Fehér Péter: Az utánpótlás a felnőttválogatottat szolgálja
Közös identitás, nemzetközi gyakorlatok, adatalapú edzéstervezés – egyebek mellett ezekről beszélt Fehér Péter, az utánpótlás-válogatottakért felelős szakember az MLSZ által szervezett háttérbeszélgetésen.
Háttérbeszélgetés szervezett a Magyar Labdarúgó Szövetség, amelyen Fehér Péter, az utánpótlás-válogatottakért felelős szakember beszélt a korosztályos csapatok számára meghatározott irányvonalról. Az eseményről részletes cikkben számolt be a Nemzeti Sport.
Ennek megfelelően határozzuk meg terveinket és céljainkat az utánpótlás-válogatottakat illetően” – kezdte Fehér.
A kiindulópontot nem új edzésmódszer bevezetésében, hanem az önazonosságban látja. Elmondta, tudnunk kell, kik vagyunk, mit akarunk és mi a szerepünk a magyar futball egészében. Úgy véli, a munkát a nemzetközi trendeket is figyelve kell elkezdeni, máskülönben minden eredmény pillanatnyi érzelmi hullámvasút marad: győzelem esetén eufória, vereségnél pánik.
Kiemelte, hogy kulcsfontosságú az utánpótlás-válogatottak és a klubok együttműködése, ugyanis a játékos az idejük nagy részét az egyesületekben töltik. Az MLSZ lehetőséget biztosít minden akadémiának, hogy a korosztályos válogatottak összetartásaira edzőt delegáljon. A Talent Programban salzburgi metódus szerint végeznek rendszeres fizikai, technikai, mentális és taktikai méréseket az U15-ös és U16-os korosztályban. Ennek köszönhetően a klubok részletes profilt kapnak a náluk nevelkedő futballistákról, az MLSZ-szel közösen értékelik a fejlődési irányokat, majd több éven át nyomon követik az előrehaladást.
Fehér vázolta, hogy milyen játékstlíust képzel el a szövetség a jövőben az utánpótlás-válogatottakban.
Rövid távon a védekezés stabilizálása, a meccsek aktív kezdése és a hatékonyság növelése élvez prioritást, közép- és hosszú távon viszont az egységes szakmai program kialakítása a cél: szerintük összehangolt játékstílus, közös alapelvek szükségesek az előrelépéshez, azaz az optimalizált teljesítményhez. A végső cél egyértelmű: az egész rendszer a felnőttválogatottat szolgálja – írja a Nemzeti Sport.
A háttérbeszélgetésen szó esett még a felfelé szerepeltetés dilemmájáról, a statisztikák használatáról és az utánpótláskorban ígéretes futballisták beválásáról.
(Kiemelt képünk forrása: MLSZ)