A próbálgatás és a formálódás szakaszában a serdülő fiúválogatott
Először játszott felkészülési mérkőzést külföldi csapattal a magyar serdülő fiú kézilabda-válogatott.
Tavaly ősszel korosztályváltás történt a fiú kézilabda-válogatottaknál, a 2004-esek és a 2005-ösök elbúcsúztak az utánpótlásévektől, az addigi ifik a juniorok, a serdülők pedig az ifik közé léptek fel. Ezzel a szokásoknak megfelelően megüresedett a serdülőválogatott kerete, amely ebben az évadban már a 2010-es és a 2011-es születésű játékosokat foglalja magába.
Szabó Levente szövetségi edző a stábjával megkezdte a keret építését, tavaly ősszel még a kiválasztáson volt a hangsúly (és jó ideig még a folytatásban is azon lesz...), január elején pedig eljött az ideje az újabb edzőtábornak, ekkor a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémián, a programba pedig három csapatos torna is került.
Ez azt jelentette, hogy elérkezett a csapat első, külföldi válogatott ellen vívandó felkészülési mérkőzésének az ideje: a fiatalok Svájc korosztályos együttesével találkoztak, és nyertek 30–23-ra. A második meccsen a végül tornagyőzelmet ünneplő szlovénoktól 30–26-ra kikaptak a magyar srácok, akiknek nincs okuk a búslakodásra, hiszen az eredménynél a tapasztalatszerzés sokkal fontosabb volt ezekben a napokban.
„Decemberben is találkoztunk a fiúkkal, az őszi kiválasztóedzések alapján pedig kijelöltük a januári összetartásra a keretet, de a folytatásban is sok gyereket fogunk meghívni. Az alapokat már elkezdtük gyakorolni védekezésben és támadásban is, de ezek a hónapok még a próbálgatásra és a formálódásról szólnak – mondja a honlapunknak Szabó Levente. – A téli szünet az erőfejlesztésről szól, ehhez mi is igazodtunk, kemény tréningeken vettek részt a játékosok. Svájc ellen érkezett el a korosztály első felkészülési mérkőzése, ez mindig stresszes, de
Különböző összetételekkel próbálkoztunk, Svájcot legyőztük, Szlovénia ellen pedig kikaptunk, de ezzel nincs semmi gond, haladunk ugyanúgy tovább az úton. Legközelebb márciusban tartunk edzőtábort, aminek a programja a következő napokban fixálódik. Ez az esztendő nem versenyév nekünk, az építkezésről szól.”
(Kiemelt képünk forrása: NEKA)