Az U18-as fiúválogatott négy, a leánycsapat három győzelemmel zárta a hét végi fordulókat
Az Eb-selejtezőkre készülő U18-as fiú röplabda-válogatott a hét végén négy NB II-es felnőttcsapattal találkozott, és valamennyit magabiztosan legyőzte. Az U18-as lányok szintén másodosztályú együttesekkel mérkőztek meg: három győzelemmel és vereséggel zárták a legutóbbi fordulókat.
Sűrű volt az elmúlt napok programja az U18-as röplabda-válogatottaknak, ugyanis a fiúk és a lányok is folytatták bajnoki szereplésüket a másodosztályban (a férfiaknál az NB II, a nőknél az NB I jelenti a második ligát).
A Bodonyi Ákos vezette korosztályos fiú nemzeti csapat Dabason lépett pályára, és szombat délelőtt előbb 3:0-ra verte az egri Eszterházy SC-t, majd délután 3:1-re felülmúlta a győri SZESE együttesét is. Majd másnap a fiatalok három játszmában legyőzték a TFSE és a Kumhegyes gárdáját is, így
Mindeközben a Kőnig Gábor irányította leányválogatott Dunakeszin fogadta az ellenfeleket. Pénteken az U18-asok 3:0-ra nyertek a Haladán ellen, majd szombaton ugyanilyen arányban győztek a Budaörs ellen is, majd még aznap este jött a szezonbeli első vereség az UTE 21-es alakulatával szemben (1:3). Vasárnap javítottak a lányok, és szettveszteség nélkül elintézték a DVTK-t (3:0).
és veretlenül vezetik az NB II-es tabellát, míg
December végén és január legelején újabb bajnokik várnak a korosztályos válogatottakra, majd január 7. és 11. között az U18-as fiúk Mariborban, a lányok Zadarban szerepelnek Európa-bajnoki selejtezőtornán.
Az U18-as leányválogatott kerete: Bite Adél, Dibusz Viktória, Diósi Petra Sophie, Dudás Flóra, Hoó Petra, Horváth Jázmin, Ilonka-Kalla Sára, Pampuch Gréta, Sándor Nóra, Sánta Laura, Szabados Emma, Szalay Szonja, Szüle Anna, Vértes Luca, Zsombók Eszter, Zsombók Anna.
(Kiemelt képen: az U18-as fiúválogatott Forrás: MRSZ)