Az A-ligás tagság megőrzése a cél az U17-es leány Eb-selejtezőn
Portugáliában játssza az Európa-bajnoki selejtező második körét az U17-es leány futballválogatott, amelytől az A-ligában maradás lehet a reális elvárás.
Az U17-es leány labdarúgó-válogatott március 1. és 7. között Portugáliában szerepel az Európa-bajnoki selejtező második körében. A mini tornán a házigazdák mellett a világelitbe tartozó spanyolokkal, valamint Koszovóval csap össze.
Makrai László együttese március 1-jén, hazai idő szerint 17 órakor Portugáliával játssza az első mérkőzését, majd március 4-én 14 órakor Spanyolország ellen folytatja, míg 7-én szintén 14 órakor pedig Koszovóval találkozik. Az első meccsnek az oeirasi Cidade do Futebol ad otthont, míg a másik két összecsapást a queluzi Real Sport Clubban rendezik.
„Egyelőre minden rendben zajlott a felkészülés során: pozitív a hangulat, mindenki egészséges, nincs sérült, nincs beteg. Az edzéseken a lányok meg tudták valósítani azt, amit elterveztünk. Az, hogy a tavalyi Eb-selejtezők miatt ismerjük az ellenfelet, a pályát, sőt a szállodát is, sokat segít abban, hogy le vegye a lányokról az Eb-selejtezővel járó terhet. A játékosokon még nem látszik a nyomás, de a meccsdrukk majd jelentkezni fog ahogy közeledünk a találkozókhoz. A körülmények nagyon jók, minden adott arra, hogy jól fel tudjunk készülni – nyilatkozta az mlsz.hu-nak Makrai László szövetségi edző.
„A célunk, hogy legalább ugyanolyan szoros meccseket játszunk Portugáliával és Spanyolországgal, mint az őszi Eb-selejtezőkön, sőt egy kis szerencsével akár bravúrban is bizakodhatunk Portugália ellen, de a reális célunk, hogy bennmaradjunk az A ligában. A portugál és a spanyol csapat a legjobbak közé tartozik, ennek ellenére szeretnénk minél jobban megnehezíteni a dolgukat. Az előző kerethez képest csupán három változás történt, 80-90 százalékosan maradt az a keret, amelyikkel tavaly is megvívtuk az Eb-selejtezőket, így a többség tudja, hogy mire lehet számítani – mondta Makrai.
Március 1. 17.00: Magyarország–Portugália (Cidade do Futebol, Oeiras)
Március 4. 14.00: Magyarország–Spanyolország (Real Sport Club, Queluz)
Március 7. 17.00: Magyarország–Koszovó (Real Sport Club, Queluz
A keret:
Kapusok
Galambvári Olívia (DVTK)
Hollósi Eszter (PMFC)
Árokszállási Sophie (MTK)
Védők
Veres Stefánia (Linz)
Vadász Lara (St. Pölten)
Gyurátz Eszter (Szekszárd)
Árvay Sára (FTC)
Szántó Hédi (FTC)
Tóth Adél (FTC)
Licskai Léna (Illés)
Középpályások
Farkas Panna (MTK)
Érsek Eszter (PAFC)
Csanádi Kata Róza (Illés)
Sági Fruzsina (Illés)
Soós Réka (Újpest)
Kovács Petra (Linz)
Támadók
Filep Zsuzsa (Szekszárd)
Perjési Lilla (Újpest)
Tóth Ramóna (FTC)
Pethe Olivia (Valencia CF)
Bíró Blanka (FTC)
(Kiemelt képünk forrása: MLSZ)