Kun Attila: A hangsúly az egyénen van
A Magyar Edzők Társaságával együttműködésben indított Mestermunka című sorozatunkban az utánpótlás-edzői szakmát szeretnénk közelebb hozni olvasóinkhoz a legkiválóbb trénerek portréival. Ezen a héten az ifjúsági leány kézilabda-válogatott szövetségi edzőjét, a Győri ETO KC akadémiájának szakmai igazgatóját, Kun Attilát mutatjuk be.
Mátészalkán sporttagozatos általános iskolába járt, ott ismerkedett meg hatodikos korában, Szabó Attila testnevelő óráján a kézilabdával Kun Attila, ahogyan ő fogalmaz: „akkor kezdődött a szerelem a sportággal.”
Az említett városban játékosként is szerepelt, a fókusz azonban hamar a tanításra és az edzősködésre fordult át, 1991-ben kapta meg az első csapatait iskolai szinten. Hat évvel később költözött el Miskolcra, ahol folytatta a testnevelő tanári pályán, bár a dolgát nem könnyítette meg, hogy olyan iskolába került, aminek nem volt tornaterme – ám ez sem fogta vissza. Fokozatosan, egyre jobb színvonalú intézményekbe került, majd a Miskolci Honvédnál és a helyi sportiskolánál kezdett el dolgozni, az utóbbit igazgatóként is irányította.
– ez a négyes egység indított el és tart a mai napig a pályán – mondja az Utánpótlássportnak Kun. – Ha ezt a szakmát valaki nem szenvedéllyel csinálja, nem leli benne az örömét, akkor megette a fene az egészet. Talán elcsépeltnek hangzik, de a hobbim a szakmám, legyen szó edzősködésről vagy tanításról.”
A nagy váltás 2013-ban jött el, amikor Róth Kálmán hívására a Győri ETO utánpótlásához került.
„Óriási bizonyítási vágyat éreztem. Kálmánékkal, Danyi Gáborékkal a szakedzői képzésen ismerkedtünk meg, a mesteredzőit is együtt jártuk, a közös tanulás, felkészülés alapján kialakult ismeretség miatt hívtak magukhoz dolgozni. Egyből a mély vízbe dobtak, rögtön megkaptam a serdülőcsapatot… A mátészalkai, miskolci időszakhoz képest ez teljesen más volt.
a folyamatos, maximális felkészültség. 2018-ban a felnőttcsapathoz is felkerültem, másodedzőként segíthettem a klasszisokat, akikkel BL-t nyertünk, ezüst- és bronzérmünk is van a sorozatból. Ekkor kellett az iskolát otthagynom, az első években Győrben is tudtam tanítani, sőt minden korosztályban nyertünk diákolimpiát, a Bercsényi Miklós Technikummal pedig középiskolai világbajnokok lettünk.”
A Győri ETO-val az U14-es korosztálytól felfelé – az ifjúsági, vagyis az U20-as kivételével – minden kategóriában országos bajnokságot nyert, a klub mellett pedig az utánpótlás-válogatottaknál is dolgozik, ifj. Kiss Szilárd segítőjeként világbajnoki ezüstérmet és Európa-bajnoki aranyat is ünnepelhetett, vezetőedzőként tavaly a serdülő nemzeti csapattal harmadik lett a nyílt Európa-bajnokságon, ugyanezzel a (2008-asok és 2009-esek alkotta) korosztállyal pedig idén Eb-hetedikként zárt.
„Érdekes lehet, de az sosem motivált, hogy NB I-es edző legyek. Sokkal nagyobb motivációt ad, hogy utánpótlással foglalkozhatok.
A legfontosabb, hogy az egyénen legyen a hangsúly, a csapatot ennek alá kell rendelni. Az egyén fejlődési szakaszait vegyük figyelembe, egyénenként kell levonni a következtetéseket.”
(Kiemelt képünkön: Kun Attila a korosztályos válogatottal Forrás: NEKA)