Fontos tapasztalatokat szerzett az EYOF-on a serdülő fiúválogatott
Az Észak-Macedóniában megrendezett EYOF-on negyedikként záró serdülő fiú kézilabda-válogatott szövetségi edzője, Szabó Levente tekintett vissza a fiatalok első világversenyére.
Az első világversenyükön szerepeltek július második felében a serdülő fiú kézilabda-válogatott 2008-as és 2009-es születésű játékosai, akik az Észa-Macedónia fővárosában, Szkopjéban megrendezett EYOF-on (európai ifjúsági olimpiai fesztivál) „mutatkoztak be”, és zártak a negyedik helyen.
A Szabó Levente szövetségi edző által irányított nemzeti együttes a csoportkörben vereséggel kezdett, a későbbi ezüstérmes Németország csapata ellen kikapott (28–36), a norvégokat (33–22) és a portugálokat (35–28) viszont legyőzte, így bejutott a legjobb négy közé.
Az elődöntőben a későbbi győztes Izland ellen 40–32-re, a bronzmeccsen Horvátország ellen 37–31-re kaptak ki a magyar fiatalok.
„Óriási élmény volt a srácoknak a multisportesemény megnyitója, a rengeteg sportoló, a hangulat, mind különleges tapasztalat volt, olyan, amilyenben korábban még nem volt részük – mondja Szabó Levente az Utánpótlássportnak. – Nem könnyű helyzet ez, de fokozatosan sikerült alkalmazkodniuk a szituációhoz. Szorosabb első meccset vártam, érződött a megilletődöttség a játékosokon, így az első félidőben összeszedett hátrány döntőnek bizonyult, ennyivel nem jobbak nálunk a németek. A folytatásban belendültünk, a második és a harmadik csoportmeccsen az év legjobb teljesítményét nyújtották a fiúk, amire nagyon büszke vagyok, de rengeteg energiát emésztett fel ez a két összecsapás.
a bronzmérkőzésre viszont már teljesen elkészültek az erejükkel a csapatunk tagjai. Bőven jutott a fontos tapasztalatból a fiúknak, alkalmazkodni kellett az esemény programjához, a mérkőzések kapcsán pedig
Kapusok: Tari Zsolt (Veszprém Handball Acedemy), Kelemen Barnabás (OTP Bank-Pick Szeged)
Jobbszélsők: Varga Levente (OTP Bank-Pick Szeged), Lantos Áron (FTC)
Jobbátlövők: Árkos Ádám (Veszprém Handball Acedemy / Holstebro, dán), Matic Dávid (OTP Bank-Pick Szeged)
Irányítók: Bartha Máté (Veszprém Handball Acedemy), Szilléry Dániel (Veszprém Handball Acedemy / 2025. július 1-től: Söndejyske, dán), Juhász-Tóth Zalán (Veszprém Handball Acedemy)
Beállók: Szepesi Péter (Ceglédi KKSE), Csáki Zoltán (FTC), Tóth Barnabás (Veszprém Handball Acedemy)
Balátlövők: Debrószki Donát (BFKA-Balatonfüred), Ágoston András (PLER-Budapest)
Balszélsők: Iváncsik Máté (Veszprém Handball Acedemy)
Szövetségi edző: Szabó Levente
Edző: Iváncsik Tamás
(Kiemelt képünk forrása: EOC)