Egyre többen, egyre fiatalabban igazolnak külföldre – de vajon ez a jó irány?

Megfigyelhető, hogy az elmúlt években jelentősen megszaporodott a külföldön játszó utánpótláskorú jégkorongozók száma, és a hazai tehetségek közül sokan már 14-15 évesen a légiós életet választják. De vajon valóban ez az egyetlen járható út a sikeres pályafutás érdekében, ha egy fiatalabb minél hamarabb külföldre megy?

Miközben régebben kifejezetten ritkaságnak számított, ha valaki már utánpótláskorban külföldön jégkorongozott, és a korosztályos válogatottakban is csupán egy-két ilyen játékost találtunk, addig ez mára teljesen megváltozott. A két kiemelt korosztályban, vagyis az U20-as és az U18-as válogatottnál jellemzően nyolc-tíz vagy akár még több légióst találunk (a keret nagyjából felét), és jellemzően az ő játékukra is épülnek a nemzeti csapatok. Elég, ha csak az U18-as válogatottra gondolunk, amelynek a tavaszi, hazai világbajnokságon Szongoth Domán (KooKoo, finn), Vén Bendegúz (Södertälje, svéd), Schmidt Ágoston (TPS, finn) és Gyulai Benedek (Ilves, finn) volt a négy fő kulcsembere. Az előző évad U20-asai közül ugyanígy említhetjük Nemes Mártont (Bentley University, USA) és Horváth Alex (Ocelari Trinec, cseh) – mindketten 19 évesen már állandó tagjai a felnőttválogatottnak.

A közös vonás mindannyiukban, hogy már serdülőkorúként, 14-15 évesen egy európai korosztályos topbajnokságba igazoltak, ahol pedig azóta hatalmas fejlődésen mentek keresztül. Felvetődik a kérdés:

„Minden játékos esete más és más, így nehéz általános tanulságokat levonni, de az egyértelműen látszik, hogy

– mondta Jászai Dávid, a Budapest Jégkorong Akadémia sportigazgatója az Utánpótlássportnak. –

Jelenleg is láthatunk számos példát arra, hogy valaki itthon nevelkedve, Magyarországon végigjárva a lépcsőfokokat vált aztán kiemelkedő játékossá. Például ott van az a Terbócs István, aki az egész pályafutása során itthon játszott, a MAC-ban nevelkedett, majd lett mára a Fehérvár és a magyar felnőttválogatott meghatározó játékosainak egyike. Továbbá a tizenkilencéves Laskawy Ferenc pályaíve is hasonló, hiszen ő egy rövid németországi kitérőt leszámítva végig itthon, Újpesten pallérozódott, és tavasszal már a dániai A-csoportos felnőttvébén is bizonyíthatott, jelenleg pedig a FTC-vel az ICEHL-ben szerepelhet hétről hétre. Itthon, ha valaki kilóg felfelé a saját korosztályából, akkor jellemzően a felfelé játszatás szokott lenni a megoldás a fiataloknál, ezáltal a legjobb U18-asok már az U20-asok között, míg a legjobb juniorok már az Erste Ligában edződnek.”

Elmondta,

méghozzá magasabban jegyzett nyugat-európai vagy észak-amerikai bajnokságba. Az U16-os bajnokcsapatukból 2024 nyarán több mint 15-en döntöttek úgy, hogy más országban folytatják. Jellemzően német, finn vagy észak-amerikai bajnokságba igazoltak.

Ez egy jóleső, de nehéz feladat volt akkor, hogy a hirtelen sok távozó miatt újra kellett szerveznünk a korosztályos csapatainkat – folytatta Jászai. –

de nyilván szépen lassan ehhez is alkalmazodni fognak a hazai akadémiák. Mióta tao-rendszer több mint tíz évvel bevezetésre került, nagyon sokat javult itthon az utánpótlás helyzete mind az infrastruktúra terén, mind az akadémiákon zajló munka minőségét tekintve. Erre aztán még egy lapáttal rátett, amikor 2021-ben létrejöttek az államilag kiemelt akadémiák, és ezek a változások megteremtették azt, hogy a ma felnövő fiataloknak sokkal jobb lehetőségeik vannak, mint a korábbi generációknak. Ennek köszönhetően egyrészről a sportági bázis az elmúlt egy-másfél évtizedben jelentősen megnőtt, továbbá ezzel párhuzamosan a képzésünk is fejlődött annyit, hogy

Az nyilvánvaló, hogy a hazai korosztályos bajnokságok színvonalának nem tesz jót, ha a toptehetségek már U14-es és U16-os korban elmennek külföldre, de persze a válogatottaink eredményességére időközben ez pozitív hatással lehet, ha a legjobbak az itthoninál magasabban szinten játszanak. Itthon nekünk az kell, hogy legyen a célunk, hogy a jövőben a hazai bajnokságokban is magasabb legyen a nívó, és látva a tendenciát, szerintem ez abszolúte megvalósítható. Azzal, hogy egyre nagyobb merítésből válogathatunk, illetve a képzés is jobbá és jobbá válik, akkor az itthon maradó játékosok is egyre erősebbek és felkészültebbek lesznek. A magyar hoki egésze szempontjából szerintem ez egy pozitív, előremutató tendencia."

Hozzátette, amit viszont itthon nehéz biztosítani, az a megfelelő, magas szintű versenyeztetés. Úgy látja, sokan emiatt is fordulnak inkább a külföldi karrier felé.

de az is látszik, hogy az osztrákokkal közös U20-as és U18-as bajnoksággal már sikerült egy nagyot előrelépnünk a jó irányba. Az igazán kiemelkedő játékosoknak a hosszútávú fejlődésük érdekében viszont valóban az lehet a járandó út, ha kimennek inkább a német, a finn, a svéd vagy valamelyik észak-amerikai bajnokságba. Ugyanakkor hangsúlyoznám: mindez csak akkor jó lépés, ha valóban erős külföldi ligáról beszélünk, és ott jó csapatban juthat számottevő játékpercekhez az adott fiatal. Mert, ha viszont nem kapja meg az elegendő játékidőt, akkor a váltás nem fog az előnyére válni.

Sőt az is gyakran előfordul, hogy mi klubként keresünk ilyen helyeket a fiataloknak. Egy dolog biztos: mi nem szoktunk gátat szabni annak, ha valaki külföldre akar menni. A végső döntés mindig a játékosé, illetve a szüleié, de ezekben a szituációkban a szakmai véleményünket minden esetben megosztjuk a családdal a szóba jövő csapatokról és ligákról.”

Mások mellett a MAC-ból, a BJA preakadémiájáról került ki a már fentebb említett Gyulai Benedek is, aki 16 évesen immár a második szezonját tölti kapusként Finnországban. Az előző évadban U16-os bajnoki döntőt játszhatott az Ilves korosztályos csapatával, valamint serdülőkorőként az U18-as válogatott első számú kapusává vált a fehérvári divízió I/A-csoportos világbajnokságon.

„Beni mindenképpen nagy büszkeségünk, hiszen az U8-as korától kezdődően nálunk nevelkedett a MAC-ban, majd házon belül átkerült a BJA-hoz, és tőlünk igazolt aztán a tamperei csapatához, ahol hosszú távú szerződést írhatott alá.”

(Kiemelt képen: Gyulai Benedek Fotó: Vörös Dávid/MJSZ)