Erősebb akadémiák, őrült átigazolási díjak, szatellitklubok Európa-szerte – így hatott a Brexit az angol utánpótlásra
A Brexit jelentősen hatott a futballiparra is, kíváncsiak voltunk, milyen következményekkel járt az angol utánpótlásra nézve az Európai Unióból való távozás, valamint egyáltalán lehetséges-e 18 éves kor alatt a szigetországba szerződni.
A 2016. június 23-án tartott Brexit-népszavazás döntött arról, hogy az Egyesült Királyság elhagyja az Európai Uniót. Az eredmény kifejezetten szoros volt : 51,9 százalék szavazott a távozásra, a többiek maradtak volna a közösségben. Anglia – kivéve London – és Wales zömében a kilépést támogatta, míg Skócia és Észak-Írország többsége inkább EU-ban folytatta volna.
Hosszas tárgyalások kezdődtek a kivonulás körülményeiről, amelyeket csak évekkel a népszavazás után tudtak lezárni. Hivatalosan 2020. február 1-jétől nem tagja az Egyesült Királyság a közösségnek, azonban az átmeneti időszak az év végéig tartott, így a legtöbb új szabály 2021. január 1-jétől érvényes.
Az új kereskedelmi, utazási és munkavállalási szabályok a futballt is érintették, sőt a 18 év alatti játékosok átigazolása is sokkal nehezebb lett, részben ellehetetlenült. A Premier League közleményt is adott ki még 2018-ban, amikor a kormánnyal és a labdarúgó-szövetséggel tárgyalt a liga.
„Jelenleg olyan szabályokat alkalmazunk, amelyek korlátozzák a nem hazai nevelésű játékosok számát a felnőtt csapatokban, miközben a klubokkal együttműködve világelső játékosfejlesztési rendszert működtetünk, amely minden szinten előnyös az angol csapatok számára. Ezt bizonyították a Premier League-klubok akadémistái, akik U17-es és U20-as világbajnokok lettek.
Nincs bizonyíték arra, hogy a jelenleginél szigorúbb kvóták pozitív hatással lennének a válogatottakra. A brit futball egészének érdekében közelítjük meg ezt az ügyet, és előremutató megbeszéléseket folytattunk az EFL-lel és a Skót Profi Labdarúgó Ligával. Egyetértünk abban, hogy a Brexitet nem szabad a brit futballban sem a játékoskeretek gyengítésére, sem a klubok külföldi játékosok igazolásának korlátozására használni. A három liga szervei azt is felismerik, hogy a fiatal brit játékosok fejlődési útvonalát tovább kell fejleszteni, és elkötelezettek amellett, hogy ezt minden profi klubban elérjék.”
Általános kivétel, ha az utánpótláskorú játékos szülei labdarúgástól teljesen független okból költöznek az új országba. Ebben az esetben nincs életkori korlátozás
Az Európai Uniós államok között egyébként sem tiltott az átigazolás a 16 év felettiek számára csak meg kell felelni néhány feltételnek: a fogadó klubnak biztosítani kell a megfelelő szintű futballképzés, az iskolai tanulmányok folytatását, valamint a szállást.
Abban az esetben is lehetséges az átigazolás, ha a játékos lakcíme legfeljebb 50 kilométerre van a határtól és a klub is maximum 50 km-es távolságra található a határ másik oldalán. Tehát a lakás és az edzőközpont nem lehet messzebb egymástól, mint 100 km.
A Brexit következményeképpen 2021 óta Angliában ezen lehetőségek közül csak az első adott, vagyis akkor igazolhat 18 éves kora alatt játékos az országba, ha a család egyéb okból költözik oda.
A Liverpoolban futballozó Szoboszlai Dominiket is képviselő EM Sports Consultingot kértük meg, hogy a jelenlegi, az Egyesült Királyságot érintő szabályozásokról adjon információt.
„Mivel Anglia a Brexit óta EU-n kívüli országnak számít, ezért főszabály szerint 18 év alatti játékos nem igazolhat az Egyesült Királyságba, a 18. életévet betöltött játékosok esetében pedig a GBE pontszámítás lép életbe, ennek kell megfelelni. Itt több kategóriába eshetnek a játékosok, létezik az auto pass és a fail, illetve az exemption panel is, utóbbi azt szolgálja, hogy a különböző top tehetségek az Egyesült Királyságba szerződhessenek.”
A GBE (Governing Body Endorsement) számítás több részből áll: számítanak a pályán töltött játékpercek, az, hogy milyen szinten szerepel a játékos, milyen nemzetközi eredményeket ért el. Az egyes játékosok nevére keresve a GBE kalkulátorban egyébként mindenkiről könnyen kideríthető, hogy szerződhetne-e Angliába. Az exemption panelt azokról a játékosokról dönt, akik nem érik a szükséges minimum 15 pontot a GBE számítása szerint, mégis erős szakmai érvek szólnak a szerződtetésük mellett.
