UtánpótlásSport Vívás: Domonkos Emese bronzérmes a kardozók között a tbiliszi junior Eb-n
2026. február 24.
  • instagram
Kadét és junior vívó Európa-bajnokság, Tbiliszi
Keresés:

Sportágak

Cselgáncs

2026-02-24 19:31

Csernoviczki Éva új szerepkörben segíti a fiatalokat

Az U16-os és az U14-es cselgáncsválogatott élére újonnan kinevezett szövetségi edzővel, a versenyzőként olimpiai és világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnok Csernoviczki Évával beszélgettünk új feladatairól, a sportági utánpótlás helyzetéről.

Mint arról beszámoltunk, a Magyar Judo Szövetség új korcsoportokat vezetett be, s ez a változás a válogatottakat is érintette: megszűnt a serdülőkorcsoport (U15-ös) kerete, amelynek az irányítását eddig Ledényi Levente szövetségi edző felügyelte.

Ehelyett két új korosztály jött létre, az U14-es és az U16-os 

– ennek a két korosztálynak rendezik meg az Európai Judo Szövetség (EJU) European Judo Hopes (Európai Reménységek Versenye) nevű versenysorozatát, amelynek ebben az évben május utolsó hétvégéjén rendezik meg a hazai állomását a győri Olimpiai Sportparkban. Az MJSZ elnöksége szövetségi edzőként két fiatal szakembert bízott meg a két újonnan kialakított korosztály munkájának irányításával. A fiúkat a klubszinten a VS Dunakeszinél tevékenykedő, korábban junior keretedzőként is dolgozó Horváth László vezeti, míg

a lányok felkészítéséért az egykori klasszis versenyző, az olimpiai és vb-bronzérmes, kétszeres Eb-győztes Csernoviczki Éva felel.

„Miután létrejött a két új korcsoport, s ezzel együtt a válogatottak rendszere is átalakult, a szövetség felkért a keretedzői posztra, amelyet nagy örömmel vállaltam el – mondta az Utánpótlássportnak Csernoviczki, a magyar női dzsúdósport első és mindmáig egyetlen olimpiai érmes versenyzője, aki a tokiói olimpiát követően hagyott fel aktív pályafutásával, majd fogott az edzősködésbe a nevelőegyesületében, az Ippon Judo Tatabánya SE-ben, s immár válogatottszinten is foglalkozik a reménységekkel. – A fent említett változás fő célja az volt, hogy a külföldi versenyrendszerhez igazítsuk a hazai korosztályi kiírásokat is. Az ifjúsági, vagyis az U18-as korcsoport eddig hároméves időszakot ölelt fel, ami azt is jelentette, hogy

az első és az utolsóéves versenyzők között fizikailag gyakran óriási különbségek voltak tapasztalhatók, ami főleg a fiúmezőnyben nagyon kiütközött, és sajnos gyakran jelentős lemorzsolódáshoz is vezetett.

Bízunk benne, hogy az új rendszerben kisebbek lesznek a lépcsőfokok, ezáltal zökkenőmetesebb lesz a fiatalok átmenete, és nagyobb lesz a sportág megtartó ereje is.

Az tudni kell, hogy a fiúk-lányok ebben az U14-U16-os korban kezdenek el úgy igazán nemzetközi szinten is versenyezni, amihez nyilván hozzá kell szokniuk, és én elsősorban ebben igyekszem támaszuk lenni.

Sokrétű a teendőm: az izgalom, a versenydrukk csillapítása mellett a taktikai utasítások végrehajtására kell nagy hangsúlyt fektetnünk, hiszen a gyerekeket ebben a korban még gyakran elviszi a hév, a megbeszélt taktika betartása még komoly kihívást jelent számukra, de próbáljuk elérni náluk, hogy minél tudatosabbá váljanak ezen a téren is. Emellett természetesen a technikai repertoár szélesítése, fejlesztése is kiemelten fontos feladatunk a keretedzések során."

Csernoviczki Éva Forrás: kemma.hu

Csernoviczki a múlt hét végén már debütált is versenykörülmények között szövetségi edzőként, méghozzá a Bécsben rendezett rangos nemzetközi viadalon, a Karuna Cupon, amelyen 19 ország hozzávetőleg 1000 utánpótláskorú versenyzője lépett tatamira. A nívós mezőnyben a magyar U16-os és U14-es fiatalok is jól szerepeltek. A verseny egyben válogatóul is szolgált az Európai Reményégek Versenye-sorozat (European Judo Hopes) idei állomásaira.

Alapvetően rengeteg a gyerek ebben a két korosztályban, például az ausztriai versenyen is összesen hatvankilenc fő vett részt a válogatott tagjaként.

Nagy kihívás ilyen sok fiatalért felelősséget vállalni, odafigyelni rájuk, támogatni őket és közben megfelelően fejleszteni a tudásukat. A keretedzői szerep alapvetően nagyon mást kíván meg, mint a klubedzői, hiszen itt a versenyzőkkel csak a válogatottedzéseken, illetve a versenyeken találkozunk. Ráadásul, mivel minden egyes fiatalnak más a dzsúdóstílusa, a technikai képzettségi szintje, így tényleg egyénre szabva kell megfogalmazni a jó tanácsokat.

A mostani bécsi versenyünk rendkívül pozitív első élmény volt. Összesen negyvenkét érmet szereztünk, közte tizenegy aranyat, tizenkét ezüstöt és tizenkilenc bronzot, valamint még további tizenkét pontszerző helyezést is begyűjtöttünk, és ezzel összesítésben meg is nyertük az éremtáblázatot.

A gyerekek kedvesek, odaadóak, motiváltak és hál'istennek tehetségesek is, szóval élmény velük együtt dolgozni. Ami külön örömteli, hogy jó néhány olyan versenyzőt láttam, aki szépen dzsúdózik, sokféle technikát tud alkalmazni, és erre a jó alapra aztán jól lehet építkezni majd a folytatásban. Fontos, hogy ennél a korosztálynál megtaláljuk az arany középutat abból a szempontból, hogy lehetőleg minél hamarabb belekóstoljanak a nemzetközi légkörbe, ugyanakkor persze azt is szem előtt kell tartani, hogy nem szabad túlversenyeztetve őket, hiszen az meg korai kiégéshez vezethet, ami szintúgy elkerülendő.

Ebben a korcsoportban az számít igazán, hogy a fiatalok tényleg megtanuljanak jól dzsúdózni, az eredmények csupán másodlagosak.

A leglényegesebb, hogy a felnőttkorhoz érve tudjanak majd kiteljesedni."

(Kiemelt kép forrása: Csernoviczki Éva Judo Akadémia)