közé. Nevelőklubja, a Koroncói Tutti Judo Club a vidéki dzsúdós élet egyik kis, de annál eredményesebb bázisa, és az egyesület színeiben eltöltött több mint másfél évtized után Gyertyás most elérte pályafutása eddigi legnagyobb sikerét. Pákozdi Emillel, nevelőedzőjével beszélgettünk arról, hogy mit jelent a koroncói műhely életében Róza vb-bronza.
Péntek este véget ért a hazai rendezésű felnőtt dzsúdó-világbajnokság a Papp László Sportarénában. A magyar versenyzők végül egy éremmel és négy pontszerző helyezéssel zártak. A mieink egyetlen dobogós helyezését Gyertyás Róza (23) jegyezte ki, aki némileg váratlanul bronzérmet nyert a női 52 kilós kategóriában. Szabó Tibor tanítványa tavaly ősz óta hivatalosan is már a Budapesti Honvéd sportolója, előtte viszont 17 éven át volt a Koroncói Tutti JK versenyzője. Gyertyás szülőfalujában, Koroncón nőtt fel, ott is kezdett el dzsúdózni, és
„Ezt a világbajnoki bronzérmet Róza értelemszerűen már a Honvéd színeiben, az ottani edzők segítségével érte el, de
– kezdte az Utánpótlássportnak Pákozdi Emil, Róza nevelőedzőinek, illetve a Koroncói Tutti Judo Klub alapítóinak és vezetőinek egyike. –
Harminchárom éven át minden időnket és anyagi forrásunkat a klubnak szenteltük, és ez az eredmény is azt igazolja, hogy mindez nem volt hiába. Nyugodtan mondhatom, Róza abszolúte meghálálta az erőfeszítéseinket, és annál nagyobb elismerés nem kell nekünk, mint hogy láthatjuk őt sikeressé válni.”

Koroncón egyébként a dzsúdós élet még 1988-ban indult el Pákozdi Emil öccsének, Pákozdi Csaba vezetésével, majd 1992-ben a testvérek együttesen megalapították a Tutti Judo Klubot, amely azóta is töretlenül működik, többek között az önkormányzat hathatós támogatásával is. A Győr melletti kis községben már a kezdetekben, a kilencvenes évek elején nagy népszerűségnek örvendett a sportág, több mint száz gyerek járt rendszeresen az edzésekre, és ez a kiemelkedő létszám 33 év elteltével mára sem kopott meg igazán. Főként helyi, koroncói gyerekek, illetve a környező községekből is érkező fiúk és lányok alkotják a népes utánpótlásbázist.
Először Bejczi Zsuzsannának 2001-ben sikerült junior Európa-bajnoki címet szerezni, majd Gyertyás Róza 2022-ben és 2023-ban is megnyerte az U23-as Európa-bajnokságot, de természetesen Róza mostani eredménye, a felnőtt-világbajnoki harmadik helyezése a szakmai csúcs eddig számunkra. Nekik köszönhetően mindig könnyű helyzetben voltunk, mivel adottak voltak a példaképek, és rájuk tényleg felnézhetnek a helyi gyerekek.
Rózáról tudni kell, hogy rendkívüli klubhűségről tett tanúbizonyságot az évek során, ugyanis tizennyolc éves kora óta – amikor is elkezdte az egyetemi tanulmányait Budapesten – ő a mindennapokban már alapvetően fővárosban, a válogatottban és a Honvédban készült, de akkor még nem igazolt tőlünk, és négy évig ugyanúgy koroncói színekben érte el az eredményét, és vitte a klubunk hírét a nagyvilágban.”

Pákozdi Emil kiemelte, a Tutti JK elsősorban nevelőegyesületként működik.
Nekünk a dzsúdó a szenvedélyünk és a hobbink is egyben; alacsony a költségvetésünk, szóval már csak emiatt is minden pénzt a versenyzőkre, és az egyesület fejlesztésére fordítottunk. Mindig azt tartottuk a legfontosabbnak, hogy közösséget építsünk, sosem az eredményesség hajszolása volt a fő célunk. Azt gondolom, ez az szellemiség, ami bevonzotta és klubunknál tartotta a fiatalokat, és mivel nem a sikerek elérése hajtott minket, így a versenyzőink vállára sosem raktunk terheket, elvárásokat. Kimondottan versengő mentalitás uralkodott nálunk anélkül is, hogy különösen erőltettük volna a versenyzést bárkinek is.
Elmondta, így történt ez Róza esetében is. Pákozdi szerint Gyertyást mindig is elképesztő akaraterő, céltudatosság és kitartás jellemzett, és a kiváló dzsúdós alapok, illetve széles technikai repertoár mellett a mentalitása a legfőbb erőssége.
„Azt gondolom, Róziban még ennél is több van! Még csak a felnőttkarrierje elején jár, rendkívül fejlődőképes, nem merném jóslatokba bocsátkozni, hogy meddig juthat. Most kezdte el csak igazán megmutatni az oroszlánkörmeit.
Az ő útja inspirációul szolgálhat megannyi fiatalnak. Az utánpótlásévei során nem volt kiemelkedően eredményes, a serdülő-, az ifjúsági, illetve még a juniorkorosztályban sem látszott, hogy aztán ilyen sokra viheti. De Rózi akkor is hajthatatlanul dolgozott, tette a dolgát, és aztán U23-as Eb-győztes lett kétszer is, mostanra pedig végérvényesen beérett a munkájának gyümölcse."
(Kiemelt képen: balon a 10 éves Gyertyás Róza – még 2013-ban – az olimpiai ezüstérmes Ungvári Miklós mellett, míg a jobbon a frissen megnyert vb-bronzával a koroncóiak kiválósága Fotó: Dömötör Csaba)