Utánpótlás 2026: tele a fiatalok versenynaptára
Az új évben is világversenyek sokasága vár legígéretesebb utánpótlás-sportolóinkra. Összeállításunkban huszonöt sportág idei legfontosabb korosztályos eseményeit vesszük sorra.
NYÁRI IFJÚSÁGI OLIMPIA. A tervek szerint október 31. és november 13. között Szenegál fővárosa, Dakar lesz a házigazdája a multisporteseménynek, melyet legutóbb 2018-ban Buenos Airesben rendeztek meg. Az eredetileg négy évente tartandó globális seregszemle 2022-ben a világjárvány miatt maradt el. Bár sokan várják az eseményt, a MOB-ból származó információink szerint a résztvevők száma a korábbiakhoz képest jelentősen csökkenhet.
ASZTALITENISZ. Nehéz dolguk lesz a magyar utánpótláskorú pingpongozóknak, ha meg szeretnék ismételni Szántosi Dávid tavalyi sikerét, az egyesben aratott ifjúsági Eb-győzelmet.
aki utolsóéves ifiként nagy reményekkel készülhet a júliusi, portugáliai U19-es Eb-re. Emellett júniusban U21-es, novemberben U13-as Eb is szerepel a programban.
ATLÉTIKA. Az U18-asok júliusban az olaszországi Rietiben mutatják meg magukat Eb-n, az U20-asok számára pedig az Egyesült Államokban, Eugene-ben rendeznek világbajnokságot. A fiatalabbak kiemelt versenyként várják az ifjúsági olimpiát, míg az U23-as korosztály az idén pihenőt kap – már ami a világversenyeket illeti.
BIRKÓZÁS. A sportágban hét korosztályos világversenyt rendeznek ebben az évben. Az U23-asok márciusban a nagybecskereki Európa-bajnokságon, míg októberben a Las Vegas-i világbajnokságon lépnek szőnyegre. Májusban egy hét különbséggel ugyanott, a bulgáriai Szamokovban tartják az U17-es és az U15-ös Eb-t, míg az U20-asok kontinensversenye júliusban Szkopjéban lesz. Az év két lerangosabb utánpótlás-eseményének, az U17-es és az U20-as világbajnokságnak a nyáron Baku, illetve Pozsony ad otthont.
CSELGÁNCS. Június végén az ifjúságiak nyitják a sort a Kanári-szigeteken rendezendő Eb-vel, majd a nyár végén Ecuadorban következik a korosztály vb-je. A junioroknak szeptemberben Montenegróban Eb-t, októberben Jordániában vb-t rendeznek, míg november elején a nápolyi U23-as kontinensviadal zárja az évet.
EVEZÉS. Május utolsó előtti hétvégéjén Németországban rendeznek Eb-t az U19-eseknek, majd július 23. és 26. között az U23-as vb következik, szintén Németországban. Az U19-esek vb-jét augusztus 6-tól 9-ig Bulgáriában tartják, szeptember 5–6. pedig az U23-as Eb időpontja.
JÉGKORONG. Az U18-as leányválogatottunknak a múlt szombat óta már javában zajlik Kanadában az év fő megméretése, az A-csoportos vb. A fiúcsapatok a divízió I/A-csoportban lesznek érdekeltek: az U18-asokra áprilisban Lengyelországban, míg a frissen feljutó U20-asokra decemberben (a helyszín még ismeretlen) vár másodvonalbeli vb.
KAJAK-KENU. A korábbi évekhez hasonlóan ismét
Július 1. és 5. között Kanada ad otthont a vb-nek, 23-tól 26-ig pedig Szegeden, az Eb-n versenyeznek az U23-asok és az ifik. A maratonistákra is érdemes lesz figyelni, a felnőtt és az utánpótlás összevont Eb-jét Romániában tartják június végén, míg az október második felében esedékes vb-nek Argentína ad otthont.
KERÉKPÁRSPORTOK. Az országúti bringásoknak szokás szerint a vb és az Eb lesz a két célversenyük, az előbbit szeptember végén Montrealban, az utóbbit rá egy hétre Ljubljanában rendezik. Az U23-asok mezőnyében Feldhoffer Bálint mindkét világeseményen reális eséllyel pályázik arra, hogy az első tízben végezzen.
