Az MTK leigazolta a Puskás Akadémia fiatal védőjét, Vitályos Viktort
Az MTK Budapest hivatalosan bejelentette, hogy megszerezte a Puskás Akadémiától Vitályos Viktort. A fővárosi klub mindenben megállapodott a felcsútiakkal és a játékossal is, így a 17 éves védő a kék-fehéreknél folytatja pályafutását.
Vitályos Viktor bal oldali és belső védőként egyaránt bevethető, alapembernek számít a korosztályos válogatottakban. A 2007-es születésű futballista már az U19-es nemzeti csapatban is lehetőséget kapott – írja a Nemzeti Sport.
A tehetséges hátvéd tavaly ősszel mutatkozott be a Puskás Akadémia felnőttegyüttesében tétmérkőzésen, az elmúlt idényben pedig az NB II-ben is pályára lépett, illetve az Ifjúsági Bajnokok Ligájában is bizonyította rátermettségét.
Vitályos hosszú távú szerződést kötött az MTK-val.
(Kiemelt kép forrása: MTK Budapest)