Dunakeszin rajtolt az U15-ösök versenyévada
Százhetvennyolc birkózó lépett szőnyegre Dunakeszin az év első serdülő kötöttfogású és női válogatóversenyén.
Február utolsó napján, 28-án, szombaton a Magyarság Sportcsarnok adott otthont az idei első U15-ös kötöttfogású és női birkózó válogatóversenynek Dunakeszin – írja a hazai szövetség honlapja.
A lányok mezőnyében zömében körmérkőzések döntöttek a dobogós helyezések sorsáról.
mindkét klub két-két első helyezéssel zárt. Egy-egy arany jutott a Soltvadkertnek, a Ceglédnek, a Kiskunfélegyházának, a Csepel TC-nek, az ESMTK-nak, a Diósgyőrnek és a Budapesti Honvédnak is.
A kötöttfogású fiúknál jóval népesebb mezőny gyűlt össze. A legtöbb induló a 62 kilogrammosok között volt, ahol a pesterzsébeti Hluskó István bizonyult a legjobbnak. Az ESMTK tehetsége soltvadkerti, csepeli és érdi riválisait is magabiztosan győzte le a döntőbe vezető úton. A fináléban viszont óriási csatát vívott a zalaegerszegi Ugranyecz Flóriánnal, és végül 8–7-es pontozással kiérdemelte a dobogó legmagasabb fokát.
Az Eger két aranyéremig jutott, míg a fennmaradó első helyeken a Szeged, a Dél-Zselic, a Zalaegerszeg, a Kispest és a Pécs osztozott.
(Kiemelt képünk forrása: MBSZ)