UtánpótlásSport
2025. október 4.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2025-10-04 18:15

Reális cél vagy csak vágyálom, hogy néhány év múlva újra legyen magyar pilóta a Forma–1-ben?

Kiss Pál Tamással, a korábbi kiváló autóversenyzővel, a brit Forma–4-es bajnokságban remekül szereplő Molnár Martin (17) mentorával beszélgettünk patronáltja fejlődéséről, idei szezonjáról, a jövőképről, illetve a hazai formaautós utánpótlás helyzetéről.

Mint arról beszámoltunk, a hétvégén búcsúzik a brit Forma–4-es bajnokságtól Molnár Martin, és Brands Hatch-ben zárja le pályafutásának F4-es időszakát a 17 éves reménység. A Virtuosi Racing csapatában versenyző magyar fiatal az idei szezon záró állomása előtt a harmadik helyen állt az összetett pontversenyben. Idén egyébként első magyar pilótaként futamot nyert a brit F4 történetében, és a két elsősége mellett összesen már tíz dobogós helyezéssel, illetve három pole pozícióval büszkélkedhet.

Az, hogy a szezon során Martin végig ott van a mezőny legjobb két-három versenyzője között, az önmagában nagy dolog, hiszen mégiscsak a brit Forma–4-es bajnokságról beszélünk, amely ebben a kategóriában talán a legerősebb nevelőszéria.

Az F4-ben csak az olasz és a spanyol bajnokságot említhetjük egy lapon a brittel, de presztízsénél fogva alapvetően az angol sorozat jelenti a csúcsot – mondta az Utánpótlássportnak Kiss Pál Tamás, Molnár Martin mentora, a fiatal karrierjét menedzselő MOTAM szakmai vezetője, aki egykoron maga is kiváló formaautós versenyző volt, a GP3-ban (mai nevén F3-ban) is szerepelhetett. – De persze az is igaz, hogy valójában teljesen mindegy, melyik bajnokságról beszélünk, az a legfontosabb, hogy erős mezőnyben versenyezzen az ember, és ott pedig a legjobbak közé tartozzon.

Martinnál pedig most ez a helyzet: idén letette a névjegyét az asztalra. Időmérőket, futamokat tudott nyerni, jó néhány dobogós helyezést szerzett, és egy-két kivételtől eltekintve, stabilan hozza a topötös helyezéseket.

Véletlenül senki nem képes folyton elöl menni egy ilyen nemzetközileg is elismert, magas polcra taksált szériában.”

Forrás: MOTAM

Kiss szerint ez már nemzetközi szinten is olyan mérce, amellyel Molnárnak sikerült felhívnia magára a figyelmet.

„Ha a saját pályafutásommal összehasonlítom, akkor ezt az eredményt nagyjából egyenértékűnek tartom azzal, amikor például én 2010-ben a brit Forma Renault-bajnokságban nyújtottam hasonló teljesítményt, és ott harmadik lettem összetettben. Sőt, az igazat megvallva, Martin most még nálam is kiegyensúlyozottabban hozza a jó eredményeket, és mindezt már tizenhét évesen produkálja, miközben nekem ez csak tizenkilenc esztendősen jött össze, hogy ehhez hasonló szinten versenyezzek. De nyilván manapság már jóval korábban váltanak a fiatalok gokartról formaautózásra, illetve neki megvan az a plusz segítség és tapasztalat, ami nekem annak idején hiányzott.

Igyekszem úgy egyengetni Martin útját, hogy azokat a hibákat, amelyeket a saját karrieremben elkövettem, neki már ne kelljen. Tulajdonképpen, úgy alakítjuk az ő pályafutását, mintha a sajátomat építenénk újra, persze úgy, hogy a mellékutakat neki már ne kelljen végigjárnia.

Az a felfogásunk, ahol lehet, ott próbáljunk meg időt nyerni, ezzel is felgyorsítva a fejlődését. A rendelkezésre álló összeget a lehető leghatékonyabban szeretnénk elkölteni Martin előmenetelére. Ami az idei szezont illeti: én már vártam is tőle, hogy idénre szintet lépjen mind tempóban, mind eredményekben. Az, hogy a szezon legvégén első, második vagy harmadik, bizonyos szempontból részletkérdés, hiszen még gyakorlatilag serdülőkorú versenyzőről beszélünk, aki csak a karrierje elején jár. Ha a Forma–1-et tekintjük végállomásnak, még igencsak a kezdeti, tanuló fázisban tart a pályaíve.”

Kiemelte: ami egyértelműen látszik, hogy a nyers tempóját tekintve Martin kiemelkedő a brit F4-ben, viszont ez nem azt jelenti, hogy minden versenyhelyzetet tökéletesen kezel.

„Sok mindenben van még fejlődni valója, az egyik ilyen például a mezőnyben való mozgás, amikor például a fordított rajtrácsos futamokon hátulról kell előre verekednie magát. A test-test elleni csatákban nem mindig hoz jó döntéseket, de ez valamelyest rendjén van, a korából és a kevés formaautós versenytapasztalatból kiindulva. Az a lényeg, hogy tanuljon ezekből az esetekből, és a következő hasonló szituációban már jobban mérje föl a helyzetet, és a manőverrel járó kockázatot.

