Ketten is elhagyják a junior női kardcsapatot
A legjobb korosztályos női kardozóink közül Domonkos Emese és Kónya Csenge is elköszön a junioréveitől.
A mögöttünk hagyott évadban sem maradtak érem nélkül a junior kardozó lányok a világversenyeken.
A brazíliai Rio de Janeiróban rendezett kadét és junior vívó-világbajnokságon az idősebb korosztályban bronzérmet érdemelt ki a
összetételű női kardválogatott.
A dobogós helyezés annak fényében dicséretes, hogy a Kovács Laura által irányított lányok igen nehéz ágon, a negyeddöntőben az amerikaiakat egyetlen tussal legyőzve jutottak a legjobb négy közé. Ott aztán nagyon közel volt a döntő is, ám a kínaiak fordítani tudtak, és a végén egyetlen tussal ők bizonyultak jobbnak. A bronzért aztán a japánokat múlták felül a mieink.
A vb-n egyéniben az a Domonkos Emese jutott a legjobb 16 közé (14. lett), aki az azt megelőző, Tbilisziben rendezett junior Európa-bajnokságon egyéni bronzéremnek örülhetett. A grúz fővárosban a kadétok között világ- és Európa-bajnok kitűnőség az elődöntőig a szintén kadét-vb-győztés honfitársát, Csonka Dorottyát is búcsúztatta, a négy között pedig egyetlen tussal kapott ki a későbbi győztes orosz Talladától (15:14), így mondhatjuk, hogy az Egyesült Államokban tanuló ígéret nagyon közel járt a még fényesebb éremhez.
A juniorcsapatban is helyet követelő, de még kadétkorú Komjáthy Boglárka pedig a saját korosztályában lett Európa-bajnok. Elsőéves kadétként – a tavaly Antalyában serdülőként szerzett kadét Eb-bronzza után – a döntőig többek között a nagy esélyes olasz Moccit legyőzve jutott el, a fináléban pedig az ukrán Velicskót múlta felül 15:13-ra.
így a legígéretesebb kardozók közül az irigylésre méltó eredménylistával büszkélkedő Domonkos Emesét és a szintén számos korosztályos sikert megélő, a múlt szezonban Budapesten egyéni junior-világkupa-ezüstöt kiérdemlő Kónya Csengét sem látjuk már az utánpótlásban.
„Szeretek az lenni, akire számíthatnak a többiek. Motivál és célom is, hogy vezéregyéniség legyek a juniorválogatottban. A női kardutánpótlás továbbra is erős itthon, és nagyon jó ebbe a közegbe tartozni. Szeretnénk még szép sikereket elérni” – mondta a csapatban junior Eb- és vb-győztes kiválóság a közelmúltban.
A válogatottságról a következő idényben is elsősorban a ranglista dönt. A legutóbbi kadétválogatottból Bácskay Kincső és Rácz Brigitta lép fel a juniorkorosztályba.
(Kiemelt képünkön balról: Csonka Dorottya, Komjáthy Boglárka, Kónya Csenge, Domonkos Emese Fotó: Bizzi Team