Veretlenül középdöntős az U17-es leányválogatott a podgoricai Eb-n
Öt góllal verte a szlovénokat az U17-es leány kézilabda-válogatott a harmadik csoportmeccsén, ezzel veretlenül jutott tovább a középdöntőbe a montenegrói korosztályos Európa-bajnokságon.
A szerbek és a norvégok legyőzését követően szombat este a Kun Attila vezette magyar válogatott a szlovénok ellen zárta a csoportkört a podgoricai U17-es leány kézilabda Európa-bajnokságon. Az első félidőben fej fej mellett haladtak a felek, majd még a félidőben is döntetlen volt az állás (13–13). A második harminc percre aztán a mieink átvették az irányítást, és végül viszonylag magabiztos, 27–22-es győzelmet arattak.
Ezzel a magyar csapat százszázalékosan zárt négyesében, és csoportelsőként megy tovább a középdöntőbe, ahova két pontot visz magával a szlovénok elleni sikernek köszönhetően.
A középdöntőben augusztus 4-én és augusztus 5-én lép pályára válogatottunk, és Svájc, illetve Hollandia vár rá ellenfélként.
MAGYARORSZÁG–SZLOVÉNIA 27–22 (13–13)
MAGYARORSZÁG: Körmendi, Tábit (kapusok), Bajnok 1, Balog, Jobbágy 2, Keller 1, Kis 1, Kocsis 1, Kollár, Kozma 4 (1), Kányai, Mózes 3, Nagy 1, Szigeti 7 (4), Takács 2, Zákányi 4 (1). Edző: Kun Attila.
A D-csoport állása: 1. Magyarország 6 p, 2. Szlovénia 2 p, 3. Norvégia 2 p, 4. Szerbia 2 p.
U17-es leány kézilabda Európa-bajnokság, Podgorica
A magyar csapat menetrendje:
07.30. 19:30
Magyarország–Szerbia 39–22
07.31. 19:30
Magyarország–Norvégia 35–28
08.02. 19:30
Magyarország–Szlovénia 27–22
Csoportbeosztás:
A-csoport: Dánia, Svédország, Spanyolország, Törökország
B-csoport: Németország, Portugália, Észak-Macedónia, Szlovákia
C-csoport: Hollandia, Izland, Svájc, Feröer-szigetek
D-csoport: MAGYARORSZÁG, Norvégia, Szerbia, Szlovénia
E-csoport: Franciaország, Montenegró, Csehország, Litvánia
F-csoport: Horvátország, Románia, Ausztria, Lengyelország
A csoportok első két-két helyezettje jut a középdöntőbe.
A magyar válogatott kerete:
Kapusok: Égi Panka, Körmendi Lara, Tábit Vivien
Balszélső: Jobbágy Napsugár, Zákányi Janka
Átlövők: Kányai Villő, Kis Réka, Kocsis Emma, Kollár Kata, Mózes Fanni, Nagy Fruzsina, Takács Maja
Irányítók: Kozma Liza, Szigeti Blanka
Beállók: Bajnok Szófia, Balog Réka
Jobbszélsők: Keller Petra
(Kiemelt kép forrása: HF Montenegro)