Ugyanakkor hangsúlyoznám: azért is dolgozunk Martinnal, mert hatalmas potenciál rejlik benne,

és tizenhét évesen olyan rendkívül komplex, érett versenyzést tud bemutatni, hogy ennek fényében a most meglévő hiányosságai igazából könnyen orvosolható apróságoknak tekinthetők."

Kiss Pál Tamás és Molnár Martin Forrás: MOTAM

De vajon ezek után mi lehet a következő lépcsőfok a pályafutásában?

Az már mostanra biztosra vehető, hogy Martin jövőre váltani fog, és egy kategóriával feljebb lép.

Még a végső döntés nem született meg, de a következő hetekben váratóan pont kerül az ügy végére, és eldőlhet Martin sorsa. Alapvetően két opciónk van: a GB3-as brit sorozat vagy a Formula Regional by Alpine elnevezésű európai bajnokság. Technikailag hasonló nívót képvisel mindkét széria, ám jelen helyzetben nemcsak azt kell mérlegelnünk, mi a legjobb lehetőség 2025-re, hanem már két-három évre is előre kell terveznünk.

Ebből a szempontból viszont a mostani lépést úgy kell megtennünk, hogy már az azt követő állomásra, vagyis az F3-ba kerülésre is gondolunk.

Kiss Pál Tamás elmondta, jelen pillanatban jóformán két évre előre meg kell tervezniük a büdzsét, az ütemezést, a felkészülést, ami hatalmas terhet ró a menedzsmentre.

„Ráadásul pillanatnyilag még a sötétben is tapogatózunk abból a szempontból, hogy a jövő évi erőviszonyokat nem ismerjük, amelyek pedig aztán nagyban befolyásolhatják a 2027-es terveket, a lehetséges üres üléseket a jó F3-as csapatoknál. Azt gondolom, mi mind versenyzői, mind menedzsment oldalról tudjuk hozni azt a nemzetközi sztenderdet, ami szükséges, azonban mindez a jövőben már csak nehezebb feladat lesz, és

a nagyobb kategóriák egyre keményebb kihívás elé fognak állítani minket és Martint is.

Egyrészről jóval nagyobb költségvetésre lesz szükség, illetve a pilótával szemben támasztott elvárások is sokkal magasabbak, és az adott kategóriába belépve, szinte azonnal el is várják a versenyzőtől a jó eredményt"

Látva a fejlődését Martinnak továbbra is minden esélye megvan arra, hogy egy nap bekerüljön a Forma–1-be, de persze, már az is óriási fegyvertény lenne, ha a F2-ben való versenyzés összejönne neki.

„Amit megterveztünk a közös munkánk elején, azok a célok még most is abszolúte reálisak. Persze, fenntartom a véleményemet, hogy folyton reagálni az aktuális lehetőségekre, hiszen a miénk egy olyan sportág, ahol villámgyorsan változnak a piaci viszonyok, és mindig résen kell lenni, ha szeretnénk a legjobb karrierdöntést hozni.”

Kiss Pál Tamás mentorként, egyfajta menedzserként segíti Molnár Martin pályafutását Forrás: MOTAM

Majd kitért arra is, hogy Molnár Martin mellett szintén akadnak ígéretes fiatalok idehaza.

„Ha nem is formaautózásról van szó, de Bucsi Attila szintén kiemelkedő reménység, és a túraautózásról váltva most a GT-kategóriákban próbálkozik. Szép jövő állhat előtte a hosszú távú versenyzésben, a tehetsége alapján egy nap akár a Le Mans-i huszonnégy órásig is eljuthat. A többi ígéretes magyar pilótának – tehát azoknak, akik nem a MOTAM kötelékébe tartoznak – csak felületesen követem a pályafutását, de persze mindannyiuknak szurkolok, hogy kiteljesedjen a karrierjük.

Azt gondolom, már nemcsak vágyálomként, hanem reális célként is megfogalmazható, hogy öt-hat év múlva arról beszéljünk, hogy egy magyar fiatal ott kopogtat majd a Forma–1 ajtaján.

Látva a jelenlegi hazai mezőnyt, erre – talán minden elfogultság nélkül mondhatom – pillanatnyilag Martinnak lehet a legnagyobb sansza.”

Mások mellett a 2022-es gokart-vb ezüstérmese Hideg Ádám és az idén már a Zengő Motorsport színeiben a közép-európai F4-ben vitézkedő Gáspár Benett is olyan nagy tehetség, akire érdemes lehet odafigyelni. A magyar fiatalok karrierjét elősegítve az idei év elején széles összefogással elindult a „Road to Formula 1” projekt, amelynek célja, hogy 2029-30-ra újra legyen magyar pilóta a Forma–1-ben.

„Nyilván rengeteg tényezőnek klappolnia kell, hogy valaki egyáltalán már csak az F2-ig eljusson, de ha adott a megfelelő anyagi és szakmai háttér, és sikerül venni az addig vezető akadályokat, akkor

a csúcskategória is elérhető.

Azonban hozzátenném: én nem szeretek álmodozni, alapvetően realista embernek tartom magam. Persze, nekem rendre hosszú távú forgatókönyv is van a fejemben, de egy fiatal karrierjében mindig a következő egy-két lépést kell jól megtervezni és megválasztani. Azért dolgozunk, hogy ezekben a helyzetekben, amikor Molnár Martinnál karrierjében válaszút elé érkezünk, mindig helyesen tudjunk dönteni.”

(Kiemelt kép forrása: MOTAM)