KÉZILABDA. Tavaly érem nélkül maradt a magyar utánpótlás a korosztályos világversenyeken, fiataljaink azonban továbbra is a nemzetközi élmezőnyhöz tartoznak. A junior fiúválogatott Eb-n (július 19–26.), a leánycsapat június 24-től vb-n szerepel egyaránt Romániában. Az ifi fiúk Szerbiában lépnek pályára kontinensviadalon (július 29. és augusztus 9. között), a lányok ugyanekkor vb-n méretik meg magukat (ennek helyszínét még nem közölték).
KORCSOLYASPORTOK. Az utánpótlás fő versenyei 2026 első hónapjaiban esedékesek: a rövid pályás gyorskorcsolyázók január 29. és február 1. között szerepelnek vb-n Salt Lake Cityben, a szinkronkorcsolyázók február végén lépnek jégre Németországban, a műkorisok pedig március 3-tól 8-ig szerepelnek Észtországban egyaránt vilgbajnokságon.
KOSÁRLABDA. Mivel a világbajnoki részvétel kiharcolása a múl évben nem jött össze, korosztályos leányválogatottjainkra az idén nyáron is „csak” Eb-k várnak. Az U16-osok augusztus végén Romániában, az U18-asok ugyanennek a hónapnak az elején Svédországban, míg az U20-asok júliusban Litvániában szerepelnek A-divíziós kontinenstornán. A legidősebb női korosztályban az éremszerzésre is esélyesek lehetnek a mieink. Eközben fiú nemzeti csapataink továbbra is a B-divízióban küzdhetnek mindhárom korcsoportban.
LABDARÚGÁS. Az utánpótlás-válogatottakra Eb-selejtezők várnak az évben. Az U21-esek márciusban a negyedik helyről, Ukrajna ellen folytatják a csoportjukban, míg az U19-esek az elitkörben szerepelnek Olaszországban, ahol a házigazdák mellett Törökországgal és Szlovákiával csapnak össze. Az U17-es együttes az ősszel próbálkozhat újra, amikor a 2027-es Eb-kvalifikáció rajtol. Klubfronton a Puskás Akadémia lesz főszerepben, a felcsútiak februárban a portugál Sportingot fogadják az UEFA Ifjúsági Liga főtábláján.
ÖKÖLVÍVÁS. Még sok a kérdőjel a 2026-os versenynaptár kapcsán, az viszont biztos, hogy az U19-esekre több nagy feladat is vár: a korosztálynak a márciusi, Bangkokban rendezendő World Boxing U19 Future Cup lesz az ifjúsági olimpia kvalifikációs versenye, majd júliusban vagy augusztusban vb-n méreti meg magát. Az U23-as Eb-t Porec rendezi (a pontos időpont itt is később dől el), míg az U15-ös és az U17-es Eb kapcsán hivatalos, hogy a nyáron tartják, de a helyszínt még nem jelentették be.
ÖTTUSA. Egészen elképesztő mutató: tavaly nem telt el úgy világesemény, hogy magyar versenyző ne álljon egyéniben is a dobogón. Az idén a juniorok és az U17-esek Eb-jét júniusban Spanyolországban, vb-jét júliusban Litvániában rendezik. Az U19-esek az U15-ösökkel alkotnak egy párt a naptárban; rájuk augusztusban spanyolországi vb, szeptemberben portugáliai Eb vár.
RÖPLABDA. A teremszakágban az idén az U18-as korosztálynak rendeznek Eb-t, és remélhetőleg mindkét válogatottunknak sikerül kiharcolnia a részvételt. A lányoktól elvárható, hogy ott legyenek a kontinens legjobbjai között, míg a fiúk részéről bravúrra lenne szükség ehhez. A strandszakágban a nyáron lesz U18-as, U20-as és U22-es Eb – utóbbin a férfiaknál (Tari Bence, Veress Ákos) és a nőknél (Kun Stefánia, Honti-Majoros Chiara) is akad éremesélyes párosunk.
SAKK. Minden korosztálynak lesz klasszikus, rapid- és villám-világeseménye is. A hagyományos formájú egyik ifjúsági vb-t (U14, U16, U18) júniusban az olaszországi Montesilvanóban, a másikat (U8, U10, U12) novemberben a georgiai Batumiban rendezik. Az ifi korosztály Eb-jének szintén novemberben a görögországi Rodosz ad otthont, a szeptemberi U20-as vb rendezését pedig Peru fővárosa, Lima vállalta magára.
