UtánpótlásSport
2026. május 19.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Karate

2026-05-19 15:16

Nyolc utánpótláskorú harcművész az Eb-n rajtoló válogatottunkban

Zömmel fiatalok alkotta magyar csapat indul a karatésok idei felnőtt Európa-bajnokságán Frankfurtban, ahol szerdától vasárnapig zajlik a japán gyökerű küzdősport 61. kontinensviadala.

Öten is tinédzserek még válogatottunkban, mely az e heti németországi karate-Eb-n próbál szerencsét, s még tovább „fiatalíthatjuk” a gárdát, ha az utánpótlás-korosztály egészét vesszük alapul, hiszen a tizenhárom versenyzőből

nyolcan is az évjáratos limiten belül vannak.

Konkrétan Fleischer Dóra és Bárdos Ádám „húzza meg” a felső határt a maga 21 esztendejével, Molnár Virág 20 éves, a Tóth ikrek, Máté és Zsombor június végén ünneplik 19. születésnapjukat, míg Bogdán Panna, Török Panka és Gulyás Gergely a 18 évesek részlegét alkotja. Hogy közülük ki mondhatja majd el magáról, hogy a felnőttek mezőnyében is sikerrel tette le névjegyét, kevesebb, mint egy hét múlva lesz megválaszolható kérdés, de reménykedjünk ifjaink helytállásában.

Már csupán azért is, mert

közülük többen is voltak már dobogósok korosztályos világversenyeken,

s mért ne érhetnének el áttörést a nagyok között is a karatékák 61. felnőtt Európa-bajnokságán... Ott van mindjárt Fleischer Dóra, aki az idén februárban, a kadét, junior és U21-es Eb-n második lett a plusz 68 kilósok között, s ugyancsak a 21 éven aluliak küzdelmi kategóriájában kiharcolt bronzzal térhetett haza Limasszolból Tóth Zsombor, míg Török Panka a 16-17 évesek mezőnyében, vagyis a junioroknál végzett súlycsoportja harmadik helyén. A formagyakorlatos Bárdos Ádám a korábbi esztendők utánpótlás-Európa-bajnokságain állhatott fel három alkalommal is a dobogóra eredményhirdetéskor, a legmagasabbra pedig Tóth Máté jutott, aki 2023-ban korosztályos kontinensbajnoki címet harcolt ki magának a kadétoknál.

Kétségtelen persze, hogy a felnőttvilág azért „más kávéház”,

a jóval tapasztaltabb riválisokkal szemben több, mint fogós harci feladat lesz akár csak érem közelébe jutni,

de bízzunk tehetségeinkben. Még úgy is, hogy – az esemény honlapjának tanúsága szerint – ötven országból több mint hatszázan indulnak az ez évi Eb-n, s lányaink-fiaink ellenfelei 253 férfi, illetve 239 női karatéka nevét tartalmazó lajstromból kerülnek ki. Az egyéni próbálkozás mellett csapatban is ott lesznek fiataljaink a tatamin, jelesül a férfi kata-, azaz formagyakorlatos triónak tagja Gulyás, míg a női csapatkumitében, vagyis – küzdelemben induló magyar ötösben egyedül Hárspataki Aicha „túlkoros”, a négy évvel ezelőtti Eb-ezüstérmes, korábbi korosztályos világ- és Európa-bajnok mellett csupa utánpótláskorú kapott helyet Bogdán, Fleischer, Molnár és Török személyében.

(Kiemelt képünkön: a 61. Eb-n induló magyar válogatott Forrás: MKSZ)