Ellenfelet kaptak a magyar csapatok az ifjúsági BL-ben
Mind az öt magyar csapat ellenfelet kapott az EHF Youth Club Trophy, vagyis az ifjúsági kézilabda BL selejtezőjében.
Ahogyan korábban beszámoltunk róla, a tavalyi indulás után idén már nemcsak a fiú-, hanem a leányszakágnak is megrendezi az Európai Kézilabda Szövetség az EHF Youth Club Trophyt, vagyis az ifjúsági BL-t.
Az már korábban eldőlt, hogy a selejtezős csoportok hogyan állnak össze, kedd délután pedig kisorsolták a selejtezőtornák elődöntőinek párosítását is.
A fiúknál a Szeged (március 31.-április 1.) és a Veszprém (április 2-3.) is házigazdaként szerepelhet a selejtezőben, előbbi a spanyol Barcelona, utóbbi a lengyel Kielce ellen kezd.
A lányoknál a Győri ETO Horvátországban (Porec, március 29-30.)) játszik, és a házigazda Podravkával találkozik az elődöntőben. A Ferencváros Zágrábba utazik (március 31.-április 1.), és a dán Ikasttal kezd, a DVSC pedig a romániai Besztercében méreti meg magát a selejtezőben (április 2-3.), az első meccsét a német Dortmund ellen játssza.
A részletes program ITT érhető el.
(Kiemelt képünk forrása: EHF)