Az EYOF-érmek után a felnőtt ob-n is dobogóra állt Keserű Mirabella
A 17 éves dobóatléta, Keserű Mirabella diszkosszal nyert, kalapáccsal bronzérmes lett az EYOF-on, majd előbbi szerrel a felnőtt ob-n is dobogóra állt.
Az Észak-Macedónia fővárosában, Szkopjéban rendezett európai ifjúsági olimpiai fesztivál (EYOF) egyik legkiválóbb magyar szereplését az atlétikai pályán Keserű Mirabella mutatta be.
Az A-Plast Ikarus 17 éves reménysége
Páli Viktor tanítványa diszkoszvetésben egyedüliként jutott 50 méter fölé (50,77) és érdemelt ki aranyat, majd kalapácsvetésben 65,85 méterrel lett bronzérmes.

„Előzetesen is az volt a tervem, hogy két éremmel térek haza, tehát ebből a szempontból megfeleltem a várakozásoknak – mondja Mirabella. – Sőt azt is tudtam, hogy diszkosszal meg tudom nyerni a versenyt, ha hozom a formámat. Végül a győzelemhez egy hozzám képest visszafogottabb eredmény is elég volt. Aztán kalapáccsal is sikerült bronzérmesnek lennem, de ott is sok maradt bennem. Örülök a helyezéseknek, és aranyérmesként nem is néz ki jól a panaszkodás, de én
és ebben a tekintetben maradt hiányérzetem Szkopjéban. A nagy meleg nem zavart kint, jól tudtam magam hűteni. Ezen a multisporteseményen is nagyon értékes tapasztalatokat gyűjtöttem. Ez volt a második nagyobb nemzetközi versenyem, tavaly már jártam U18-as Európa-bajnokságon. Jó volt bepillantani más sportágakba és több fiatal sportolóval megismerkedni. Bízom benne, hogy a fejlődésem folyamatos marad és egyre jobb eredményeket érek majd el.”

Mirabella ezen a hétvégén a felnőtt országos bajnokságon szerepelt a Nemzeti Atlétikai Központban. Szombaton kalapácsvetésben a felnőttszerrel 58,68 méterrel az ötödik lett, vasárnap diszkosszal 52,30 méterrel ezüstérmet szerzett. Mindkét eredménye egyéni csúcs.
(Kiemelt képünkön: Keserű Mirabella Fotó: MOB-Média)