Kapusok a számok bűvöletében
Áttekintettük, valamivel túl az évad felén mely kapusok teljesítenek a statisztikák szerint a legjobban a korosztályos élvonalbeli leány kézilabda-bajnokságokban.
A múlt héten áttekintettük, mely kapusok teljesítenek a legjobban a korosztályos fiú élvonalbeli kézilabda-bajnokságokban. A kritérium alapján a védett lövések mennyisége szerinti top 10-es listát böngésztük át, és azokat a játékosokat emeltük ki, akik a legmagasabb százalékkal „dolgoznak”.
Természetesen a leányszakág sem maradhat ki, az összeállítás pedig ugyanazon alapelvek szerint készült el. Azt viszont máris kiemelnénk, többször egy-két százalékkal alacsonyabb hatékonysággal védő kapusok maradnak le a listánkról, ami nem jelenti azt, hogy azok a fiatalok ne érdemelnék meg a dicséretet, ráadásul ezen a poszton az sem mellékes, hogy a hálóőr előtt hogyan védekeznek a csapattársak, milyen minőségű helyzetben van esélye a kapuban szereplő kézilabdázónak a védésre. Ebben az esetben viszont szigorúan a számokra támaszkodunk.
Kezdjük a legidősebbekkel, vagyis az U20-as korosztállyal: a leányélvonal Kelet-csoportjában a SZISE-s Csöndör Nóra (32 százalék) és a kisvárdai Sarac Aleksandra (31 százalék) áll a legjobban a top 10-ben, azonban mindketten túlkorosként szerepelnek a bajnokságban, 2005-ös születésűek lévén. Elérte a 30 százalékot a vasasos Hargitai Norma is, aki 2006-osként még a korosztályhoz tartozik; 250 lövésből 74-et védett eddig. Nyugaton megnyílt a negyvenesek klubja, a top 10-es pécsi Bartók Dorina 40 százalékkal áll, igaz, ő is 2005-ös, míg a legjobbak közül a védésszámot tekintve kicsúszó, de magas hatékonysággal dolgozó (46 százalék) Lukács Boglárka a Győri ETO-t erősíti, klubja első csapatában is szerepet kap, míg a fentebb említett kritériumok alapján az utánpótláskorúak közül az Érden védő Berki Lujza százaléka (34) a legmagasabb.
Az U18-asoknál keleten a DVSC-s Tábit Vivien védte a legtöbb lövést eddig ebben az évadban, 386-ból 136-ot, ráadásul a top 10 legmagasabb százalékával (35) is ő áll, míg nyugaton a kozármislenyi Nickl Luca száma a legmagasabb, 37 százalék, ő 87-szer védett; mellette a legjobbak között a szombathelyi Papp Renáta (107 védés) és a NEKA-s Várszegi Kata (60) is 35 százalékkal áll. Utóbbi 2010-es, még U16-osnak számít.
Ha pedig U16-os korosztály: Veres Aliz 38 százaléka a legjobb, 143-szor hárított, közte 14 hetest a Kisvárda kapusa. Nyugaton a fehérvári Szabó Réka a 138 hárításával vezet, 33 százalékot hozott össze ezzel, nála jobb aránnyal csak a NEKA-s Pálfi Réka áll (35 százalék), igaz, ő jóval kevesebb lövéssel állt szemben, 55-ször védett.
(Kiemelt képünkön: Hargitai Norma a Vasas kapujában Fotó: Vasas Attila/Vasas SC)