UtánpótlásSport
2025. november 12.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vívás

2025-11-12 18:52

A kadét tőrözők is bizonyíthatnak Budapesten

A párbajtőrözők és a kardozók után a kadétkorosztályt képviselő legjobb tőrözők is Magyarországra látogatnak, hogy európai körversenyen mérjék össze tudásukat.

A múlt hét végén ismét Magyarország volt a korosztályos vívóélet központja, Budapesten a kadét párbajtőrözők, Gödöllőn a kadét kardozók számára rendeztek európai körversenyt.

A fővárosi BOK-csarnokban eddig soha nem látott nagyságú mezőny gyűlt össze. A fiúknál 450, a lányoknál csaknem 420 egyéni nevezés érkezett, és ez a hazai szövetség tájékoztatása szerint minden eddigi rekordot megdöntött az olyan eseményeken, amelyeken limitált az országonkénti indulók létszáma.

Ezen a hétvégén újra a BOK-csarnok lesz helyszín, és

ezúttal a kadét tőrözők veszik át a pástot.

Természetesen erre a megméretésre is jó néhány reménység érkezik a világ számos országából, ugyanis a seregszemle csak nevében európai, az indulók között tengerentúli és ázsiai fiatalokat is szép számmal találunk. Ha belegondolunk, egy ilyen versenyen elért kiváló eredmény az Európa- és a világbajnoki jó szerepléssel is vetekedik, ugyanis a kadétoknál az Eb-n négy, a vb-n pedig csak három vívó vehet részt országonként. Ezzel szemben például az amerikaiak tavaly a fiúknál, valamint a lányoknál is húsz-húsz fővel jöttek, és a leányviadalon a legjobb nyolc között hat USA-tőrözőt találtunk a végén, az egyéni aranyról is „házon belül” döntöttek.

Bánhidi Balázs jól kezdte az évadot a kadét tőrözők között Forrás: Ludovika

Persze, azért hazánk kiválóságainak is rendszerint terem babér itthoni környezetben. Legutóbb Kosztolányi Hunor volt az, aki emlékezetes menetelést követően bronzéremnek örülhetett a nap végén.

A kadét tőrözők számára ebben az idényben a szlovákiai Somorján már rendeztek európai körversenyt az amerikaiak és néhány jelentősebb erőt képviselő rivális nélkül. Akkor a Bánhidi Balázs, Lackó Máté, Szögi-Nagy Tamás, Tóth Benjámin összeállítású fiúegyüttes és a Bartus Bianca, Mészöly Regina, Németh Anna, Radics Anna alkotta leánycsapat is ezüstéremnek örülhetett. Egyéniben az a Bándhidi Balázs ért el hetedik helyezést, aki két hazai válogatótversenyen indult a szezonban és mindkettőn a dobogó felső fokára állhatott.

Szombaton a BOK-csarnokban a fiúk egyéni és a lányok csapatversenyét rendezik, vasárnap fordított lesz a program.

(Kiemelt képünkön: a Somorján ezüstérmes kadét leány tőrcsapat Szalai Szonja (balra) válogatott edzővel Forrás: MVSZ)