Öt utánpótláskorúval a keretben vág neki a felnőttválogatott a csapat Eb-nek
Ifjúsági korúként Szántosi Dávid és Lei Balázs, illetve Nagy Judit, Nagy Rebeka és Pétery Johanna is bekerült a zadari felnőtt csapat Európa-bajnokságon induló asztalitenisz-válogatottba.
Minden idők legfiatalabb magyar válogatottja utazik a horvátországi Zadarba a felnőtt asztaliteniszezők csapat Európa-bajnokságára, így ezúttal nem lesz kimondott elvárás a játékosokkal szemben az október 12. és 19. között esedékes versenyen – írja az MTI.
Még sosem vett részt ilyen alacsony átlagéletkorú magyar csapat csapat Európa-bajnokságon – Harczi Zsolt, a hazai szövetség (MOATSZ) tavaly ősszel kinevezett szakmai igazgatója jelentette be a hétfői sajtótájékoztatón. A szakvezető egyúttal kijelölte a kontinensbajnokságon résztvevő játékosokat is, eszerint a férfiaknál Szudi Ádám, András Csaba, illetve
Míg a nőknél Póta Georgina mellett három U19-es játékos, Pétery Johanna (16), valamint az ikerpár, Nagy Judit (17) és Nagy Rebeka (17) képviseli a magyar színeket. A férfi csapatot maga Harczi Zsolt, a nőit Varga László irányítja.
Kovacsics Imre, a MOATSZ elnöke és Harczi is kiemelte, a fiatalítással az a távlati cél, hogy a 2028-as, Los Angeles-i olimpiára megduplázzák, vagy megtriplázzák a magyar résztvevők számát és olimpiai pontot is szerezzenek.
(Kiemelt képet készítette: Török Attila/Nemzeti Sport)