Feldhoffer Bálint még önmagát is meglepte az idei szintlépéssel
A hazai országúti kerékpáros utánpótlás jelenlegi legnagyobb reménysége az a 19 éves Feldhoffer Bálint, aki remekelt az idei Tour de Hongrie-versenyen a Team United Shipping színeiben, és a jó teljesítményének köszönhetően jövőre már a World Tour-szinten szereplő Bahrain Victorius utánpótláscsapatában tekerhet.
Egy évvel ezelőtt ilyenkor még igencsak bizonytalannak tűnt Feldhoffer Bálint jövője, ugyanis az akkor 18 éves országúti bringásnak éppen új csapatot kellett keresnie, miután a nyár végén kiderült, hogy a Team Polti Kometa néven induló, részben magyar hátterű együttesben megszűnik a tartaléksor (development team), és a 2005-ös születésű fiatalnak pedig nem lesz a helye a profi alakulatban.
– idézte fel az akkori gondolatait Feldhoffer az Utánpótlássportnak. – Tavaly sokáig kerestem a formámat, és aztán ott találtam magam, hogy új csapat után is kell nézzek, szóval kicsit elveszve éreztem magam abban az időszakban. El kellett kezdeni új sort keresni, és ebben Dér Zsolt szövetségi kapitány is a segítségemre volt, illetve azóta is folyamatosan támogat mindenben. Egy évvel ezelőtt ilyenkor ő hozta fel az ötletet, és javasolta nekem a United Shipping együttesét, amely akkor új projektként indult el."
Tavaly október végén vált hivatalossá, hogy az addig amatőr státuszú hazai alakulat, a United Shipping a már meglévő csapatának alapjaira építve kontinentális bejegyzésű országúti sort indít.
„Igazából ígérni nem sokat tudtak, de az már akkor látszott, hogy jó felszereléssel mehetünk, és várhatóan szerepelhetek majd magas színvonalú, tehát UCI-besorolású versenyeken, illetve tudvalevő volt az is, hogy zömében magyar srácok fogják alkotni a csapatot. Örültem, hogy újra magyar csapat versenyezhetek, és így nem kell majd annyit utazgatnom, mint a Poltinál, amelynek a központja Spanyolországban működött.
Mivel túl sok opcióm nem volt akkoriban, így neki vágtunk a munkának, és hál'istennek ez a projekt eddig nagyszerűen alakul, és minden jel arra utal, hogy tavaly ősszel valóban jó döntést hoztam a karrieremben.

„Időközben egyébként edzőt is váltottam, és jelenleg Makács Gábor készít fel. Eddig kiválóan halad az együttműködésünk, nagyon érzi és tudja, hogy pályafutásom ezen szakaszában pontosan mire is van szükségem, mi kell a fejlődésemhez, és összességében az eredmények is visszaigazolják, hogy bejött az edzőváltás. Továbbá ezenfelül, hogy én egyénileg szintet tudtam lépni, összességében a csapatban is kiváló hangulat uralkodik, a társak mentalitása is olyan, amely abszolúte jó hatással van rám, és alapvetően motivál a közeg, hogy minden edzésen és versenyen jobban és jobban teljesítsek."
Bálintnak az évad csúcspontja az volt, amikor a májusi Tour de Hongrie-n hetedikként zárt összetettben és ezzel a legjobb magyar kerékpárosként kiérdemelte a fehér trikót, ez pedig újabb nagy lépés volt a pályafutásában. Ezt megelőzően is akadtak jó eredményei, hiszen áprilisban a mersini körversenyen szakaszt is nyert, a sárga trikót is viselhette, és végül összetettben a hatodikként zárt.
Nagyon örültem neki, hogy itthon így meg tudtam mutatni magam, és sikerült felhívni magamra a figyelmet. Számomra eddig ez volt a fénypontja az idei szezonnak. Ezután több csapat is, illetve még több ügynökség megkeresett, hogy szeretne velem leszerződni, valamint a szponzorok is kezdtek megtalálni."
Időközben augusztus elején jött a bejelentés, hogy a csapat főszponzora, a United Shipping Hungária Kft. és a Team Bahrain Victorious között stratégiai megállapodás jött létre. A cég logója felkerül a legmagasabb szinten, vagyis a World Tour-kategóriában bahreini együttes mezére, illetve a magyar együttes is profitál majd a partnerségből.
Ráadásul külön érdekesség, hogy az olimpiai negyedik Valter Attila, a jelenlegi legeredményesebb magyar férfi kerékpáros jövőre úgyszintén éppen a Bahrainhez fog igazolni, így az sem elképzelhetetlen, hogy idővel Feldhoffer akár együtt tekerhet majd Valterral a világelitben.

„Csak nemrég derült ki, hogy én leszek az egyik, aki már jövőre csatlakozhat majd a Bahrain development sorához, ami természetesen hatalmas fejlődési lehetőség lesz nekem.
Jó érzéssel tölt el, hogy ilyen közel lehetek hozzá, és időnként akár együtt is készülhetek vele, biztosan sokat tanulhatok tőle. Remélem, hogy akár már jövőre lesz lehetőségem felkerülni a nagycsapatba, és ideális esetben talán már egy-két World Tour-versenyen is megmutathatom majd magam."
Ugyanakkor Feldhoffer előtt még idén is nagy feladatok állnak: többek között a szeptemberi, ruandai világbajnokságon, illetve az októberi, franciaországi Európa-bajnokságon is indulni fog az U23-asok mezőnyében.
(Kiemelt képet készítette: Schöff Gergely/Team United Shipping)