UtánpótlásSport
2025. október 22.
  • instagram
U23-AS BIRKÓZÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, ÚJVIDÉK
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2025-10-22 12:41

„Ezért a lehetőségért dolgoztam” – Vörös Barna az első NB II-es gólja után

Vörös Barna, a Budafok ellen győztes gólt szerző, 17 éves labdarúgó az akadémiai képzés helyett egy kis csapatban nevelkedett, és féléves horvátországi kitérőt követően Mezőkövesden igyekszik minél több tapasztalatot szerezni az NB II-ben.

Első 2008-as születésű labdarúgóként szerzett gólt az NB II-ben Vörös Barna. A 17. életévét október 1-jén betöltő futballista találatának értékét növeli, hogy a második helyezett Mezőkövesd azzal győzte le hazai pályán 1–0-ra a Budafokot.

Mondták is a csapattársak, hogy ez sokba kerül majd nekem, vennem kell nekik egy tálca italt, csakhogy nem tudom, van-e türelmük várni még egy évet, mire betöltöm a tizennyolcat…

 – mondta viccelődve a Nemzeti Sportnak Vörös Barna, aki jelenleg az U18-as válogatottal készül. – Inkább a Budafoknak voltak helyzetei, az ötvenedik percben azonban gólt lőttem. Jobbról érkezett a labda, annyit tudtam, hogy ilyen helyzetben a csatárunk megy a rövidre, nekem pedig mögötte kell lennem. Jó ütemben érkeztem a második hullámban, pontos volt a beadás és sikerült egyből a kapuba továbbítanom a labdát.”

A Tápiószentmártonról induló fiatal különleges utat járt be első felnőttfutballban szerzett góljáig. Eleinte édesapja, a korábbi NB I-es labdarúgó, Vörös Péter által 2018-ban alapított Kincsem Lovaspark SE-ben bontogatta szárnyait, mellette rengeteget futsalozott, majd ahelyett, hogy valamelyik magyar akadémián folytatta volna, tizenhat évesen – egy D-szintű, azaz amatőr és grassroots klubnak minősülő egyesületből – a horvát élvonalbeli NK Istrához szerződött. Mezőkövesden felfigyeltek a tehetségére, július óta a csapattal edzett, az elhúzódó papírmunka miatt azonban szeptemberig kellett várnia az első hivatalos mérkőzésére.

Amióta nincs akadálya a szerepeltetésének, Csertői Aurél folyamatosan játszatja:

a Vasas és a BVSC ellen csereként lépett pályára, a Videoton és a Budafok ellen pedig már a kezdő tizenegyben kapott helyet.

Ezért a lehetőségért dolgoztam, nagyon örülök, hogy tizenhat évesen bemutatkoztam az NB II-ben, tizenhét évesen pedig az első gólomat is megszereztem ezen a szinten

 – folytatta Vörös Barna. – Nem a szokványos utat jártam be: egy kis csapatnál nevelkedtem. A Kincsem Lovaspark SE-nél nem voltak professzionális körülmények, száz százalékot beleadva mégis ki lehetett törni. Édesapám felkészített a pályán és azon kívül rám váró kihívásokra. A horvátországi időszak rengeteget segített a fejlődésben, hozzászoktam a gyorsabb játékhoz – ha nem töltök el fél évet az Istránál, aligha játszom most az NB II-ben. Hálás vagyok a mezőkövesdi lehetőségért, a következő években szeretnék belerázódni a felnőttfutballba. Úgy érzem, jó döntést hoztam a hazatéréssel, mert élvezem a játékot, jó a hangulat és a szakmai stáb támogat az előrelépésben, fejleszti a játékomat – jó visszajelzés, hogy meghívtak az U18-as válogatottba."

(Kiemelt kép forrása: Mezőkövesd Zsóry)