UtánpótlásSport
2026. május 1.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2026-05-01 11:50

Megalakult az MKSZ utánpótlás-fejlesztési igazgatósága

A Magyar Kézilabda Szövetség hírlevele szerint 2026. május 1-jével megkezdi munkáját a szervezet utánpótlás-fejlesztési igazgatósága, Pitz András vezetésével.

„A Szövetség szakmai munkáját szerettük volna átalakítani, ezért az elnökséggel együtt arra jutottunk, hogy a felnőttválogatottak szakmai irányvonalát természetesen a szövetségi kapitányok szabják meg és koordinálják, az elnökség pedig rendszeres kapcsolatban van velük – idézi az NSO Ilyés Ferencet, a Magyar Kézilabda Szövetség elnökét. – 

Az utánpótlás-válogatottakra és általában véve az utánpótlás-fejlesztésre a továbbiakban még kiemeltebb figyelmet szeretnénk fordítani,

több kolléga bevonásával, osztott feladatokkal. Megalakítottuk az utánpótlás-fejlesztési igazgatóságot, amelynek vezetését május 1-jétől Pitz András látja el. Hiszünk benne, hogy kollégáival együtt olyan lendületet ad a területnek, a sportszervezetekkel és a képzési helyszínekkel együttműködve, amely a révén a magyar kézilabda-utánpótlás szélesíteni tudja tömegsport-bázisát, még több játékost tud elkísérni az NB I-es tagságig és a felnőttválogatottakig.”

A döntéssel párhuzamosan új struktúra alakult ki, és megszűnt a sportszakmai igazgatóság, Dr. Juhász István sportszakmai igazgató megbízatása áprilisban véget ért. Több mint másfél évtizedet dolgozott a Magyar Kézilabda Szövetség kötelékében, szakmai igazgatóként, a férfiválogatott másodedzőjeként, sportakadémiai központ vezetőként, majd sportszakmai igazgatóként.  Az utánpótlás-fejlesztési igazgatói posztot május 1-jétől ellátó, pedagógusi, illetve szakedzői végzettséggel rendelkező Pitz András – aki az utóbbi években az MKSZ operatív igazgató-helyettesként dolgozott – elmondta, hogy kollégáival számos részterületen szeretnék még jobbá tenni az utánpótlás-fejlesztés munkáját, részint a társtudományok bevonásával is. 

„Fontos hangsúlyozni, hogy az utánpótlással foglalkozni nem lehetőség, hanem felelősség.

Fő fókuszunk az utánpótlás-válogatottak menedzselésén, versenyeztetésén, az utánpótláskorú játékosok fejlődésének, képzésének segítésén lesz, de természetesen a gyerekbajnokságok versenyrendszerének auditja, és ennek eredményeként esetlegesen azok módosítása is szerepel a terveink között.

 Nagy segítség lesz számomra Sebestyén Máté utánpótlás-fejlesztési vezetőként, a női szakág kapcsán ifj. Kiss Szilárd, a férfi szakágban pedig Rosta István, akik csatlakoznak a csapatunkhoz. Rájuk, valamint a területen dolgozó többi kolléga szakértelmére, tapasztalatára, és a sportszervezetekben dolgozó szakemberek együttműködésére kiemelten számítunk az előttünk álló időszakban.

(Kiemelt képünkön: Pitz András Forrás: Nemzeti Sport, archív)