UtánpótlásSport
2026. március 23.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Birkózás

2026-03-22 21:29

Négy kötöttfogású magyar győztes az U20-as KIMBA-kupán

Négy kötöttfogású súlycsoportban is magyar birkózó győzött a Csepelen rendezett U20-as nemzetközi versenyen, a KIMBA-kupán.

A pénteki naphoz képest valamivel népesebb mezőny, összesen 165 birkózó sorakozott fel a III. KIMBA-kupa, Baracsi Imre-emlékverseny szombati, kötöttfogású versenynapján – számolt be a hazai sportági szövetség (MBSZ).

Már az előcsatározások során is izgalmas mérkőzéseket láthatott a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia nagycsarnokába kilátogató közönség, látványos akciókból ezúttal sem volt hiány.

A magyar U20-as versenyzők közül végül négyen állhattak fel a dobogó tetejére: a 67 kilogrammosok között az ESMTK-s Olasz Bende három technikai tusos győzelmet követően az elődöntőben és a fináléban is kiélezett csatát vívott, ám mindkét alkalommal felülkerekedett, és tussal győzött. A 77 kilogrammos súlycsoportban a ferencvárosi Toplak Zalán diadalmaskodott. Magabiztos teljesítményét jól mutatja, hogy bár akadt olyan mérkőzése, ahol hátrányból kellett fordítania, végül minden helyzetet megoldott.

A 87 kilogrammosok között Varga Zalán is kiváló formában versenyzett. A zalaegerszegi tehetség a döntőben az ifjúsági olimpiai bajnok, U17-es Európa-bajnok román Stannal találkozott, akit – akárcsak tavaly Bukarestben – ezúttal is legyőzött. A negyedik magyar aranyérmet az U23-as világ- és Európa-bajnoki érmes László Koppány Simon szerezte meg, aki a nehézsúlyban mindhárom mérkőzését megnyerve bizonyult a legjobbnak.

A fennmaradó hat aranyéremből kettőt-kettőt a fehérorosz és a török versenyzők nyertek, míg egy-egy elsőség Csehországba és Romániába került.

A 2026. évi második U20-as válogatóverseny kötöttfogású győztesei:
55 kg: Jakub Sedlak (cseh)
60 kg: Ionut Firante (román)
63 kg: Dzmitri Duduk (fehérorosz)
67 kg: Olasz Bende (ESMTK-KIMBA)
72 kg: Salih Yusuf Yazici (török)
77 kg: Toplak Zalán (FTC-MVM-KIMBA)
82 kg: Kiril Valeuszki (fehérorosz)
87 kg: Varga Zalán (ZBSE-KIMBA)
97 kg: Emir Bozdag (török)
130 kg: László Koppány Simon (FTC-MVM-KIMBA)

Kötöttfogású csapatpontverseny:
1. Törökország 37 ponttal
2. Fehéroroszország 30 ponttal
3. Románia 23 ponttal

(Kiemelt kép forrása: MBSZ)