A 16 éves Zákányi Janka az ETO klasszisai között bizonyít
A 2009-es születésű balszélső, Zákányi Janka gólokkal hálálja meg a kapott játékperceket a női kézilabda NB I-et vezető Győri Audi ETO-ban.
2024 nyarán igazolt át a DVSC akadémiájáról a Győri ETO-ba Zákányi Janka, aki a transzfer óta több mérföldkőhöz is elérkezett a pályafutásában. A debrecenieknél a felnőttmezőnyt tekintve az NB II-ig jutott, az első győri idényében azonban máris számítottak rá az NB I/B-ben, az U20-as élvonal mellett.
„Nagyon régóta szerettem volna az ETO-ban játszani, az első csapat a világ legjobbjai közé tartozik, szerintem ez sokaknak az álma. Amikor jött a lehetőség, tudtam, hogy élnem kell vele, Kun Attila (aki az ifjúsági válogatottban Zákányi edzője, az ETO akadémiájának pedig a szakmai igazgatója – a szerk.) ajánlotta fel, hogy csatlakozhatok az egyesülethez – mondja a 16 éves balszélső. – Amikor megérkeztem, nem számítottam rá, hogy a felnőttmásodosztályban pályára léphetek, sőt még arra sem, hogy az U20-asok között ennyi játékidőt kapok. Bele kellett szokni, ilyenkor tapasztalt felnőtt kapusok állnak velünk szembe, de szerencsére sikerült az átállás.”
A 2025/2026-os évadban szintén számítanak a korosztályos válogatottal idén nyáron ifjúsági Eb-hetedik sportolóra az NB I/B-ben, de ami még fontosabb, hogy debütálhatott az élvonalban is: a Mosonmagyaróvár ellen megszerezte az első gólját, ezen a héten, szerdán pedig kétszer is betalált a Budaörs ellen. A BL-címvédő együttesben klasszisok sorával készül együtt, a csapat jelenleg hibátlan mérleggel vezeti az NB I-es tabellát.
„Meglepődtem, és természetesen hatalmas öröm volt, hogy meghívtak a nagyok közé. Az első gólom előtt nagy helyzetbe kerültem, tudtam, hogy be kell vállalnom a lövést, elsőre pedig fel sem tudtam dolgozni, hogy eredményes voltam, annyira gyorsan történt minden.
Emlékszem, az első edzésem előtt izgultam, de remekül fogadtak az első csapat tagjai, mindenki kedves volt, Csengéhez (Zákányi poszttársa, Fodor Csenge – a szerk.) bármikor fordulhatok, ahogyan a többi fiatal is. Rengeteget jelent, hogy ilyen közegben játszhatok, bízom benne, hogy ez segíti majd a pályafutásomat.”
(Kiemelt képünkön: Zákányi Janka Forrás: Győri Audi ETO KC)