Nem mindegy, hogy otthagyják az edzőt vagy ő engedi el a tanítványt

A Magyar Atlétikai Szövetség sportszakmai igazgatója, Scheidler Géza véleményét kértük ki az utánpótláskorúaknál is egyre többször előforduló edzőváltás lehetséges okairól és módjairól.

A közelmúltban nagy sajtóvisszhangot váltott ki, hogy a 400 méteren fedett pályás Európa-bajnok, országos csúcstartó sprinter, Molnár Attila csatlakozik az olimpiai és világbajnok Femke Bol felkészülését vezénylő Laurent Meuwly csapatához, és az edzőváltásról csak az utolsó pillanatban értesült az FTC-ben Molnárral eddig együtt dolgozó Karlik Pál, aki csalódottságának adott hangot az eset kapcsán. A tréner elmondása szerint semmit sem tudott tanítványa szándékairól.

Ha csak az atlétáknál maradunk, az idén U20-as Európa-bajnoki címet szerző három kitűnőségünk közül kettő is nemrégiben váltott trénert. A kalapácsvető Szabados Ármin Szombathelyen már kétszer volt a Dobó SE versenyzője és ugyancsak kétszer dolgozott együtt Lezsák Balázzsal a Haladás VSE-ben, jelenleg szabadúszóként keres edzőt, és a hírek szerint Annus Adrián az első számú jelöltje. A távolugró Rózsahegyi Bori tavaly csatlakozott a honi szövetség ugrószakágát is vezető, Németországban számos kiemelkedő eredményt elérő Kiss Tamás csoportjához. Felkészülését előtte Henyecz László irányította Tatabányán, aki életkora és egészségi állapota miatt vonult háttérbe, de ajánlásával segítette tanítványát az új edző kiválasztásban.

A Magyar Atlétikai Szövetség sportszakmai igazgatójától, Scheidler Gézától arról érdeklődtünk, hogy mi lehet a korosztályos sportoló edzőváltásának ideális ideje és módja?

„Minden sportoló és eset más, ebben a témában nagyon nehéz általánosságokról beszélni – kezdi a sportvezető. – A miértek is különböznek, és nem csak az eredménytelenség lehet az ok, hiszen arra is számos példát láttunk már, hogy valaki az olimpiai aranyérem megszerzését követően cserél edzőt. Ami a mai utánpótlás-nevelésben megfigyelhető, hogy egyre kevésbé létezik már az az edzői szerep, amely egyszemélyben jelenti a szülőt, barátot, pszichológust.

Ebben is nyugatiasodunk, ugyanis a nyugati modell ezen a téren sokkal kötetlenebb, szabadabb, és az is igaz, hogy ott az edzők kevésbé élik meg traumaként a tanítványok elveszítését, mint például nálunk. Látnunk kell, hogy a világ kitágult, a gyerekek sokat utaznak, külföldi versenytársakkal tartják a kapcsolatot, nincsenek nyelvi nehézségeik, mindenre nyitottabbak, így a változásokra is.”

Scheidler Géza kiemelte, hogy mindennel együtt az utánpótlásedzőnek hatalmas felelőssége van a tanítvány későbbi pályafutását illetően.

„Az utánpótlásedző jó munkája két dologban mérhető le. Az egyik a későbbi eredményesség, hiszen ha valaki jó alapokat kap, arra könnyebb építeni utána. A másik, hogy meddig tart a sportoló pályafutása. Sok karrier sérüléssel végződik, de ha a munka prevenciós része jól volt elvégezve, akkor ez nem vagy minél később következik be. A legsikeresebb sportolók fiatalkorába ha visszatekintünk, mindig találunk valakit, aki akkor remekül végezte a munkáját, és aki nélkül a versenyző most nem érhetett volna el kimagasló eredményeket. Fontos, hogy az utánpótlásedző mindent a felnőttkori eredményesség céljából tegyen. Nagyon jó kommunikációra van szükség ahhoz, hogy a szakember megértesse a tanítvánnyal, hogy a türelemnek nagy jelentősége van és utánpótláskorban nem mindenáron a kiugró eredmény hajszolása az elsődleges. A jó utánpótlásedzőt nem hagyják ott, hanem ő engedi el a gyereket.

Erre pozitív példa Rózsahegyi Bori és Henyecz László esete.”

Rózsahegyi Bori az edzőváltás után a tréningjei jelentős részét Stuttgartban végezte, és az új körülményekről az érettségéről is tanúbizonyságot téve így nyilatkozott honlapunknak:

„Tisztában voltam vele, hogy ha edzőt, ezzel együtt technikát váltok, akkor egy ideig kiemelkedő eredmény nélkül maradhatok.

Persze, amíg a versenyek nem mindegyike sikerül olyan jól, addig lelkileg is örlődik a sportoló. Főleg akkor, ha mellette több negatív kritika is éri a döntéseit és a munkáját. Sok minden történt velem az utóbbi időben, a változások nem mindig mennek zökkenőmentesen, ehhez kapcsolodóan az sem volt könnyű, hogy szinte többet voltam Stuttgartban, mint otthon. Kiss Tamásnak már számos kitűnő atlétája volt, ezért többen azt gondolták, hogy majd egyik pillanatról a másikra én is látványosat javulok. Folyamatosan fejlődök technikailag, fizikálisan és mentálisan is, ahogyan az egy elsőéves U20-as atlétától elvárható. Az Eb-arany pedig megerősített abban, hogy jó úton járok.”

(Kiemelt képünkön: Rózsahegyi Bori Forrás: MASZ)