Milyen a kisebb nevelőklubok élete a nagy akadémiák árnyékában?

Egyre erősebb az államilag kiemelt akadémiák elszívóhatása és dominanciája a látvány-csapatsportágak utánpótlásában. Ennek fényében arra voltunk kíváncsiak: vajon milyen célja, perspektívája lehet a kisebb, másodvonalba tartozó nevelőegyesületeknek a nagy, elitképző műhelyek mögött? Ezt labdarúgásban a Nyíregyháza, kosárlabdasportban a Zsíros Akadémia Kőbánya, míg kézilabdában a Gyöngyös példáján keresztül igyekeztünk bemutatni.

Immár öt évvel ezelőtt, 2020-ban indult az államilag kiemelt sportakadémiák rendszere, méghozzá úgy, hogy a futballban tíz, a kézilabdában hét, míg a kosárlabdában négy kiemelt nevelőműhely kapta meg ezt a státuszt (később a jégkorong is bekerült ebbe a körbe négy klubbal). Ezzel viszont az a helyzet áll elő, hogy a kiemelt akadémiák jóval nagyobb büdzséből gazdálkodhatnak a mögöttük jövő, kisebb akadémiákhoz és nevelőegyesületekhez képest. Ez pedig azzal járt együtt, hogy a tehetségek még inkább elkezdtek a kiemelt akadémiák felé áramolni, és egyre kevesebb helyen tömörülni. Az elszívóhatás viszont igencsak megnehezíti az úgymond másod- vagy éppen harmadvonalba tartozó klubok életét, hiszen hiába találnak egy-egy nagy reménységét, azt mostanra már egyre fiatalabb korban elviszik tőlük.

LABDARÚGÁS

Korábban tíz, jelenleg már csak kilenc államilag elismert labdarúgó-akadémia működik országszerte. Ezek a klubok a saját utánpótlás-nevelésük mellett kimondottan építenek arra, hogy összegyűjtsék más csapatok a legígéretesebb játékosait. Az elszívóhatástól az egyik leginkább sújtott egyesület a Nyíregyházi Spartacus, mivel a debreceni, a kisvárdai, valamint a diósgyőri akadémia vonzáskörzetébe is beletartozik. A klub sportigazgatója, Fekete Tivadar mesélt a tapasztalatairól.

Egyébként a három környékbeli akadémia mellett a fővárosi egyesületek is gyakran visznek el tőlünk játékosokat. Azt gondolom, hogy ha már elviszik a legjobb fiatalokat, a támogatásunk legalább közelítse meg az akadémiákét” – mondja Fekete.

A kiemelt akadémiákkal kapcsolatban gyakori kritika, hogy a kitűnő lehetőségek ellenére nem termelnek ki megfelelő számú első osztályú labdarúgót.

„Önmagában nem az a probléma, hogy elviszik a legügyesebb játékosainkat, hanem az, amikor véget ér számukra az utánpótláskor, akkor a többségüket sajnos nem az NB I vagy valamelyik külföldi bajnokságban, hanem jellemzően az NB III-ban vagy a megyei osztályban látjuk játszani.

Ugyanakkor azt is látni kell, nemcsak az akadémiákat terheli felelősség, hanem az NB I-es és NB II-es klubokat is. Ugyanis az akadémiák munkája csak akkor ér valamit, ha az első és másodosztályú egyesületeknél valóban meg is van a szándék és stratégia arra, hogy a saját nevelésű fiatalokat aztán be is építsék a nagycsapatba.

– érvel a sportigazgató.

De vajon mitől vonzó sok játékos számára mégis a „hagyományos” rendszerben nevelő klub?

„Arra törekszünk, hogy minél előbb lehetőséget adjunk a legjobb utánpótláskorú játékosoknak a felnőttcsapatainkban is, míg más klubokban sok esetben csak a korosztályos bajnokságokban szerepelhetnek. Az nagy előrelépést jelentett, hogy az első csapatunk tavaly visszajutott az NB I-be, míg a második számú együttesünk felkerült az NB III-ba, mert ott további fontos játékperceket gyűjthetnek a fiataljaink.”

KOSÁRLABDA

A sportágban itthon az egyik legnagyobb utánpótlás-bázissal büszkélkedhet a Zsíros Akadémia Kőbánya, hiszen több mint négyszáz igazolt játékossal és száz fölötti előkészítős kosarassal foglalkoznak. Csapataik – a fiúknál és a lányoknál egyaránt – rendre az országos döntőben szerepelnek a korosztályos bajnokságokban, viszont a legnagyobb értékeiket, tehetségeket így is roppant nehéz feladat megtartaniuk.

„Mindenekelőtt szeretném leszögezni:

hiszen nyilván, ezeken a helyeken mind infrastruktúrában, mind szakember-állományban is kiváló feltételek állnak rendelkezésre – mondta Hajdu Péter, a körzetközpontként működő Zsíros Akadémia Kőbánya elnöke, a hazai sportági szövetség (MKOSZ) elnökségi tagja. – Ezek a feltételek pedig elengedhetetlenek ahhoz, hogy a gyerekeket korszerűen, komplexen képezzék, és elméleti, illetve gyakorlati szinten is felkészítsék őket a modern, profi kosárlabda követelményeire. Ez teljes rendjén van így, és alapvetően támogatom is, hogy legyenek ilyen kiemelt nevelőműhelyek.

