A Válasz Online szerint gyanúsított lett Sebestyén Júlia
Gyanúsítotti kihallgatás történt a hazai műkorcsolyasportban kiskorú veszélyeztetése miatt indult ügyben. A Válasz Online szerint Sebestyén Júliáról van szó a nyomozás kapcsán.
Hétfőn jelent meg a hír a magyar Eurosport oldalán, amely szerint megtörtént a gyanúsítás a magyar műkorcsolyasportot érintő, kiskorú veszélyeztetése miatt indult nyomozásban. A lap további konkrétumokat nem árult el, csak azt, hogy a 2023 őszén nyilvánosságot kapott esetről van szó.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2025. novemberében egy személyt hallgatott ki gyanúsítottként három rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt. A gyanúsítás ellen a gyanúsított panasszal élt. Az ügy iratait és a gyanúsítás elleni panaszt a Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség megvizsgálta, és a panaszt mint alaptalant elutasította – írta a Fővárosi Főügyészség az Eurosportnak válaszul, amit azzal zártak, hogy a nyomozás vizsgálati szakban folyamatban van, így további tájékoztatást nem áll módjukban adni az eljárás érdekeire tekintettel.
A 24.hu-n még 2023 februárjában írtak először arról, hogy több szülő megkereste a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetséget (MOKSZ) a sportolóként Európa-bajnok, majd edzőként dolgozó Gór-Sebestyén Júlia módszerei és emberi magatartása miatt:
Sebestyén Júlia tagadta az ellene felhozott vádakat, ugyanakkor az azt megelőző években több versenyzője is elhagyta.
A szövetség sokáig nem reagált érdemben, majd a fegyelmi eljárás 2023. május 4-i megindítása előtt előtt egy nappal lecserélte a 2017 óta használt fegyelmi szabályzatát egy újra, amelyben az addig hároméves elévülési időt egy évre módosította. A MOKSZ aztán 2023 őszén arra hivatkozva szüntette meg az eljárást Sebestyén Júlia ügyében, hogy „a bejelentésekben megjelölt és a szakvéleményben részletezett időpontok kizárják az esetek Etikai és Fegyelmi Bizottság általi kivizsgálásának lehetőségét a vélt fegyelmi vétségek elévülésére figyelemmel”.
A szövetség ugyanakkor bejelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságnál, amit a BRFK feljelentésként értékelt, és
(Kiemelt képen: Sebestyén Júlia Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd)