UtánpótlásSport
2026. március 16.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Triatlon

2026-03-16 11:34

Fiatal debütánsok a felnőttvilágkupán

Több utánpótláskorú magyar triatlonos is első alkalommal tapasztalhatta meg a múlt hét végén, milyen a felnőtt világkupa-sorozatban rajthoz állni.

Spanyolországban, egy vulkanikus szigeten rendezték meg a felnőtt triatlonosok 2026-os idényének első világkupafutamát; fogalmazhatunk úgy is, megkezdődött a nemzetközi versenyévad. Lanzarotén a sprinttávú verseny 750 m-es úszásból, technikás 21 km-es kerékpárpályából és 5 km-es futásból állt, a helyszínen már megszokott erős szél pedig ezúttal is alaposan feladta a leckét a versenyzőknek.

Azt előre tudni lehetett, hogy több utánpótláskorú magyar induló is ezen a viadalon debütál a sorozatban, közülük a legnagyobb reményekkel pedig Szalai Fanni várhatta a kezdést, aki bár mindössze 18 évesen mérte össze a tudását a klasszisokkal, már korábban is bizonyította, nem jön zavarba a nagyok között (emlékezhetünk, a junior vb- és Eb-érmeit is a mezőnyhöz képest fiatalabbként szerezte, tavaly pedig a Supetri- és a Bundesliga-sorozatban is felhívta magára a figyelmet).

A nemrégiben a Vasas SC-hez igazoló reménység így nyilatkozott a klubhonlapnak a kezdés előtt:

„Már nagyon izgatott vagyok, az első verseny minden szezonban különleges, hiszen a tavalyi vébé óta nem jártam triatlonos megméretésen, tehát nagyjából fél éve. Ezt a felkészülést éreztem az eddigi legjobbnak: igyekeztem tudatosan edzeni, hogy minden esetleges problémát kiküszöböljek, megelőzzem a sérüléseket. Kíváncsi vagyok, hogy a sok edzés, az okos munka hogyan épült be, mire lesz elég. Fejben végig ott voltam a téli hónapok alatt, ami fontos volt, ugyanis – bár összességében elégedett voltam a 2025-ös évemmel, hiszen még a SuperTri- és a Bundesliga-sorozatban is megmérethettem magam – a világbajnoki második hely, főleg másodjára, keserű szájízt hagyott, mert maximalista vagyok, az első helyet céloztam meg."

Szalai azt is hozzátette, izgatottan várja a debütálást, illetve az idény első nemzetközi megméretését, megilletődöttség azonban nem látszódott rajta Lanzarotéban: a nemzetközi szövetség beszámolója szerint elsőként jött ki a vízből. Bár a kerékpározás harmadik, utolsó körében elesett (nagyjából 50 km/h sebességnél...), be tudta fejezni a versenyt, ráadásul így is a top 10-ben ért célba, kilencedik lett.

Szalai Fanni Forrás: MTSZ

„Az úszás egészen kellemes, a bicikli viszont brutális volt, a boly eleje el is tudott szakadni. A futás közben is jól éreztem magamat, jól is ment, összességében örülök. Legközelebb Torremolinosban szerepelek Európa-kupán, addig begyógyítom a sebeket, és edzek" – nyilatkozta a viadal után Szalai.

Az utánpótláskorú (vagyis 2003-ban vagy annál később született) indulóink közül a férfimezőnyben Kovács Gyula a második legjobb magyar eredményt érte el, ő a 27. helyen zárt, Trungel-Nagy Zalán (2006) 47. lett, ahogyan a nőknél a 2004-es Nádas Nóra Romina is.

A férfiaknál Hóbor Zalán (2004, 56. hely), Hóbor Lehel (2006, 61.) és Szűcs András (2007, 64.) is megmérette magát.

(Kiemelt képünkön: Szalai Fanni Fotó: Vasas Attila/Vasas SC)