Az nem kérdés, hogy nyilván hátrányosan ér minket is, hogy a nálunk kimagaslóan tehetséges fiatalokat előbb vagy utóbb, de elviszik tőlünk a nagy akadémiák.

Hajdu szerint az lenne az egészséges helyzet, ha a kiemelt akadémia csak abban az időpillanatban vinné el az adott tehetséget, ha a kisebb klub már valóban nem tudja megadni a szükséges feltételeket a játékos további fejlődéséhez.

Azt látom, hogy nincs meg a szükséges együttműködés a kiemelt akadémiák és a kisebb klubok között, ami elsősorban abból fakad, hogy a legtöbb helyen a saját, önös érdekét helyezik előtérbe, nem pedig az adott gyerek és általában a sportág fejlődését. Sokkal jobban és tudatosabban át kellene gondolni azt, hogy a játékost pontosan milyen élet- és fejlődési szakaszban emelik ki a nevelőegyesületéből, és igazolják át valamelyik kiemelt akadémiához. Gyakran tapasztaljuk azt, hogy ha még tovább egy évet nálunk maradt volna a játékos, akkor sokkal inkább készen állt volna a váltásra.

Azt gondolom, a Zsíros Akadémia Kőbányánál mi is egy nagyon magas szintű szakmai képzést tudunk kínálni a fiataloknak egészen tizennyolc éves korig bezárólag. Emellett persze a kiemelt ígéreteket – ha úgy érezzük, megérettek rá – támogatjuk is abban, hogy továbblépjenek egy magasabb szintre. Így tettünk az elmúlt években Hajdu Péternél, Vámos Ádámnál és Josepovits Kingánál is, akiből korosztályos válogatott és NB I/A-csoportos játékos is vált másutt.”

KÉZILABDA

Valamelyest a hazai sztárklubok árnyékéban működik a Gyöngyös, amely hosszú évek óta stabil tagja a férfi NB I-es bajnokságnak, ráadásul nemcsak felnőtt-, hanem utánpótlásszinten is az élvonalba tartozik, hiszen a hevesiek U20-as, az U18-as és az U16-os fiúegyüttese is a korosztályos bajnokság első osztályában szerepel.

„Mi alapvetően a nevelőklubok közé soroljuk magunkat, ráadásul azon kevés vidéki egyesületek közé tartozunk, amelynél nemcsak fiú-, hanem leányszakág is működik, viszont a finanszírozás terén egészen mások a lehetőségeink, mint a kiemelt akadémiáknak – nyilatkozta Rosta István, a Gyöngyösi Kézilabda Klub utánpótlásszakágának vezetője. –

Ugyanakkor elsősorban nem az akadémiák ellen szeretnék beszélni, mert az ott dolgozó szakemberekről csak a legjobbakat tudom elmondani, az edzőik rendkívül magas szintet képviselnek, és nyilván, az ottani infrastrukturális körülmények is fantasztikusak.

Ezeken a helyeken ténylegesen elitképzés zajlik, vagyis egy korosztályban sok rendkívül ígéretes fiatal játszik egyszerre, és ilyen környezetben jóval nehezebb érvényesülni. Ebbe a kompetitív közegbe bekerülve nem mindenki tudja felvenni a tempót, és sokan aztán le is morzsolódnak. Az a tapasztalatom, hogy az akadémiára való bekerülés gyakran nem is a játékosok, hanem sokkal inkább a szülők vágya, és számos esetben az apukák-anyukák azok, akik az akadémiák felé terelik a gyerekeiket.”

Emellett abban látja még a fő nehézséget, hogy

ahol pedig leginkább erre lenne szükség.

„Amikor Gyöngyösön elkezdik a hét-nyolc évesek a szivacskézilabdázást, majd tíz-tizenegy évesen váltanak a bőr labdára, és lépnek felfelé korosztályról korosztályra, akkor ebben a jó néhány évig tartó folyamatban mi egy tervszerű fejlődési pályát próbálunk felvázolni mind az egyéni, mind a csapatszinten. Ennek a csúcsa lenne az, amikor egy saját nevelésű játékosunk aztán bekerül a felnőttcsapatunkba."

Ráadásul most már nemcsak a tizennégy évesek, hanem akár a tizenkét-tizenhárom is inkább elmennek Gyöngyösről valamelyik preakadémiára, amely már az előszobája a nagy akadémiának. Ez a probléma pedig roppant megnehezíti az építkezést, a tervezést egy olyan kaliberű klubnál, mint a miénk. Értelemszerűen a legfőbb célunk, hogy minél több helyi kötődésű, nálunk nevelkedett fiatal tudjunk beépíteni a felnőtt férficsapatunkba, és bár a női vonalon nincs felnőttegyüttesünk, ott is azon vagyunk, hogy NB I-es játékosokat tudjunk képezni. Külön öröm volt látni, hogy nemrég például a Vasas–Dunaújváros élvonalbeli meccsen összesen három gyöngyösi lány lépett pályára a két csapatban. Büszkék vagyunk minden egyes neveltünkre, még azokra is, akik esetleg később nem a kézilabdapályán, hanem a civil életben találják meg a számításukat.”

(Kiemelt kép forrása: Zsíros Akadémia, Nyíregyháza Spartacus és Gyöngyösi Kézilabda Klub)