SPORTLÖVÉSZET. A pisztolyosok és a puskások számára februárban a bulgáriai Burgaszban rendezik az U16-os, az U18-as és a junior 10 méteres Eb-t. Az év kiemelkedő utánpótlás-megméretése pedig a minden szakágat és versenyszámot felvonultató junior-vb lesz júniusban a németországi Suhlban. Augusztusban Tallin szolgál otthonául a 25 és 50 méteres U18-as Eb-nek.
TEKVONDÓ. Már januárban elindul az utánpótlás nemzetközi versenyévada, az első világeseményt, a juniorok vb-jét azonban csak áprilisban rendezik Taskentben. Az üzbég fővárosban elvben ott lehetne a februárban még csak 20. születésnapját ünneplő, Madridban élő Márton ikerpár, a világbajnok Luana és az olimpiai aranyérmes Viviana is, ám az extraklasszis lányok a korosztályos világversenyeket már kinőtték. A sportágban az év vége felé közeledve két kiemelt viadal szerepel a naptárban, és mindkettőnek Bukarest ad otthont: a kadét Eb-nek november 26. és 28. között, a gyermek Eb-nek pedig november 29-én.
TENISZ. Ahogyan az elmúlt években, úgy az előzetes számítások szerint az idén sem lesz magyar szereplője a junior Grand Slam-tornák főtáblás küzdelmeinek. Ennek tudatában a nyári egyéni és csapat korosztályos Európa-bajnokságok jelenthetik az év fő megméretéseit a legígéretesebb hazai fiataloknak, de először februárban a fedett pályás (téli) csapat Eb-n lesz jelenésük a mieinknek.
TOLLASLABDA. Korosztályos Eb-t rendeznek az idén hazánkban: augusztus 18-tól 27-ig Tatabányán szerepelnek a kontinens legjobb juniorkorú, vagyis U19-es játékosai. A nemzetközi naptárban már megtaláljuk az U15-ös Eb-t is, amit októberben Norvégiában tartanak.
TORNA. Reménységeinknek – mint több más sportágban is – kiemelt jelentőségű versenye lesz az ifjúsági olimpia, mellette az ifjúsági Eb-t övezi majd a legnagyobb figyelem, amelynek augusztus 13. és 23. között Zágráb ad otthont. Az EYOF-bronzérmes Hamza-Vargity Bence révén akár az éremszerzésben is bízhatunk a kontinensviadalon.
TRIATLON. Július legvégén Lengyelországban rendezik az U23-asok és a juniorok Eb-jét, az utánpótlás-vb pedig szeptember második felében esedékes Spanyolországban. A sort az ifjúságiak Eb-je zárja, amelynek a helyszíne Melilla lesz október 16. és 18. között; az eseményeken több magyar fiatal is éremesélyesként indul.
ÚSZÁS. A fiatalok medencés programja március végén kezdődik a két helyszínen, Grazban és Prágában tartandó Multi Nations viadallal, az esztendő sportági főeseménye pedig az ifjúsági Eb lesz. A kontinensversenyt július első felében rendezik Németországban, és
A nyílt víziek Eb-jét Magyarországon tartják július 22. és 24. között, és Bartalos Anna, Nagy Napsugár, Kárpáti Dávid, valamint Kreisz Bálint jó eséllyel szállhat harcba az érmekért.
VÍVÁS. Februárban Georgia főváros, Tbiliszi látja vendégül a kadét és a junior Eb résztvevőit, áprilisban pedig a brazíliai Rio de Janieróban lesz a két korosztály vb-je. A mieink az összes nemzetközi viadalon reálisan pályáznak az érmekre,
Április végén az U23-as korosztály Eb-jét az olaszországi Cagliariban tartják.
VÍZILABDA. Az U18-as fiúk június végén Portugáliában, a lányok augusztusban Spanyolországban szerepelnek vb-n, az U16-osok leány-, valamint fiú-vb-je egymást követi Zágrábban július második felétől. Az U20-asokra Eb vár 2026 nyarán, egyelőre hivatalos helyszínek nélkül.
(Kiemelt képünkön: A 2006-2007-es születésű fiú kézilabdázók junior Eb-n bizonyíthatnak a nyáron Fotó: IHF/Kolektiff/Sasha Pahic Szabo)