UtánpótlásSport
2025. augusztus 22.
  • instagram
IFJÚSÁGI ÚSZÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, OTOPENI U18-AS FIÚ VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, NAGYVÁRAD
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2025-08-22 11:23

Megkezdték a felkészülést az Eb-selejtezőre az U19-esek

Az idény első összetartásán vett részt az U19-es labdarúgó-válogatott, amely négy napot töltött Telkiben a szeptemberi felkészülési mérkőzések előtt.

Telkiben találkoztak az U19-es labdarúgó-válogatott tagjai, akik az idény első összetartására voltak hivatalosak – számol be az mlsz.hu. A Kemenes Szabolcs irányította együttes szeptember elején a nagy hagyományú, rendre erős ellenfeleket felvonultató (idén a mieink mellett Szerbia, Montenegró és Portugália lép pályára) Vilotic-kupán szerepel, októberben a görögök ellen játszik felkészülési mérkőzést, majd

novemberben következik az Európa-bajnoki selejtezők első köre Bulgária, Feröer és Franciaország ellen.

„Az első és a legfontosabb, hogy mindig öröm, amikor össze tudunk hozni egy párnapos edzőtábort. A klubbeli elfoglaltságok miatt érthetően sűrű a naptár, jó látni így is, hogy a válogatott programok a játékosok számára is fontosak és sokat adnak.

Nagyon hasznos és jó összetartást zártunk, meg tudtunk nézni néhány olyan játékost is, akit eddig csak a klubjában láttunk.

Fontos, hogy együtt legyen a csapat, mivel kevés az idő, minden edzés, minden közös program segít összekovácsolni a társaságot és a mostani is ilyen alkalom volt” – mondta Kemenes Szabolcs szövetségi edző.

Az U19-es mellett az U18-as válogatott is Telkiben készült a hét első felében, az összetartást pedig a két korosztályos válogatott egymás elleni mérkőzése zárta.

Az U19-es válogatott kerete

Kapusok:

Bozó Mirkó (Puskás Akadémia)
Kocsis Botond (Győr)
Papp Lőrinc (Budapest Honvéd-MFA)

Védők:
Garai Zétény (Ajka)
Horváth Tamás (Videoton)
Lakatos Noel (Ingolstadt)
Mona Árpád (Karcag)
Pál Barna (Puskás Akadémia)
Vitályos Viktor (MTK)

Középpályások:
Hős Zsombor (Vasas Kubala Akadémia)
László Krisztián (MTK)
Madarász Ádám (FTC)
Somogyi Ádám (Budapest Honvéd-MFA)

Támadók:
Barkóczi Barnabás (Vasas Kubala Akadémia)
Egri Imre (DVSC)
Giorgio Ghiani (NEC)
Kovács Bendegúz (AZ)
Mondovics Kevin (Puskás Akadémia)
Regenyei Gergő (DVSC)
Vörös Barnabás (Gyula)

Az U18-as válogatott kerete

Kapusok:

Balogh T. Márk (DVSC)
Lányi Ferenc (Rapid Wien)

Védők:
Adrian Delaportas (AEK)
Horváth Dominik (Videoton)
Kovács Dániel (OH Leuven)
Lakatos Kristóf (Videoton)
Milicz Péter (Budapest Honvéd-MFA)
Prettenhoffer Márton (ETO FC)
Sánta Milán (DVSC)
Ujváry Ferenc (Budapest Honvéd-MFA)

Középpályások:
Magyarics Erik (Puskás Akadémia)
Palkó Áron (UTE)
Petrók Viktor (Budapest Honvéd-MFA)
Rab Bence (Vasas Kubala Akadémia)
Varga Zsombor (Puskás Akadémia)
Vincze Domonkos (Vasas Kubala Akadémia)
Vörös Barna (Mezőkövesd)

Támadók:
Galambos János (Paksi FC)
Kátai Szabolcs (Vasas Kubala Akdémia)
Kovács Erik (Budapest Honvéd-MFA)
Nyers Ádám (Budapest Honvéd-MFA)
Nyikos Botond (DVSC)

(Kiemelt kép forrása: MLSZ)