Kiesett az utánpótláskorúakból álló női válogatott a felnőtt csapat-vb-n
A kizárólag ifjúsági korú játékosból álló felnőtt női válogatott kikapott a péntek esti rájátszásban, így befejezte szereplését a londoni asztalitenisz csapat-világbajnokságon.
A Dohóczki Nóra, Nagy Rebeka, Nagy Judit, Pétery Johanna összetételben szereplő, csupa ifjúsági korú játékosból álló felnőtt női asztalitenisz-válogatott azok után, hogy második lett a 15-ös számú csoportban Szingapúr mögött, a folytatásban a 16. csoport másodikjával, Svájccal csapott össze a főtáblára kerülésért – számolt be az MTI.
Kezdésként Nagy Rebeka az ellenfél legjobbjával, a világranglistán 143. Rachel Moret-vel nézett farkasszemet, s bár az első játszmát elvesztette, utána váratlanul simán fordított és nyert. A folytatás már kevésbé alakult jól, mivel Fanny Doutaz három szoros szettben legyőzte Nagy Juditot, így a rivális egyenlített. Ezt követően Dohóczki Nóra visszaállította a magyar előnyt, mert négy felvonásban verte Enya Hut. A negyedik meccsen Moret javított: előző veresége után a papírformát érvényesítve szetthátrányból legyőzte Nagy Juditot, így következhetett a mindent eldöntő ötödik mérkőzés, melyen Nagy Rebeka és Doutaz állt asztalhoz.
A továbbjutásról határozó meccs végletekig izgalmas volt, a svájci játékos kétszer is előnybe került, de magyar ellenfele két kiélezett játszmát követően egyenlített. Az ötödik, mindent eldöntő szett is végig szoros volt, egyik fél sem tudott elhúzni, de a végén Doutaz jutott meccslabdához, melyet egyből értékesített, így Svájc jutott tovább.
Női csapat tehát elbúcsúzott a világbajnokságtól, a férfiak pedig hétfőtől az egyenes kieséses szakaszban folytatják.
A jövő vasárnapig tartó vb-n mindkét nemnél 64 válogatott indult.
57. CSAPAT-VILÁGBAJNOKSÁG, LONDON
Nők.
Csoportkör
Magyarország–Etiópia 3:0 játék nélkül
Szingapúr–Magyarország 3:0
Ser Lin-csien–Nagy Judit 3:0 (6, 6, 7), Cseng Csien–Dohoczki Nóra 3:0 (3, 3, 8), Loj Ming-jing–Nagy Rebeka 3:0 (10, 3, 4)
Magyarország–Görögország 3:2
Nagy Rebeka–Tolju 2:3 (3, –2, 15, –6, –6), Nagy Judit–Geraszimatu 3:0 (9, 10, 9), Dohoczki Nóra–Papadimitriu 3:0 (17, 7, 5), Nagy J.–Tolju 1:3 (6, –6, –5, –6), Nagy R.–Geraszimatu 3:1 (–6, 8, 6, 7)
A csoport végeredménye: 1. Szingapúr 6 pont, 2. Magyarország 5, 3. Görögország 4, 4. Etiópia 0
Rájátszás a 32 közé jutásért
Svájc–Magyarország 3:2
Moret–Nagy R. 1:3 (8, –6, –5, –7), Doutaz–Nagy J. 3:0 (10, 9, 8), Hu–Dohoczki 1:3 (–5, 7, –3, –10), Moret–Nagy J. 3:1 (–8, 8, 4, 8), Doutaz–Nagy R. 3:2 (6, –11, 7, –10, 9)
(Kiemelt képen: Nagy Rebeka Forrás: WTT)