UtánpótlásSport
2025. október 23.
  • instagram
U23-AS BIRKÓZÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, ÚJVIDÉK
Keresés:

Sportágak

Tekvondó

2025-10-23 17:45

Nyolc magyar, köztük három tini a rekordok világbajnokságán

Három tinédzsert is felvonultatva minden eddiginél nagyobb létszámú, egyszersmind csúcsminőséget képviselő magyar csapat indul a tekvondósok kínai világbajnokságán.

Száznyolcvan országból, kilenc versenyző híján ezren neveztek a Vuhszi városában pénteken kezdődő és jövő csütörtökön záruló tekvondó-vébére, amely új részvételi rekordot jelent az olimpiai sportág felnőtt-világbajnokságainak históriájában.

A csúcsviadal magyar szempontból is rekorddal startol: válogatottunkat nyolcan alkotják, korábban soha ekkora sportolói küldöttségünk nem indult még a koreai múltú küzdősport vb-in, s az

a három húszon inneni honfitársunk is, aki helyet kapott az utazók között, a tekvondósok nemzetközi élvonalába tartozik,

 vagyis az eddigi legerősebb csapatunk próbál szerencsét a hét és fél milliós kínai metropoliszban.

A világszövetség előzetes anyagában kiemelte, hogy a mezőnyben a párizsi olimpia öt aranyérmese lép tatamira, köztük a 19 éves Márton Viviana, akit persze – s ezt már a névrokon Márton Zsolt Krisztián, a hazai szövetség elnöke hangsúlyozta honlapunknak – különösképpen szeretne az összes vetélytársa legyőzni. Reméljük nem sikerül, már csak azért sem, mert Viviana ezúttal nem a tavaly ötkarikás elsőséget hozó kategóriában, 67 kg-ban, hanem a 62 kilósok között indul Vuhsziban, jövő szerdán.

Ikertestvére, Luana, az 57 kilogramm 2023-as világbajnoka címvédőként lép a küzdőtérre, de tulajdonképpen mégsem, hiszen ő meg ezúttal Viviana súlycsoportjában, vagyis tíz kilóval feljebb igyekszik pályafutása második vb-aranyát kiharcolni kedden.

Harmadik ifjú szereplőnk, a 17 esztendős Salim Kamilah világbajnoki újoncként várja hétfői bemutatkozását a felnőttek mezőnyében, a 46 kg-os kategóriában. Bízzunk benne is, hiszen

az utánpótlásban már bizonyított: három alkalommal is a kontinens korosztályos bajnoka lett,

idén júliusban pedig az EYOF-on, a nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon állhatott fel a dobogó legtetejére súlycsoportjában.

Márton Zsolt Krisztián két magyar érmet remél Kínában, s úgy fogalmazott, hogy személy szerint Kamilah-tól és Vivianától várja a legtöbbet, összességében pedig biztos benne, hogy szépen helyt fognak állni a mieink. Részünkről annyit fűzhetünk hozzá: úgy legyen!

(Kiemelt képünkön: vb-újoncként versenyez a felnőttek között a 17 esztendős Salim Kamilah Forrás: wtftaekwondo.hu)