Antal Dávid ezüstérmes az ifjúsági vébén 200 pillangón
Az utolsó napon meglett az első és egyetlen érmünk az úszók romániai ifjúsági világbajnokságán, amelyen Antal Dávid végzett másodikként a 200 méteres pillangó vasárnapi döntőjében.
Legalább a vége jól sikerült az ifi vébének Otopeniben, a csattanóval pedig Antal Dávid szolgált, aki a 200 méteres pillangóúszás fináléjában ezüstérmesként csapott célba.
A nyírbátoriak kiválósága már a délelőtti selejtezőben remekelt: 1:58.46-tal a második legjobb időt produkálta, noha a vb előtt nem sokkal betegséggel küszködött. Szerencsére a vb zárónapjára rendbe jött, és magabiztos teljesítményt nyújtva csupán egyetlen vetélytársat engedett maga elé a matinés erőpróbán.
Az esti döntőben a 17. születésnapját három nappal ezelőtt ünnepelt tehetség, aki július elején a somorjai ifjúsági Európa-bajnokságon 1:57.42-vel érdemelte ki az aranyérmet, ötven méter után negyedikként fordult. A táv felénél harmadik volt, majd fokozta a tempót, és feljött másodiknak, a dél-afrikai Kris Mihaylovot azonban nem tudta befogni, ám az ezüstérem is nagyszerű medencés haditettnek minősíthető Kaliba Viktor tanítványától. Főleg, hogy a vb előtt honlapunknak úgy nyilatkozott: jó esetben is csak a harmadik helyre várja magát. Ráadásul
Vagyis esetében igazán biztató a jövőkép.

Ami az utolsó nap többi magyar szereplőjét illeti, a délelőtti selejtezőkben legjobb eredményként két 15. hely lett a miénk. Az egyiket 34 staféta versengésében a Kokas Fanni, Zámbori Hanna, Rékasi Zsuzsanna, Kertész Boróka összeállítású 4x100 méteres női vegyes váltónk szerezte, amely 4:11.75 perces végeredményt produkált, a másikat az egyéniben is indult Zámbori produkálta 200 mellen 2:32.54-es idővel az 51 fős mezőnyben. A 15 éves BVSC-s versenyző akár döntős is lehetett volna, ha a júliusi ifi Eb-hez hasonlóan ezúttal is 2:30-on belül ér célba. A hölgyeknél még 200 gyorson voltunk érdekeltek, itt az időfutamok összesített sorrendjében Szabó Lilla 2:02.74-gyel a 17., Szabó Kincső pedig 2:08.18-cal a 34. lett 73 induló közül.
(Kiemelt képünkön: Antal Dávid parádés egyéni csúccsal lett vb-ezüstérmes 200 pillangón Fotó: Derencsényi István)