UtánpótlásSport
2025. augusztus 22.
  • instagram
IFJÚSÁGI ÚSZÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, OTOPENI U18-AS FIÚ VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, NAGYVÁRAD
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2025-08-22 17:33

„A felelősség az enyém, a történetemnek vége” – Sike József

Az U20-as női világbajnokságon ötödikként záró vízilabda-válogatottat irányító Sike József szerint a magyar lányok tudását nem tükrözi a helyezés; a korábban a 2006-os születésűekkel két Eb-t és egy vb-t is nyerő szakember megköszönte a munkát a korosztályos nemzeti csapatnál.

A csalódottság a játékosok és a szakmai stáb részéről is érthető. A Sike József által irányított U20-as női vízilabda-válogatott a brazíliai Salvadorban rendezett világbajnokságon az ötödik helyen végzett, ezzel kivételes sorozatot szakított meg: a magyar utánpótlás-válogatottak az ezt megelőző legutóbbi tizenöt világversenyükön mindannyiszor eljutottak legalább az elődöntőig.

Pedig az elődöntő az igen rosszul sikerült kezdés után is karnyújtásnyira került a lányoktól, akik a nyolc között a spanyolok ellen hatalmasat küzdve 11–11-nél egyenlítettek, ám végül ötméresekkel alulmaradtak, így nem jutottak négy közé.

Persze, egy jobb csoportkörös szerepléssel ígéreteink elkerülhették volna a favorit spanyolokkal való korai találkozást, azonban csoportban a csapat három vereséget könyvelt el. A gárda a B jelű kiemelt négyesben az amerikaiak (10–11) és az olaszok (8–9) ellen is a hajrában veszítette el a mérkőzését, majd a görögök 15–11-re nyertek a mieinkkel szemben. A keresztjátékban az ausztrálok ellen már a jobbik arcát mutatta a válogatott, amelynek

végül valóban kevés hiányzott az elődöntőhöz.

Az ötödik hely aztán a házigazda brazilok, majd a hollandok magabiztos legyőzésével lett meg.

Sike József magyaráz az U20-as lányoknak a salvadori vb-n Forrás: CBDA

A magyar csapat egyébként címvédőként érkezett a salvadori vb-re, ugyanis a korosztály legutóbbi legrangosabb világeseményén, 2023-ban a portugáliai Coimbrában aranyérmet érdemelt ki a Benczur Márton által irányított gárda. Persze, akkor a 2003-as születésű játékosok szerepelhettek legidősebbként, most a 2005-ösök játszhattak még a vb-n, így csak nevében volt címvédő az együttes, amelyben azért öten is akadtak, akik akkor és most is helyet követeltek maguknak a keretben.

Sike mester jól ismerte a lányokat, hiszen a 2006-osokkal az első válogatottságuk óta együtt dolgozott, és meglehetősen eredményesen. Ennek a csapatnak a sikersorozata 2021-ben Szentesen kezdődött, amikor megnyerte az U15-ös Európa-bajnokságot, majd egy évvel később Görögországban U16-os világbajnok lett, 2023-ban Törökországban U17-es Eb-aranyat érdemelt ki, tavaly pedig Kínában jutott U18-as vb-bronzig. A korosztályok között volt átfedés, például tavaly az U19-es Eb-ezüstérmes gárdában tizenegy olyan játékos szerepelt, aki aztán a kínai U18-as vb-re is utazott.

Tehát nem akármilyen sikerszéria előzte meg a brazíliai vb-t, amely után a következőket mondta portálunknak Sike József.

„Tény, hogy olyan nehéz csoportba kerültünk, amelyből később három csapat is a legjobb négybe jutott, csak mi nem. Tehát azonnal akár világbajnoki döntőnek is beillő mérkőzéseket kellett játszanunk, és háromból kettőn sem érdemeltünk vereséget. Az amerikaiakkal szemben 7–4-re vezettünk, csak az utolsó negyed alakult rosszul a számunkra, az olaszok ellen pedig a sírból hoztuk vissza a meccset, és az utolsó másodpercben egy nagyon szerencsétlen góllal kaptunk ki. A görögök ellen gyengék voltunk, ezt elismerjük. De összességében az egész csoportkör alatt hadilábon álltunk a szerencsével. A spanyolok ellen a negyeddöntőben ki-ki meccset játszottunk, és már soha nem tudjuk meg, hogy meddig jutunk akkor, ha ötméteresekkel mi nyerünk.

Kicsit minden ellenünk szólt ezen a vébén, de nincs értelme magyarázkodni.

Amikor elvállaltam az utánpótlás-válogatottnál az edzői munkát, akkor azt a célt tűztük ki, hogy minden világeseményen a legjobb négy között legyünk, és azon belül a lehető legfényesebb érem kerüljön a lányok nyakába. Most három arany és egy bronz után ezt nem tudtuk teljesíteni, és ezért vállalom a felelősséget. A hazaérkezésünket követően jeleztem az illetékesek felé, hogy köszönöm szépen, az én történetem véget ért az utánpótlás-válogatottaknál. Remélem, hogy az új edző hasonló sikersztorival indul, mint én tettem.”

Bár közvetlenül a felnőttek alatti korosztályról beszélünk, mégiscsak utánpótlásról. Felmerül a kérdés: valóban annyira fontos-e az utánpótlástornákon való eredményesség, hogy egy ötödik hely az edző lemondását is magával vonzza?

Ez az edzői sors – reagál Sike. – Ahhoz is közel álltunk, hogy vébét nyerjünk, mert a döntőben végül a spanyolokat legyőző amerikaikakkal is komoly meccset játszottunk. De mi az ötödikek lettünk.

Ez a helyezés nem reális,

mi a tudásunk szerint nem az ötödikek vagyunk a világon, hanem az elsők vagy a másodikak, minimum a harmadikak. Felesleges már azt emlegetni, hogy ha például az olaszok ellen nem kapunk ki a legvégén, akkor nem a spanyolok jönnek a nyolc között... Valami nem jött össze, és ezért én vagyok a felelős.”

Sike József korábban két Eb-t és egy vb-t is nyert a 2006-os születésű leányválogatottal Forrás: CBDA

A salvadori keretben ott volt a négy felnőttvilágbajnoki ezüstérmes korosztályos játékosból három is. Hajdú Kata, Varró Eszter és a kapus Torma Luca a felnőtt-vb után néhány napot edzett együtt a csapattal, Tiba Panna fáradtságra hivatkozva nem utazott – rá egyébként még U18-as Eb is vár.

Nem a legjobb csapatunkkal voltunk kint, hiszen hiányzott egy felnőtt-világbajnoki ezüstérmesünk. A másik három felnőttválogatottunk játékára külön nem térnék ki, de összességében pozitívan jöttek ki abból, hogy két világversenyen szerepeltek egymás után. A többi csapatban is húzóembernek számítottak azok, akik Szingapúrban is játszottak.”

A szakember szerint az U20-as világbajnoki szereplésből a játékosoknak is le kell vonniuk a legfőbb tanulságot.

Amikor két, nagyjából egyforma csapat játszik egymással, akkor

a mérkőzés minden momentuma létfontosságú, mert a legtöbbször egy gól dönt ide vagy oda.

Egy pillanatra sem lehet fejben kimaradni vagy lazábban venni valamit, mert egyetlen szituáció nemcsak a meccs, hanem a torna végkimenetelét is meg tudja határozni.”

(Kiemelt képünkön: Sike József Forrás: CBDA)