Az utánpótlásból a felnőttmezőnybe – kerekasztal-beszélgetés Rasovszkyval, Kiss-sel és Csurival
A II. Sport Coaching és Mentáltréning Konferencián Kiss Gergő, Rasovszky Kristóf és Csuri Ferenc osztotta meg a gondolatait egyebek mellett az utánpótlásból a felnőttmezőnybe történő átállás kihívásairól.
Másodjára rendezte meg a Magyar Sport Coachok és Mentáltrénerek Társasága a Sport Coaching és Mentáltréning Konferenciát. Az eseményt a fővárosi MEMO Házban tartották meg, a programsor elején Dr. Kutnyánszky-Horváth Annamária MSCT főtitkár, Czene Attila olimpiai bajnok úszó, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke, majd Betlenfalvi István, a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia Szakmai Igazgatója mondott megnyitó beszédet.
Ezt követte a kerekasztal-beszélgetés Csuri Ferenc (kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes paralimpikon úszó), Dr. Kiss Gergely (háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó) és Rasovszky Kristóf (olimpiai bajnok, kétszeres világbajnok, hatszoros Európa-bajnok úszó) részvételével, ami a Határvonalak és hidak: Az utánpótlás és felnőtt sportolók világának találkozása címet kapta.
Az interjúalanyok felidézték, ők hogyan kezdték a sportolást: Csuri a gyerekkori balesete után (amikor az egyik karját elveszítette) merült el – szó szerint is – a paraúszásban, Rasovszky Kristófnak Veszprémben, a Balaton mellett egyenes út vezetett a vízbe, és Kiss is felidézte,
hiszen akkoriban még mindenkinek a sajátját kellett megvenni, és vinni az edzésre.
Kiss a közösséghez tartozás erejét is kihangsúlyozta, hozzátéve: „Telefon ide vagy oda, van ami nem múlik el. A mai gyerekek közül is sokan imádják, hogy lemehetnek a barátaik közé edzésre, és még a tréning után is lövöldözhetnek.”
Azt is megerősítették, hogy akarat és motiváció nélkül nem érdemes belevágni az adott sportágba – főleg, ha valaki sikeres akar lenni.
Mindhárman egyetértettek abban, hogy az utánpótlásból a felnőttmezőnybe történő átlépés minden sportolónál kulcsfontosságú.
„Minden sportág, minden korosztály más. A mi generációnk ilyen szempontból szerencsés volt, az olimpiai bajnok csapatokból többen már a tizenéves koruk közepe táján lehetőséget kaptak a felnőttek között. Emlékszem, amikor engem dobtak be a mély vízbe, izgultam, de nem igazán volt idő azzal foglalkozni, hogy mi történik, egyszerűen csak játszottam” – magyarázta Kiss.
Csuri hangsúlyozta:
„Parasportban érdekes utánpótlásról beszélni, én inkább új parasportolóként hivatkoznék azokra, akiknek az élete úgy alakul, hogy ebbe a kategóriába kerülnek be, hiszen van, akinek nem a születésétől, hanem egy baleset miatt mondjuk negyvenévesen sérül meg. Velük sokkal többet kell mentálisan foglalkozni.”
„Más idők voltak akár az én esetemben is.
Az viszont nem garancia, hogy aki ezt tudja teljesíteni, húszévesen is ott lesz a legjobbak között, míg más tizennyolc-tizenkilenc évesen teljesedhet ki” – fogalmazott Rasovszky.
A résztvevők a sportpszichológus fontosságára is felhívták a figyelmet, Rasovszky például a párizsi olimpia felé vezető felkészülés során kezdett el szakemberrel dolgozni, a győzelmét az ennek köszönhető megfelelő mentális felkészülésnek is köszönheti.
(Kiemelt képünk forrása: MSCT)