UtánpótlásSport
2025. július 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Cselgáncs

2025-07-28 20:05

Kiváló szereplés az EYOF-on, az ifjúsági vb-n folytathatják a magyar fiatalok

Az úszók és az atléták mögöttt a négy éremmel záró dzsúdósok voltak a magyar küldöttség legeredményesebbjei a szkopjei EYOF-on; Biró Norbert szövetségi edző elégedetten értékelt.

Egy hónappal az után, hogy június végén a magyar dzsúdósok egy-egy arany- és bronzéremmel, illetve öt pontszerző helyezéssel zártak a szkopjei ifjúsági Európa-bajnokságon, a múlt héten ismét Észak-Macedónia fővárosában volt jelenése a legjobb U18-as cselgáncsozóinknak, méghozzá ezúttal az európai ifjúsági olimpiai fesztiválon (EYOF) bizonyíthattak. A mieink remekül is szerepeltek, és a korosztályos multisporteseményen négy érem mellett négy pontszerző helyet tudott felmutatni a sportági magyar küldöttség. 

Csermák Dániel (+90 kg) arany-, míg Fedora Ferenc (60 kg), Kiss Viktória (48 kg) és Takács Nóra (40 kg) egyaránt bronzérmet nyert,

illetve rajtuk kívül Szabó Milán (50 kg), Gál Kristóf (66 kg), Vas Mira (52 kg) ötödik, Botos Lujza (+70 kg) pedig hetedik lett.

Az Európa-bajnokságot követően úgy fogalmaztam, hogy maradt bennünk némi hiányérzet a szereplésünk kapcsán, ehhez képest most nem sok panaszunk lehet, ha összességében a csapatunk eredménysorát vizsgáljuk

– kezdte értékelését Biró Norbert szövetségi edző az Utánpótlássportnak. – Teljes mértékben elégedettek lehetünk mind az érmek, mind a pontszerző helyek számával is, valamint a mutatott teljesítmény kapcsán is ugyanez kijelenthető. Nyilván, egyénekre lebontva, már valamivel árnyaltabb a kép, mivel volt olyan versenyzőnk, aki kicsit jobban szerepelt, mint előzetesen gondoltuk volna, de olyan fiatalunk is akadt, aki pedig kicsit gyengébben teljesített – ugyanakkor mindent egybevéve, ezek kiegyenlítették egymást csapatszinten.

A tizenkét indulónknak a kétharmada, vagyis összesen nyolcan is érmesként vagy pontszerzőként végeztek, ami mindenképpen remekül fest, és mindig aláírnánk, ha ilyen arányban sikerülne hozni a jó eredményeket a fiataljainknak.
Kiss Viktória (kékben) az EYOF-bronzával pályafutása első érmét nyerte korosztályos világeseményen Fotó: Szalmás
​​​​​​Péter/MOB-Média

Az EYOF-szereplés kapcsán nehézséget jelentett, hogy az Eb után nagyon rövid idő, szűk három hét állt rendelkezésre, hogy újra csúcsformába kerüljenek a versenyzők.

„Nyilván igyekeztünk ezt a kevés időt optimálisan kihasználni, és hál'istennek azt eredmények azt mutatják, hogy ez egészen jól sikerült. A verseny helyszíne már ismerős volt számunkra, hiszen egy hónappal korábban ugyanabban a csarnokban rendezték meg az ifi Eb-t is. Azonban multisporteseményről lévén szó, a körítés és a körülmények nagyban különböztek. Az EYOF-on most a szállás és az étkeztetés finoman szólva is hagyott kivánnivalót maga után, ráadásul a feltételek sem voltak egyenlőek, ugyanis voltak olyan nemzetek, akik jóval jobb körülmények között lakhattak, de a fiúk és lányok is végül jól megbirkóztak a nehézségekkel.

A mieink mentális erejét mutatja az is, hogy nem a rossz körülményekkel foglalkoztak, hanem egyszerűen a saját feladatukra fókuszáltak, és jó teljesítményt nyújtottak.

Az ifjúságiaknak az Eb és az EYOF után sem áll meg az élet, ugyanis augusztus 27. és 31. között jön a korosztály világbajnoksága Szófiában, ahol hat fiú és öt leány versenyző képviseli majd a magyar színeket.

„Nagyon kiváncsi leszek, hogy a még előttünk álló világbajnokságon mire lesznek képesek a legjobbjaink. Hozzátartozik a teljes képhez, hogy az ifjúsági korosztályban a vébé az egyetlen olyan verseny, amelyen a felnőttekhez hasonlóan zajlik a vigaszági küzdelem, vagyis legalább a negyeddöntőig el kell jutnia valakinek, hogy aztán vigaszágon folytathassa. Ehhez képest minden más ifjúsági versenyen akkor is megkaphatja a második esélyt az adott fiatal, ha éppen az első körben kap ki. Nyilván, ez valamelyest más hozzáállást követel meg, és az első pillanattól fogva jóval nagyobb koncentrációra van szükség, hiszen nincs lehetőség a hibázásra.

Mindezzel együtt, természetesen bízunk benne, hogy a világbajnokságról is sikerül majd legalább egy éremmel hazatérnünk.

(Kiemelt képen: Csermák Dániel Fotó: Szalmás Péter/MOB-Média)