Öt magyar indul a mezeifutó Eb-n
Öt magyar, közte négy utánpótláskorú atléta indul a portugáliai mezeifutó Európa-bajnokságon.
December 14-én a portugáliai Lagoában rendezik az idei mezeifutó Európa-bajnokságot. A hazai atlétikai szövetség tájékoztatása szerint a magyar színeket Urbán Zita (felnőtt női), Karsai Gábor (U23-as férfi), Kalász Bertold (U20-as férficsapat), Szabó Benjámin (U20-as férficsapat) és Szirbek Albert (U20-as férficsapat) képviseli.
„A mezeifutó Európa-bajnokság egy felkészülési állomás minden évben azoknak a versenyzőknek, akik a hosszabb távokra készülnek – mondta Knipl István szakágvezető. – Idén olyan válogatási elvet dolgoztunk ki, hogy aki indulni akart az Eb-n, a három hazai versenyből kettőn, közte az országos bajnokságon részt kellett vennie. A nevezett versenyzők ennek meg is feleltek: Urbán Zita nagyon meggyőző teljesítményt nyújtott Gödöllőn, a férfiaknál Palkovits Istvánnak is felajánlottuk a részvétel lehetőségét, ő lemondta, ugyanakkor
És van itt még egy U20-as hármasfogat, őket csapatban gondoltuk, hogy indítjuk."
(Kiemelt képünkön: Karsai Gábor Forrás: MASZ)