Hét érem – közte két arany – a korosztályos Eb-n a magyaroktól
A legfényesebb éremből kettő jutott a magyaroknak a Tbilisziben rendezett kadét és junior vívó Európa-bajnokságon, melyen összesen hét alkalommal szólították dobogóra ígéreteinket.
Nyolc napon át a grúz főváros, Tbiliszi adott otthont a kadét és junior vívó Európa-bajnokságnak, melyen összesen hét érmet – közte két aranyat – érdemelt ki a magyar küldöttség.
A kontinensviadal első felében a fiatalabbak küzdelmeit rendezték, és
A korosztály elsőévese – aki tavaly Antalyában serdülőként szerzett kadét Eb-bronzot – a döntőig többek között a nagy esélyes olasz Moccit legyőzve jutott el, a fináléban pedig az ukrán Velicskót múlta felül 15:13-ra.
Boglárka aranya mellett a párbajtőröző Dékány Patrik, valamint a kardozó Godó Vilmos egyéni teljesítményét jutalmazták bronzzal – természetesen mindhárom reménység a pályafutása eddigi legjobb eredményét érte el. Dékány is végig remekül vívott, és több egytusos győzelmet követően került az elődöntőbe, melyben végül a későbbi győztes francia Toto állította meg 15:9-cel. Godót pedig az emlékezetes menetelése után a négy között a hazai páston vívó, későbbi győztes Urusadze győzte le 15:7-re.
A kadétok egyéni eredményei után bizakodva várhattuk a csapatversenyeket, amelyek végük egyik fegyvernemben sem az elképzeléseink szerint alakultak. Fiataljainktól ezúttal két ötödik helyre futotta a leány kard- és a fiú tőrcsapat jóvoltából.
A juniorok dolgát nem könnyítette meg, hogy a korosztály kontinensviadalára az európai szövetség döntésének értelmében visszatérhettek az oroszok, akik az éremtáblázat első helyén végezve (3 arany, 1 ezüst, 4 bronz) jelezték, hogy továbbra is a sportági nagyhatalmak közé tartoznak. De a magyarok sem maradtak sikerélmény nélkül, sőt, a női tőrözőink sportágtörténelmi diadalt arattak. A Kiss Tibor válogatott edző vezette juniorválogatott
ami azért is kiemelkedő győzelem, mert a junior Eb-k történetében eddig még sosem állt fel a dobogó legmagasabb fokára a fegyvernemi női csapatunk. A lányok az elődöntőben 45:29-re leiskolázták a rivális franciákat, az aranyéremért pedig az izraelieket múlták felül 45:38-ra. Kiss Tibor a megnyert döntő után elmondta, hogy mérhetetlenül büszke tanítványaira, akik nagyon kemény munkát végeztek a felkészülési időszakban, és a sikerhez leginkább a fegyelmezett, taktikus vívás vezetett.
A junior Eb alaphangját egyébként a kardozó Domonkos Emese bronzérme adta meg. A kadétok között világ- és Európa-bajnok kitűnőség az elődöntőig a szintén kadét-vb-győztés honfitársát, Csonka Dorottyát is búcsúztatta, a négy között pedig egyetlen tussal kapott ki a későbbi győztes orosz Talladától (15:14), így mondhatjuk, hogy az Egyesült Államokban tanuló ígéret nagyon közel járt a még fényesebb éremhez. A kardozókat képviselve Vajda Oszkár is brillírozott, és ugyanúgy bronzérem lett a jutalma. A kiváló napot kifogó – menet közben a legfőbb itthoni vetélytársát, az éppen a tavalyi junior Eb-n bronzérmes Papp Zsadányt is legyőző – Vajda az elődöntőben az orosz Boriszovval szemben maradt alul 15:11-re.
Az Eb zárásaként pedig a junior női párbajtőrcsapat igazolta sokra hivatottságát. A László István edzette, Gachályi Gréta, Horváth Lotti, Kozma Laura és Nagy Blanka összeállítású négyes megsüvegelendő szerepléssel értékes ezüstérmet nyert. A lányok Eb-rajtja igen izgalmasra sikerült, hiszen az első mérkőzésükön csupán egyetlen tussal (45:44) győzték le a németeket, aztán az olaszok és a spanyolok felülmúlását követően a fináléban a három felnőttválogatottal felálló, bombaerős ukránoktól kaptak ki 45:37-re.
A georgiai korosztályos Európa-bajnokság tehát magyar szempontból 2 arany-, 1 ezüst- és 4 bronzéremmel zárult. A fiatalok április első napjaiban a brazil fővárosban, Rio de Janeiróban bizonyíthatnak világbajnokságon.
(Kiemelt képünkön: A sportágtörténelmi aranyat kiérdemlő junior női tőrcsapat. Balról: Kollár Anna, Polonyi Petra, Zhou Xinyao, Papp Jázmin Fotó: Bizzi Team)