Németh Luca és Szalai Kristóf lett az év játékosa az utánpótlásban
A békéscsabai Németh Lucát és a Pénzügyőr fiatalját, Szalai Kristófot választották meg az év legjobb hazai utánpótláskorú röplabdázójának.
A Magyar Röplabda Szövetség kiosztotta az év legjobbjainak járó díjakat. Az utánpótláskorúaknál a női szakágban a Békéscsaba 17 éves ígérete, Németh Luca lett a kitüntetett, aki 2025-ben U17-es és U20-as bajnok lett, miközben a Extraligában már stabil kezdőként számít rá a BRSE csapata. Emellett a nyáron az EYOF-on az U19-es válogatottal az elődöntőig jutott Szkopjéban.
Mindeközben a férfiaknál a Pénzügyőr 19 éves reménysége, Szalai Kristóf érdemelte ki az elismerést, miután klubjával U20-as bajnok lett, és ami még nagyobb szó: a felnőttválogatott tagjává vált, s bizonyította is, hogy helye van a legjobbak között. Ezzel párhuzamosan a PSE első csapatában is egyre nagyobb szerephez jut az Extraligában.
Az év utánpótlásedzője Kőnig Gábor (leány) és Gyurkó Sándor (fiú) lett.
(Kiemelt képen: Németh Luca Fotó: Jani Martin/UTE)