„Természetesen minden átigazolásnál kivételt képez, ha a játékos családja – bizonyíthatóan – a futballtól függetlenül vált országot, például azért, mert valamelyik szülő az adott országban kapott álláslehetőséget. Ezt viszont szigorúan veszik, és tényleg
– közölte az EM Sports.
Érdeklődtünk, hogy most könnyebb-e bekerülniük az angliai akadémiákra azoknak a külföldi fiatal játékosoknak, akiket a szülők költözése miatt nem korlátoznak a szabályok.
„Szigorúan az angliai akadémiákat nézve nyilván igen, ugyanakkor a Brexit egyik következménye éppen az lett, hogy az angol egyesületek úgynevezett satellite klubokat hoztak létre maguknak Európában, így a tehetségeket ugyanúgy szerződtethetik” – válaszolta az ügynökség.
Az fcbusiness.co.uk nemrégiben arról közölt cikket, hogy a Brexit hatására – mivel nehezebb a külföldiek szerződtetése –, az angol klubok még jobban megerősítették a saját akadémiájukat. Ez egyfelől segítheti az angol futballt, ugyanis a hazai játékosok képzése kerül előtérbe,
Ugyanakkor a külföldi fiatalok sokszínűvé és alkalmazkodóbbá tették Anglia labdarúgását, és például nem a szigetországban nevelkednek majd olyan, később kiváló játékossá vált külföldiek, mint a spanyol Cesc Fabregas vagy Héctor Bellerín – mindketten tinédzserként igazoltak az Arsenal akadémiájára.
Az Európai Unióban található akadémiák valamelyest fellélegeztek, hiszen 18 éves kor alatt, az említett főszabály szerint nem igazolhatják le a tehetségeket az angol klubok. A Deutsche Welle még 2021-ben foglalkozott a témával. Az akkor 17 éves Florian Wirtzet bizonyára szívesen szerződtette volna már a 18. születésnapja előtt valamelyik angol nagyágyú.
„Örülök, hogy Florian velünk játszik, és nincsenek álmatlan éjszakáim a távozása miatt” – mondta Simon Rolfes, a Leverkusen sportigazgatója a DW-nek. „De természetesen nem akarjuk eladni a legjobb tehetségeinket, amikor 16, 17 vagy 18 évesek, az biztos. Most, hogy az angol klubok már nem vásárolhatnak fiatal játékosokat 18 éves koruk előtt, ez természetesen jó dolog számunkra. A szabályváltozás véget vet annak, hogy az angol klubok sok fiatal játékost vegyenek át Németországból, Skandináviából, Hollandiából stb., ahogyan azt az elmúlt években tették” – tette hozzá Rolfes. „Ez az út már nem járható, és megváltoztatja az ifjúsági játékosok helyzetét Európában. És számunkra nem rossz értelemben.”
A Guardian 2025 októberében írt az angliai utánpótláskorú labdarúgók helyzetéről és az átigazolási szabályok piaci következményeiről. A lap arról számolt be, hogy a Premier League sportigazgatóinak találkozóján a két legfontosabb téma az akadémiák működése, valamint a tinédzserekre elköltött óriási összegek volt. Az iparági adatok szerint a 14 éves játékosok iránti piac elvadult. A szerző könyörtelen üzletnek nevezi a fiatal tehetségek szerződtetését, és emlékeztet, hogy régen a Chelsea az akadémiai játékosok felkutatásával tűnt ki. Jól fizettek a legjobbaknak, és nem igazán volt jelentős konkurencia, amíg a Manchester City be nem lépett a piacra, és egy másik szintre nem emelte azt:
A tanulmányok rendre említik a Brexitet, mint befolyásoló tényezőt, rámutatva, hogy az EU-ból érkező 18 év alatti játékosok igazolására vonatkozó korlátozások bevezetése megemelte az angol fiatalok értékét, de fontos a Premier League fenntarthatósági szabályainak hatása is.
Egy középkategóriás klub egyik munkatársa elmondta a Guardiannek, hogy
A számítások szerint a kluboknak akkor éri meg a rengeteg az utánpótlásba befeketett pénz, ha az egyik fiatalt 50 millió fontért tudják értékesíteni.
A City a közelmúltban állítólag 450 ezer fontot fizetett a Burnleynek a 14 éves csatárért, William Stanley-Jonesért. A Manchester United az idén nyáron leigazolta a 16 éves Harley Emsden-Jamest, a szóbeszéd szerint 1 millió fontért Southamptontól. A Cambridge United klubrekordot jelentő összegért adta el Daniel Nnejit, az U16-os csapatának tagját a Brightonnak.
A Guardian szerint a nagy klubok kockáztathatnak, a kisebbeknél viszont kérdés, mennyire tudnak versenyképesek maradni. Angliában folyamatos szakmai vita tárgya, hogy vajon jót tesz-e egy játékos fejlődésének, ha egészen fiatalon elhagyja a kisebb klubot, és valamelyik nagyágyú akadémiáján folytatja.
(Kiemelt képünk forrása: liverpoolfc.com)