Magyar tornagyőzelem Szerbiában
Ifjúsági és juniorkorú magyar ökölvívók mérették meg magukat az elmúlt napokban Szerbiában, a Greatest Open elnevezésű nemzetközi versenyen.
A Magyar Ökölvívók Szövetsége beszámolója szerint tizennégy juniorkorú és hat ifjúsági magyar bokszoló vett részt Szerbiában a Greatest Openen, amelyen montenegrói, szlovák, szlovén, görög, olasz és szerb csapatok is indultak, összesen több mint 130 versenyző lépett ringbe.
„Bár ez volt az idei első nemzetközi megméretés, a versenyzők hozzáállása és küzdeni akarása már most biztató képet mutatott. Több sportolónak most debütált a nemzetközi porondon, így számukra külön kihívást jelentett a környezet és a tempó megszokása, de helytállásuk mindenképpen dicséretes. A csapat számára külön öröm, hogy kiérdemelték a torna legjobb csapatának járó különdíjat, ami visszaigazolja a befektetett munka minőségét. Emellett hatalmas elismerés, hogy a verseny legjobb mérkőzésvezetőjének a magyar Dolmányos Józsefet választották. A szakmai stáb kiváló munkát végzett: köszönet illeti Túrós Arnoldot és Kovács Benedeket, akik nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy egy ekkora létszámú csapat felkészítése és versenyeztetése gördülékenyen valósuljon meg. Hálás köszönet illeti továbbá a klubedzőket, akiknek áldozatos munkája nélkül ezek az eredmények nem születhettek volna meg. A torna kiváló felkészülési lehetőséget biztosított a közelgő események előtt, egyértelműen látszik, hogy a csapat jó úton halad” – mondta a torna után Törteli Ferenc U17-es szakágvezető.
(Kiemelt képünk forrása: MÖSZ)